Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 6. szám · / · SZINHÁZI FIGYELŐ
Shakespeare utolsó színműveinek egyikét, mely általában nagyon ritkán szokott szinpadon szerepelni, nálunk pedig még sohasem került a színre, nagyon szép, gondos és ötletes előadásban mutatták be a Nemzeti Szinházban.
Annak, aki a darabot a mai közönség számára elfogadhatóvá akarja tenni, egy nagy nehézséget kell valamikép leküzdenie. Nem könnyű elfogadhatóvá tenni az Angeló kormányzó alakját és sorsát. Ez az alak ugyanis többé-kevésbé a Shakespeare körüli kor meséiből és rémdrámáiból került elő. Lehet, hogy a költő bizonyos aktualitást akar belevinni, a puritán képmutatásra akart benne torzító fényt vetni. Ez a motívum azonban ma már nem hat és Angeló feneketlen sötét gonoszsága, amely bűnt bűnre halmoz, mai felfogású néző számára még akkor is érthetetlen és érdektelen, ha az egészet játékos mesének képzeljük, amely az embereket két nagy pártra osztja, a tökéletesen jóra és a tökéletesen gonoszokra. A kegyetlen kormányzó, aki egy mindennap előforduló szerelmi hibáért halálra ítéli a derék Claudiót s aztán mikor ennek nővére kegyelemért könyörögni megy hozzá, ő maga sokkal nagyobb bűnt követ el, a kegyelemért cserébe az apácának készülő ártatlan leány szűzességét követeli s mikor azt hiszi, hogy ezt meg is kapta, mégis ki akarja végeztetni Claudiót, hogy ez utólag bosszut ne állhasson rajta, - nekünk teljesen hihetetlen alak. Shakespeare korának mesemondásához szokott közönsége elfogadhatta, de minekünk valamiféle magyarázó beállítás kell hozzá.
Hevesi Sándor, aki a darabot színre alkalmazta, ezt a nehézséget jórészt áthidalja anélkül, hogy a költő szövegén lényegbevágó módosítást tenne. Ő úgy állítja be Angelót, hogy puritán szigora jóhiszemű, ő csakugyan meggyőződésből mondja ki Claudió halálos ítéletét. Izabella szűzi szépsége olyan ellenállhatatlan hatással van rá, hogy érzékei fellázadnak. Hasztalan küzd kívánságával, bűnbe sodródik és aztán - egyik bűn szüli a másikat. Ezzel a fölfogással, melyet
A hangulathoz nagyon sokat adnak hozzá a díszletek, melyeknek szépségétől és frisseségétől a Nemzeti Szinház sok év óta elszoktatott. Most kivételes bőkezűséggel állították ki a darabot. A stílusos kosztümök jórészt újak és valóban stílusosak, az embernek mindig régi angol meséskönyvek jutnak eszébe láttukra. Különösen vidám és stílus szerinti
A szereplők közül a már említetteken kívül ki kell emelni