Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 7.szám · / · FILM-FIGYELŐ
«Ki lesz a férjem» című amerikai vígjáték bemutatása alkalmából fel kell hívni a figyelmet annak egyik fő női szereplőjére, Zasu Pitts-re akinek, ha szinte észrevétlenül is jött, nem ez az első filmszerepe és akit szerény kis epizódalakításaiban is úgy ismerhettünk meg, mint az amerikai filmszinésznők egyik legoriginálisabb és legkomolyabb tehetségét. Zasu Pittsnek intelligens, eleven és szellemes arcocskája nem tartozik azok közé az arcok közé, amelyet közönségesen szépnek szoktak mondani. Ez az oka annak, hogy nem verték mellette a reklám nagydobjait, hogy még mindig nem lett sztár és hogy kénytelen apró-cseprő szobalányszerepeket vállalni olyan filmcsillagok mellett, akiknek szinészi képességeit egy napon nem lehet az övé mellett említeni.
Mindazok, akik véleményüket függetleníteni igyekeznek a filmreklám mázsás dícsérőjelzőkkel dobálódzó handa-bandázásának befolyásától, kísérjék figyelemmel a filmművészetnek ezt a kivételes értékét, aki ha véletlenül nem Amerikában kerül a felvevőgép elé, hanem Európában, ma már a filmjátszásnak ünnepelt alakja lehetne.
Hogy alakját az emlékezésben visszaidézzük, elsoroljuk néhány régebbi szerepét: ő játszotta egy szokatlanul mély és igaz realizmusú amerikai filmnek, a «Gyilkos arany»-nak női főszerepét, azután a «Kacagó New-York»-filmben találkoztunk vele, «A legszebb éjszaka» című vígjátékban a felháborítóan tehetségtelen Laura la Plante szobalánya volt, a «Napsugár kisasszony»-ban Vera Reynolds mellett alakított egy kis, de annál elevenebb és plasztikusabb figurát, míg most a «Ki lesz a férjem» című vígjátékban látjuk ismét jelentékenyebb szerepben.
Két olyan megbecsülhetetlen erényt találunk Zasu Pittsben, ami általában véve nagyon ritka szinészi érték, de különösen ritka szinésznőben: a sokoldalúság, a széles skálájúság és valami külön érzék a finom, groteszk, fölényes humor iránt. Predesztinálva volna arra, hogy alakjára komponáljanak valami mély és szatírikus vígjátékot, ha az amerikai rendezők az ilyesmihez nem volnának porci ad margarithas.
Nagy szinészi skáláját, emberábrázoló képességének szokatlanul nagy erejét a «Gyilkos arany»-ban mutatta meg, tanúbizonyságot téve arról, hogy egyformán bőséges eszközökkel rendelkezik a verisztikus-naturalisztikus életformáláshoz, mind pedig a véresen realisztikus, romantikusan is túlfeszített szenvedélyfeszültségek kifejezéséhez. Kisebb-nagyobb vígjátékszerepei pedig groteszkségre való hajlamát, temperamentumának frisseségét arcjátékának szellemességét mutatták be.
Ha azt mondjuk, hogy Zasu Pittstől még igen sokat és igen nagyot várhatunk, akkor nem az ő tehetségére és nem az ő képességeire gondolunk, mert ezekben minden kétkedés nélkül hiszünk, hanem rendezőire és a stupid amerikai közönségre, akiknek talán végül mégis ki fog nyílni a szemük, hogy észrevegyék és méltó keretbe foglalják a filmművészetnek ezt az igazgyöngyét.