Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 7.szám · / · IRODALMI FIGYELŐ · / · FÖLDI MIHÁLY: HALOTT ÍRÓ KÖNYVE

FÖLDI MIHÁLY: HALOTT ÍRÓ KÖNYVE
3.

Bizalmatlan lehetett az élethez, amelynek pedig mély nyomai szántják végig posztúmus könyvét. Nagyon közelről láthatott többet a legtöbb embernél s nagyon közelről érinthette mindaz, amit lát. Életnyomok piroslanak mindenfelé a könyvében. Azt hiszem, szerette az életet, napról-napra beleszeretett és napról-napra kiábrándult belőle.

Gyötörhette mindaz, ami furcsa és félelmetes, s ijesztőnek látott sok mindent, ami előtt közönyösen vagy mosolyogva halad el a legtöbb ember. A hó! A nő! Egy fej! Valami találkozás! A szerelem... talán az egész élet... Olykor ezt a szót használja: baljóslatú... Egy helyen ezt írja: baljóslatú zene, egy más helyen pedig így írja le egy nőnek a szemét: kerek macskaszeme mint egy eltévedt lidércfény imbolygott a szobában... Lidérc... fény... baljóslatú... Úrnak képzelem el; ő maga is a pénzes, becsületükre kényes, villogó ingmellű urakat kedvelte - nincs egy szegény ember s nincs egy pénzgond az írásaiban - de mialatt a «tangó» táncát nézi s eltünődik eredetén: egy argentinai csirkefogó kitalálja és eltáncolja a kérges fadorongokból épült csapszékben, szőrnadrágos, töltényöves társai megbámulják, férfiruhás lányok bánatosan tapsolnak hozzá... eszébe jut: a tánc átúszik a tengeren, egy-egy percre fölbukkan Londonban, Párisban, a duzzogó Hamburgban, a nagyralátó Berlinben és egyszerre közénk téved és most már frakkos urak, francia divatlapokból kiszállott hölgyek táncolják és körülöttük szemüvegek, doktori diplomák, kócsagos tollak, lejárt váltók forognak. Íme, az urak, akik titkos kapcsolatot éreznek a «társadalom mélységeihez», furcsa és megfejthetetlen rokonszenvet a kalózokhoz, a kapcabetyárokhoz, vadorzókhoz, szökött rabokhoz... a kalandorokhoz és véresre pofozott uccalányokhoz... s ez az író, ez az előkelő, ez a jól fésült, ez a hűvös hangú, ez is ez urak közé tartozik. Az urak közé, akik látszólagos egyensúlyban élnek barátaik, feleségük és gyermekeik közt; de egyszerre felharsan valahol a «tangó» vagy a «kankán», egyszer valahol eléjük bukkan «Kitty Fischer» vagy más különös vagy nem is különös varázslója életnek, szerelemnek, valóságnak és álomnak s az egyensúlyozott úrnak oly jól esik megfeledkeznie róla, hogy felesége és gyermeke van, oly jól esik felsóhajtania, hogy «nincs hozzájuk semmi közöm, nincs többé hivatásom, életcélom!...» Mert: «egyszerre világosan láttam igazi ábrázatomat, láttam, hogy mindaz, amit eddig cselekedtem, áltatás, olcsó képmutatás volt, hogy vaskorbácsokkal kényszerítettem magam az élet egyenes útjaira, hogy eddigi gondolkodásom, iparkodásom hazug volt...» Ezek a szörnyű kalandok lépten-nyomon megesnek hőseivel, ez az író joggal félt az élettől, amely marólúggal öntötte le hazugságait, hogy meztelenül, hasznos hazugságaitól megfosztottan dobja ki a valóságba. Az élet, a valóság borzalmas ellensége ennek az írónak; ezért hat rá oly erősen; ezért piroslanak lapjai a nyomaitól.