Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ · / · HEVESY IVÁN: FRANS MASEREEL

HEVESY IVÁN: FRANS MASEREEL
2. Passion

Masereel munkásságának első korszaka tehát kivétel nélkül illusztrációkat termett. Az illusztráció pedig sohasem jelenthet tiszta művészetet, homogén stílust, mert hiszen hatásához elengedhetetlenül szükséges az irodalmi textus, amelyből megszületik és amelytől elszakadni, a saját lábán megállani nem tud. Olyan az illusztrációművészet, mint a mai film: a képek legjobb esetben is csak egyenrangú tényezők a közéjük ékelt képközi felírásokkal.

Masereel fametszeteivel a háború utáni években elszakad az illusztrálástól és azokat önálló grafikai művészetté fejleszti. Rajzol most is igen sok illusztrációt is különböző könyvekhez, azonban ezek is érettebb munkák, mert bennük lazul a kapcsolat az irodalmi gondolattal, tulajdonképpen nem illusztrálják, nem kiegészítik azt, hanem újra elmondják egy más művészet formanyelvén. Új illusztrációi önállóbbak, mint a régiek, önmagukban is teljesebb és zártabb hatásúak. Közben megtörténik a teljes elszakadás is a szótól és megszületnek Masereelnek azok a fametszetsorozatai, a modern grafikai művészetnek legszebb és legteljesebb alkotásai, amelyeket legragyogóbb értékeiben az Európaszerte óriási népszerűséggel elterjedt sorozat, a «Passion» reprezentál. Huszonöt szebbnél-szebb lap mutatja be egy munkás életét, születésétől haláláig. Egy ember életének örömei és szomorúságai, könnyű és tragikus sorsfordulatai vonulnak el előttünk erőteljes és szuggesztív képekben, a fekete-fehéreknek néhol izgatott vonalvibrálásaiban, néha tompa és súlyos folt-melankóliájában. Minden hatás tiszta képhatás, egyetlen cím, egyetlen segítő szó nélkül.

Masereel rajzművészete, amint már láttuk, abban az irányban fejlődött, hogy csak az egyetemes és általános emberi érzések kifejezését keresse. Ennek a fejlődési törekvésnek lehetett csak eredménye, hogy történetfolyamatokat ennyire határozott egyértelműséggel tudjon megérzékeltetni képsorozatokon keresztül. Magában ebben a törekvésben kétségtelen, hogy nem áll ősök nélkül. A régi fametszők Haláltáncai és erkölcsi tendenciájú sorozatai többnyire néhány soros szöveghez kapcsolódtak ugyan, lényegében azonban ugyanezt akarták és a drámai grafikában - egész bátran így nevezhetjük Masereel művészetét - az ő előkészítői voltak. Azt sem szabad elfelednünk, hogy a modern karikatúra és gyermekujságok tréfás rajzsorozatai igen gyakran hasonló célúak: történeteket adni képek váltakozásában. A modern művészek között sem áll egészen egyedül Masereel epikus és drámai tendenciáival, azonban éppen olyan kétségtelen az is, hogy ennek a tisztaságában most alakult műfajnak ő a legelső munkása és újjáteremtője.

A Passion lapjai annyira szerves kapcsolatban állanak egymással, hogy egyet-kettőt, mint kivételt leszámítva, alig lehet azokat egyenkint értékelni. Úgy témafelfogás, mint festői érték szempontjából rendkívül nagy egyenetlenségeket találunk az egyes fametszetek között. Téma szempontjából: egyesek, ezek a legszebbek és legmélyebbek, a munkás életének alapvető sorsfordulatait éreztetik, más lapok pedig, amelyek ezeket a fordulópontokat összekötik, inkább csak az életkörülmények külső változásait hozzák. Nincs ezekhez sem kötve egyetlen szó sem, mégis azt lehet mondani, hogy ezek illusztratívek, kiegészítő jelentőségűek, amelyek a drámai folytonosságot, a mese érthetőségét szolgálva, átmenetet adnak a súlyosabb és mélyebb sorskeresztmetszetek között. Művészi mérték szempontjából mérve: pontosan egybeesik a határvonal az előbbi határvonallal. A fordulatot jelentő lapok expresszionisztikus erejű viziók. Ezekben a fókuszpontokban feszül a drámaiság, gyászol a tehetetlenség a végzettel szemben, a többi pedig csak elbeszél.

Az előbbiek közül emlékezzünk néhány megragadó példára. Mindjárt az első. Az anya, a kis cseléd, fájdalmas egyedülségben szédülve tántorodik, támaszkodik a cselédszoba asztalához. A szoba árnyékokba van burkolva, a fénynek sugárzása hasának nagy kerek halma felé áramlik, szinte onnan sugárzik, ahonnan az új élet születni fog. Különös véletlen talán nem is az, hogy a sugárzó fény mindig a sorozat leghatalmasabb, legsorsfordulatosabb lapjain jut domináló szerephez. Amikor a fiatal munkás megtalálja igazi asszonyát, a háttérben, mögöttük a völgyben, meseszerű fényében ragyog a jövendő élet boldog reményének színtere: a Város. Mikor megszomjazza a tudást és utcai gázlámpához támaszkodva falja a betüket, a lámpa körben hullámzó világossága a tudás fényének anyagokon keresztültörő világossága lesz. És amikor jön a nagy befejezés, ül szuronyok közt bírái előtt, a fal magas feszületéről süt rá az örök fény, hogy mindent kívüle sötét árnyékban hagyjon, mikor pedig a fal előtt áll, a halálthozó golyót várva, mintha reflektor fénykévéje szikrázna feléje onnan, ahol hóhérai állnak.

A fametszet feketéi és fehérei számítás nélkül, akarattalanul is szimbólumok lesznek. A fehérek, különösen az előbb említett öt metszetben, az album öt kis remekművében, a gondolatnak, az új és új életre döbbenésnek megszületését jelzik. Egy hatodikon a legszebbek közül, fehéret alig látunk egy körömhegynyit: néhány fehér vonal, csakhogy sejtesse a fogház tátongó fekete ürességét, kietlen, sívár szomorúságát, a szabadság halálát.