Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ · / · HEVESY IVÁN: FRANS MASEREEL · / · Rabinovszky Márius: A MŰCSARNOK TAVASZI KIÁLLÍTÁSA

Rabinovszky Márius: A MŰCSARNOK TAVASZI KIÁLLÍTÁSA
I.

A szoborcsarnokban a Blaha Lujza-síremlékpályázat munkái láthatók. Az eredmény lehangoló. Az első díjat nyert tervezet (Fülöp Eleméré) dór oszlopos tető alatt ábrázolja a halott Nagyasszonyt, az architektúrából kiömlő lepellel és virágfüzérrel, a talapzaton kobzossal és puttokkal: rosszul felfogott klasszicizmus és rokokó keveréke. Még kellemetlenebb a második díj nyerteseinek cukrászfantáziáról tanuskodó munkája. Érdekesebb, merészebb ötleteket Horvay János két megoldása vet fel, bár kivitelük kissé modoros. Még a legszerencsésebb a Telcs Ede-Kotál Henrik-féle terv, mely jó értelemben akadémikus és «magyaros»: magas kockaposztamentum négy sarkán egy-egy népies figura, rajta a ládaformájú szarkofág magyartárgyú reliefekkel.

Hősi emlékek is szerepelnek a szoborcsarnokban. Sajnos szobrászaink képzelőereje nem tud felülemelkedni a szokványon. A Világháborút talán a technikai eszközök pusztítása és az emberek elkeseredett tűrése jellemezte. Mindebből a hősi emlékek mit sem sejtetnek. Meggyőződésnélküli pátosz, gyakran külsőleges naturalizmussal keverten, teszik e műfaj «stílusát». Barokk troféaemlékek táplálják a szobrászok fantáziáját, egy oly kor jelvényei, melyben hatalomvágyó fejedelmek, becsvágyó nemesek és hivatásos zsoldosok perzselték fel egymás falvait, nem pedig szervezett népegészek állottak egymással szemben. A konvencionális troféa- és dermedt élőképrecepttől csak Cser Károly szobra függetleníti magát. Kár, hogy archaisztikus egyszerűsítés és barokk mozgáskomplikálás ütköznek össze oroszlános férfiaktjaiban.

Kevéssé szerencsés az a három lovas-bronzszobor is, melyet Szentgyörgyi Istvánnal («lovasharc a XIV. században»), K. Stróbl Zsigmonddal («Török-magyar háború») és Sidló Ferenccel («Ősmagyar lovasok») készíttetett az állam. Mindegyik szobor három-három lovast ábrázol, de egyik szobor sem megfelelően komponált. A kétségenkívül nehéz feladat megoldása nem sikerült. E témával nem annyira a lovak mozgása, a lovas és ló viszonya volt a probléma (e téren sok jó mozzanat merült fel mindhárom művész munkájában), hanem a tömeg kiegyensúlyozott és szobrászilag szemléletes elosztása. Ez pedig egyik munkánál sem kielégítő. A legzavarosabb a Sidló-féle összeállitás, melynek egyetlen elfogadható nézőpontja sincs. Sidló egyébként szobrászaink erőművésze; annyi pattanásig megfeszített izom dudorodik «Ember» című férfifej-ciklusán, hogy még a hellenisztikus szobrászaton is túl akar tenni. Németül az ilyet «Kraftmeierei»-nek nevezik, jelezve, hogy az izmok herkulikus kérkedésének nem felel meg belső erőélmény.

A szoboranyagból kvalitásban magasan kiemelkedik Beck Ö. Fülöp Tisza-büsztje, az egész tárlat legjobb darabja. A hatalmas mellkas belülről szilárd és nem külsőségesen izmos, a fej nyugalma formai átéltetettségével meggyőző, nem pedig külső mozzanatok hangsúlya által. Beck szobra portrészerű hűséget, sőt, részletességet igénytelenül egyesít bizonyos heroikus nagysággal. Igen érdekes Beck «Ádám» és «Éva» bronzszobor-párja is: a mozdulat motívumában Has Baldung Grienre emlékeztet, egyensúlya merész csípőkiforduláson alapul. - Itt említjük Kövesházi-Kalmár Elsa finom, ötletes medáliáit egy csendes vitrin sarkában, valamint Szamosi-Soós Vilmos és Koncz Antal becsületes portréfejeit.