Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 8. szám · / ·
A moralizáló szándék - a művészettől idegen célzat - lehet meggyőződés, vagy számítás. Mint ahogy a háború fanatikusai mellett vannak mindig hadi nyerészkedők is. S a forradalom önfeláldozó prófétáihoz a konjunktúrás forradalmárok egész lavinája szokott szegődni. Valamely mű moralisztikus hatása maga is lehet vagy okos, vagy káros. A háborús moralitások valóságos csapást jelentettek, s a forradalom moralistáinak aktivista polémiája a hadinyerészkedők ellen igazi jótétemény volt. Az erkölcsileg és gyakorlatilag oly különböző értékű, művészileg azonban elértéktelenítő célzat mindezen kísérleteket az igazi művészettől élesen elválasztja.
Világjavító eudaemonisták és elméleti optimisták művészetpolitikájuk és politikai teóriájuk számára az aktivizmus nevet kovácsolták. Nem kicsinyeljük le némely aktivista bátorságát, nemes indító okait és érdemeit, ha harcolunk kártékony művészeti és kultúrpolitikájuk ellen és átlátjuk aktivitásuk rejtett gyökereit.
Az aktivizmus is: menekülés az alkotástól. Sőt kétoldalú kísérlete a menekülésnek. A harcteret a külső világba helyezi át. A szellem teljesítménye elől, a mű körül vívott, hangtalan, befelé fordult küzdelem elől menekül hangos és kaján vitákba mások művei ellen, s az erkölcsi eszme teljesítménye elől, az önfeláldozó, minden utópiáról lemondó, névtelen és ingyen cselekedet elől menekül a Cselekedet irodalmi magasztalásába. A legkisebb cselekedet aktivistább, mint az egész aktivizmus. Aki csak egy gyermeknek felszárítja könnyeit: többet cselekedett, mint minden aktivista tollharc. Az aktivisták eltökélt emberszeretete gyűlölettől sziszeg és nyállal fecskend. Még a véletlen rokonszenvek kicsiny s mégis oly becses ajándékai, még a nagylelkű ösztönök legjelentéktelenebbnek látszó udvariassága is többet ér a világ megjavításának szempontjából, mint az aktivista világjavítók minden jövendő korokra kiállított váltója. Az aktivisták politikai attitüdjének még önmaguk előtt is rejtett gyökere: a cselekvésre képtelen nyughatatlanság és a művészietlen temperamentum ingerültsége.
Valamely mű rangját a művészi érzület és nem a politikai szándék határozza meg. Az érzület, mely a művészt naggyá teszi, a munkás aszkétikus érzülete, aki magát föláldozza munkájának.
Aktivista világnézet semmit sem mond az ember mellett és nagyon sokat művészete ellen. Kézműves-világnézet az ember mellett is tanuskodik. Jó cipészek és jó költők bizonnyal etikai lények is. Politikus költők és politikus csizmadiák rendszerint maguk is oly értéktelenek, mint munkáik. Semmi sem szól annyira az aktivizmus ellen, mint művészeinek jelentéktelensége.
Moralisztikus művészet senkit sem tesz erkölcsössé. Magas művészet erkölcsös, mert nemesít. Azok, akik maguk is nevelésre szorulnak, sokszor megpróbálnak másokat nevelni erkölcsi prédikációkkal. Így tesznek az aktivisták is. Játékkal és példával, mint az anya: nevel az igazi művészet. Az anya gyermeke lelkét hangszerré építi, mely, bármi érinti, szép csengést ad. Így épít magának az emberben hangszert a művészet. Semmi tanítást nem kell ehhez hozzáadni. Akit egyszer az megrázott, abban mindig az a dallam fog zengeni, amit ő játszott rajta. A morál oly könnyen elfelejtődik, mint amilyen könnyen prédikálták. Egy költő alakja vérünkben hat. «A Szellem, aki bennünk van, teszi maradandóvá.» A költő alakja embereket teremt, saját képére és hasonlatosságára.
Nem edzett-e meg Cordélia és Brutus, Hamlet és Otthelo sok lelket a sors igenlésében ama shakespearei tannal, hogy az előkelők pusztulása törvénye a világnak?
Nemtelen lehet-e az a lélek, melyen Flaubert játszotta dalát Frédéric és Madame Arnaux szerelméről?
Iphigenia és Dorothea és Ottilia nem tették-e jobbá a világot? Itt vannak. Hallgatnak. Vérré válnak.
Sok tékozló fiú van közöttünk, akik elkóboroltak, hogy senki fiai legyenek. Hosszú vándorlásukon, mely csak kerülő út volt önmagukhoz, Rilke «Stundenbuch»-ját imádkozták, mint egykor az ősrégi Stundenbuch imáit, amit otthagytak az atyai házban minden más örökséggel együtt. Hazát akartak maguknak kivándorolni, s ahol az idegen világ mint egy tulajdon köszöntötte őket, Rilke szavaival köszöntek vissza.
Thomas Buddenbrook és Gustav Aschenbach, az «alkotás moralistái» és az élet irónikusai, egy kor hősei lettek. A gyöngeség heroizmusával feszítik akaratukat a végletekig. Sokakat megtanítottak erre. Sokakat megerősítettek benne. Sokakat megóvtak attól, hogy életük törvényét elárulják. Thomas Mann aktivabb, mint minden aktivista.
Az igazi politikus az emberalkotó: nem az aktivista prédikátor. Az alkotó teremti a mértékeket, melyek az embereket mérik. A legelevenebb és legdrágább ami az életben elénkkerül, valamikor egy költő álma volt. A költők építik a jövendőt.
Az aktivizmus veszélye, hogy megkönnyíti magának a lelkiismeretet és gondolkozást és mindent retorikává laposít. A morálprédikáció felszabadítja benne a lelkiismeretet és harci programja mindent eretnekséggé bélyegez, amit nem képes felfogni, és ami őt bármiképen kötelezné. A művészettel és a filozófiával szemben, melynek számára minden megértése hiányzik, éppen szellemiségükből, vagyis lényegükből csinál szemrehányást. Az aktivisták sehol sem látják a filozófiai problémákat és a dolgok adottságait. Jelszavaik s dialektikus átlátszóságuk, melyet a mélységről és lényegbehatolásról való lemondás árán érnek el, csábítja a gondolkodás restjeit. Csupán felületi átlátszóság ez. «Une confusion des idées claires» mint Faguet mondta Voltaireről. Az aktivista-betegség gyógyszere: Schiller aktivizmusa. A cselekvő etikus, a küzködő és győztes karakter, a szépség tüzes keresője, Schiller, fölébenőtt aktivizmusának, amennyiben kiküzdötte a maga számára annak megértését is, amit a természete eredetileg nem adott meg neki, s szeretetének alázatos tiszteletével tudta megóvni magát oly előnyök irigylésétől, melyekkel nem rendelkezett. Kinőtt természetének szükségességéből - jellemének szabadsága felé! Költővé küzdötte föl magát. Életküzdelme megadta neki a legmélyebb és legtudatosabb bepillantást a művészet lényegébe, melyet ember valaha bírt. Látta, hogy a művészet a Szabadság birodalma és a szépség a megjelent szabadság. Tudta, hogy a szép nem az érzéki és erkölcsi ösztön tárgya. Nagy esztétikai értekezései oly mértéket adnak, mely előtt minden aktivista művészet eltörpül.