Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ · / · HEVESY IVÁN: FRANS MASEREEL
Frans Masereel, a belga grafikus, ma harmincnyolc esztendős, de az igazi elismertetéshez, az internacionális népszerűséghez csak az utóbbi évek során jutott el. Akik kezdettől fogva figyelik érdekes és értékes munkásságát, azok tudják, hogy a háború előtt és a háború első évei alatt tűnt fel Verhaeren, Jouve, Duhamel, Romain Rolland és Ch. L. Philippe-kötetek illusztrálásával. Rögtön megmutatta ezekben az illusztrációkban, hogy az igazi művészek örök hivatását akarja beteljesíteni: nemcsak gyönyörködtetni, hanem harcolni az ember életének és szellemének felszabadulásáért. Jött a világháború és a vulkanikus társadalmi mozgalmak. Masereelnek egyre több alkalma nyílott bebizonyitani, hogy a toll, a ceruza, a fametsző-kés milyen éles fegyverek az ágyúval, a karddal, a gépfegyverrel szemben, az emberért a háború ellen.
Termékenyen, harcos kedvvel ontja eleven fametszeteit a genfi «Feuille» lapjain az imperializmus és kapitalizmus világháborúja ellen. Minden rajza kétségbeesett, fájdalmas szatíra a világtörténelem legszörnyűbb színjátékainak rendezőiről. És hogy minél pőrébbre vetkőztessen, minél kíméletlenebbül sujthasson Masereel, nem marad a gúnykép általánosságainál, hanem a háborús politikusoknak, Poincarénak, Wilsonnak, Clemenceaunak, Bonar Lawnak és a többinek hipokrita frázisait pécézi ki és fordítja ki valódi színére. Illusztrátor marad most is, de képeihez már a tébolyult élet írja a szöveget: a háborús uszítók szószátyár szólamai mellett idézetek röpködnek fametszetei alatt világlapokból, az Agence Havas híreiből és más hasonló szövegekből kiszakítva. Minden fametszet egy-egy mondatnak véres gúnyú, leplező illusztrálása. És ez az illusztrálás mindig egy-egy hazugságnak leterítése, maguk a szereplők, a szónokok és cikkírók sohasem szerepelnek, nem úgy, mint a régi politikai gúnyrajzokon.
Harcának művészi eszköze a fametszés, ennek a hálás technikának minden új lehetőségével. Mint grafika, mint sokszorosító eljárás kitünő anyag egy művésznek, aki nem egy-két ember házának falára akar képet, hanem az ezrekhez és százezrekhez szólni. Masereel a fametszésben néhány esztendő alatt virtuózitásig küzdötte fel magát. Fürge, rugalmas előadási nyelvet teremt a fában, egyformán kihasználja annak lineáris és foltszerű formalehetőségét, amelyek váltogatását mindig a témához szabja. Mindig világosan és mindig tömören beszél, mindent egy-két nagyon erőteljes vonással jellemez: éppen ezért elég neki a fametszés kemény és határozott vonalzása, tónust nem adó fekete-fehérje. Nincs szüksége finomabb, vékonyabb vonalakra, lágyabb foltokra, hiszen a típust, a karaktert akarja, nem az egyénit és a véletlent.
Tendencia-művészet tehát Masereel művészetének ez az első szakasza és mindjárt leszögezhetjük azt is, hogy a rajzok művészi értéke annál nagyobb, minél általánosabb az eszme, melyet kifejeznek és annál kevesebb, minél inkább aktuális részletkérdéshez szólnak hozzá. Így ezeknek az antimilitarista lapoknak, amelyeket Kasimir Edschmid «Tribüne der Kunst und Zeit» sorozatában egy «Politische Zeichnungenn» című gyüjtemény tett legjobban hozzáférhetővé, legszebb szinvonalát az a széria jelenti, amelynek címe: «Les Hommes et la Guerre». A lapok jelzései sejtetik a felfogást: L' Eloquence, La Presse, L' Arričre, L' Église, La Blessure, Les Affaires, La Curiosité, Orguel de Pčre, La Gloire, Le Vainqueur».
E sorozaton kívül még egy lap képviseli a kis kötet legmegragadóbb eredményeit. Az idézet M. Bourgeoisnak egy beszédéből, amelyet a nemzetek kiküldöttjeinek bankettjén tartott: «Ceux qui sont morts, sont morts pour qu'une abominable guerre ne recompence pas. Nous sommes, non des reveurs, mais des réalisateurs de la paix». Skeletonfigurák végtelen erdőként zsúfolt tömege, közöttük nyilt csapáson, a vázak sorfala között szemét eltakarva női figura tántorog felénk, rajz alatt a cím: «Ce n'est pas un reve!»