Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 6. szám · / · ZENEI FIGYELŐ
Beethoven tudvalevőleg két városban élte le életét. Szülővárosában: Bonnban és Bécsben. Hogy a császárváros mit jelentett számára, már rég tudjuk. De művészete kialakulására ugyanolyan fontos a rajnamenti fejedelmi székváros, ahol Beethoven élete első huszonkét évét töltötte el. Bonni kutatásaim alapján most módomban van ez oly nevezetes, eddig azonban kellően meg nem világított ifjú életrajzát új adatokkal kiegészíteni.
Egy általam Bonnban fölfedezett régi, hiteles, egykorú kézirat feljegyzéseiben olvasom, hogy a kis Beethoven Lajos 5-6 éves korában meglehetősen pajkos, sőt vásott, későbben pedig «makacs és önfejü, magábazárkózott és komoly, embergyűlölő» fiúcska volt. Beteges anyja, hajszolt életű, részeges apja nem sokat törődött vele (többi testvérkéivel sem), s ez a kis Beethovenen meg is látszott. Sokszor bizony piszkosan, lomposan került elő az udvar végéről, a hinta mellől. S amikor Fischerné, a Rheingassei ház háziasszonya ezért megfeddi, dacosan vágja oda a kis Beethoven:
- Majd ha nagy úr leszek, tiszta, rendes lesz a ruhám!
Reggelenként hallgatagon könyököl ki az ablakon, zenei gondolataiba mélyed, szeme egy pontra mered, s amikor szólnak hozzá, nem felel. Csak amikor ismételten rákiáltanak, akkor tér magához:
- Bocsánat, oly szép, mély gondolatom volt, hogy nem hallottam a kegyed szavát.
Az iskolában nem tanul jól, iskolai tanulmányainak hamarosan vége is szakad s mert zenei hajlama korán jelentkezik, atyja - a fejedelmi ének- és zenekar tagja - korán ülteti oda a zongorához, majd hegedülni taníttatja. Ez a tanulás sem ment símán, a bevált sablon szerint. Már kisgyermek korában megnyilvánuló s későbben oly híressé vált rögtönző tehetsége áll útjában ennek s ez hamarosan olyan szenvedélyévé vált, hogy - nyers, szigorú apja nagy bosszúságára - a zenei föladat gyakorlása helyett sokszor rögtönzéssel tölti el idejét: fejből játssza saját futamait, ábrándjait. Az apai figyelmeztetés mitsem használ. A gyermek nem tudja legyőzni improvizáló hajlamát. Sokszor keserűen kérdezi apjától:
- Hát nem szép ez?
- Nem, fiam. Nem ez áll a kottában. Amit te csinálsz, az egészen más valami. Csak a zongora- meg a hegedűleckéddel törődj, azzal többre mégy. Később, ha többre viszed a zenében, úgyis elég dolgod lesz az improvizálással, a fejmunkával.
A gyermek mindazonáltal oly szépen halad a zongora- és az orgonajátékban, hogy mint másodzongorista bekerül a fejedelmi zenekarba, jeles oktatómestere: Neefe mellé... Mint zongorista csodagyermek-számba megy és improvizátori készsége mindenkor fölülmúlta a Mozartét, de mint gyermek-komponista nem hasonlítható az eruptív tehetségű Mozarthoz. E tekintetben, tudjuk, a környezet, a zenei nevelés, a zenei levegő is fontos szerepet játszik és Mozart apjának bizony nagy része van az «isteni» Mozart zeneköltői talentumának oly korai kipattanásában. Beethoven ezzel szemben nemcsak irodalmi és bölcseleti, hanem zenei tekintetben is végig autodidakta és a bonni évektől bizony még jó hosszú az út az Eroicáig, a Fidelióig, a zongoraszonátákig, a vonósnégyesekig, a kilencedik szimfóniáig és a solemne Missáig. A gyermek Beethoven Bonnban családja nyomasztó szegénysége miatt zongoraleckéket ad. Mint ifjút sorscsapások érik: a család derűje: a szelídlelkű édesanya meghal, az iszákos apa végleg elzüllik. Az ifjú Beethoven nagy testi és lelki betegségeken, szenvedéseken, kínos lelki válságon megy át, sokszor az öngyilkosságra kell gondolnia s végül is a mind általánosabbá vált korbetegség: a wertheri melankólia ejti rabul. Örömtelen ifjúságának, elmélyült lelkiségének és egész életének ez az alapszíne: a sötét, komor, fájdalmas mélabú.
Beethoven bonni élete vigasztalan, sívár kenyérrobotban, a művészet, a kultúra imádatában, az eszményi barátság és az eszményi szerelem jegyében telt el. Könnyű, népies hangú, szórakoztató táncdarabokat ír a laikusoknak, balletet és daláriákat az udvari színháznak, műdalokat (bordalt, puncsdalt, csatadalt, barátságot, művészetet dicsőitő dalt, búcsúdalt), kantátákat, továbbá zongoraszonátákat, fugákat és kamarazenét a fejedelemnek, a kamarazeneköröknek, finomlelkű, előkelő pártfogójának: Breuning Helénának s újabb dokumentumaim alapján ma már meg lehet állapítani: első szerelme tárgyának: Breuning Eleonórának és végül a zenésztársaiból, meg egyetemi hallgatótársaiból alakult baráti körnek. Mellesleg: zárójelbe teszem ezt a most napfényre került fontos momentumot: (a középfokú iskolát nem végzett, de kultúrára, irodalomra szomjas Beethoven, 14-15 éves korában, külön engedéllyel és különös eréllyel irodalmi meg filozófiai szemináriumot hallgat a
Sokan azt állítják, hogy Beethoven lassan, fokozatosan érő zsenijének Bécs a lökőereje s hogy az Eroikát csak Bécsben írhatta meg. Ez nem áll. Beethoven eredetileg csak ideiglenesen, «tanulni» ment Bécsbe. És igaz, hogy ott hamarosan enthuzianizmus veszi körül, de az otthoniak, a fejedelmi mecénás terve és Beethoven terve is mindig az volt: hazamenni, mihelyt mesterivé érik a tudása. Beethoven jól tudta, hogyha hazamegy a Rajna mellé, géniusza ott is betölti küldetését. De máskép volt megírva. A fényes bonni fejedelmi udvart leigázzák a franciák s ezzel semmivé foszlott a haláláig hazavágyó Mester reménysége is:
- Be jó volna még egyszer ott bolyongani s aztán is ott maradni a Rajna mentén, az ismerős dombok alján!...