Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 6. szám · / · KARDOS LÁSZLÓ

KARDOS LÁSZLÓ [+] AZ INAS
A Nyugat novellapályázatán díjjal kitüntetett pályamű
V.

A vászon négyszögén pompás történet zajlott. Ércpofájú, gonosz indiánok üldöztek egy kedves amerikai legényt. Vágtatott az egész horda, lengő sastollakkal, kaszáló karokkal, nagy hejehujával. A fiatal amerikánus ráfeküdt a lovára, repült volna, az életét mentette, de vajmi kevés reménnyel. Aggódva pillogott hátra, táltosa botladozott a szakadékos úton s az indián vadak ijesztően nyelték a távolságot. Csak a farmig érjen, cimborái közé, ott aztán minden jó lesz! Jaj, felbukott a ló, elterült a Tommy! Az ércpofák szinte a nézőkig dagadnak a diadaltól. Tommy tápászkodik, jaj, gyorsabban! A nézőtér remegőn feszül a vászon felé, a szívdobogása elakad. De hirtelen egy szirtfal megől felrajzik a cimborák csapata. Lovon jönnek, Tommyt menteni! Vidám, szálas fegyveresek, közé az indián csürhének! Hull az ütés, csihi-puhi! Misu nem bír magával. Elereszti az Anna derekát és félig felemelkedve belesüvít a setétbe.

- Szorítsd, az annyát!

A páholyokon áthullámzik a derű, de a hasonszőrűeket elkapja a láz és egyetemes biztatás dörög a diadalmas lovasok felé. Az inasnak most meghalt Anna, csak a Csata él. Minden pórusában, minden idegében. S hogy az utolsó indián is elinalt és a mozi kivilágosodott, visszazökkenve, fényes szemeivel észreveszi a leányt.

- A keservit, ezek megkapták - mondja vidáman.

A cseléd sután bámészkodik. Nem érti ezt a lelkendezést. Kálmán magábaroskadtan ül. Érzi a leány tapogató ujjait a keze fején. Retteg. Nem tudja, mi következik. Nem látja az indiánokat, nem látja Tommyt. Láza van és halálosan fáradt........................................

- Lassan.

Az inas óvatosan fordította meg a kulcsot. Lábhegyen léptek mind a hárman a setét kapubolt alá. Tétován megálltak.

A diák arca égett a homályban, a cseléd idegesen topogott, a borbélyinas a körmét harapdálta. Mit tegyenek így hármasban? Anna Kálmánt akarta, Misu Annát, Kálmán csak elsüllyedni szeretett volna. Végre a cseléd szólott. Attól félt, hogy Misu elküldi a gimnazistát aludni.

- Menjünk fel.

Előresietett, ajtót nyitott, a fiúk utána. Felgyúlt a villany és ők riadtan néztek egymásra. Kínosan forgolódtak. A leány tréfásan kínálta őket.

- Foglaljanak helyet, uraim. Itt a diványon.

Zajos puffanással ült le és két oldalt magához rántotta a vendégeket. Balról esett a diák, jobbról az inas.

- Így ni.

Nem tudtak mihez kezdeni. Misu mérgelődött. Csak ezt a pockot ne hozta volna, ezt a mamlasz kölyköt! Hogy bámul! S hogy remeg a térde! Sápadt és a fogai összekocódnak.

A leány is a diákot nézte.

- Tán rosszul van?

A fiú betegen hunyorgott.

- Vagy a lámpa bántja a szemit? Várjon, segítek rajta.

Kattant a kapcsoló, vaksetétben maradtak. A zavar és félelem egyszerre elillant. Az inas rögtön a cseléd térdeihez kapott, az meg feldöntötte a diákot és ráborult - Kálmán olvadt gyönyörrel bukott hátra. A díván reccsent és rogyadozott. Mohón turkálták és szorongatták egymást. Lezuhantak - keresztül-kasul - a szőnyegre és vad gomolyagban torlódtak erre-arra. Annában szilaj erők forrtak, a két kis legény fulladozva és verejtékesen követte játékos rohamain.

Hirtelen elállt a szívük verése.

Az ajtón csontos ököllel kótogott valaki.

A diák rémülten felszökött.

- Villanyt!

Az inas szájoncsapta tenyérrel.

- Egy kukkot se!

Meredten álltak a setétben. A szívük kihagyó, nagy kalapácsütésekkel döngött. Kigyúlt füleik megnyúltak, cserepes ajkuk szétnyílt. Előre dőltek, kifeszülve a rettenetben.

A csontos ököl újra rávert a deszkákra. A diák az inasba fogódzott, úgy érezte, mingyárt elájul. Az inas a fogait szítta és sziszegve káromkodott.

- Az annya istenit! Ki lehet?

A cseléd sejtett valamit.

- Mit tudom én? Betörő...

- Nyavalyát, az nem kopog.

- Hát ki. Akkor ki?

Susogva, kiszáradt innyel tanakodtak. Kálmán nem szólt bele, félhalott volt. Ökrendezni szeretett volna, kihányni a beleit, a tüdejét, az egész mocskos világot. A fogai hangosan, kellemetlenül csörrentek össze.

Az ököl újra kopogott, durván, türelmetlenül, többször. A leány nem győzte ideggel.

- Én megkérdem, ki az?

- Kérdje...

Kínosan köszörült egyet a torkán és erőltetve kivágta.

- Ki az ott?

A vendég rögtön felelt, örvendezve.

- Én vagyok, cica, nyissa ki...

A fiúkat villamosütés rázta meg. Kecskés tanító rekedt, tompított hangja volt. A gimnazista nem bírta tovább, megcsukló térddel bukott a dívánra és hisztériásan dugdosta a füleit. Az inas dermedten suttogott.

- Az apám...

Anna kikiáltott.

- Nem lehet, tanító úr, magam vagyok, nem lehet.

A tanító topogott.

- Hisz épp azért, cicám. Majd ketten... Nyisd ki már, te kis ördög!

A cselédnek eszébe jutott, hogy be se zárta az ajtót, csak úgy betette. Riadtan ugrott a kulcshoz...

De ekkor a külső kéz lenyomta a kilincset és vihorászva nyitott be Kecskés.

- Ó, de szamár vagyok, hisz nyitva van... Hol vagy, Annuskám? - A setétben gyáván tapogatózott. - Gyújts világot...

A cseléd megragadta a karját.

- Menjen, menjen... nem szabad...

A tanító kapatos lehetett. Felkacagott.

- Nem a fenét... Majd meglátod...

Elkapta és megölelte a leányt.

Ekkor világosság lett.

Az inas állt a kapcsolónál.

A tanító vakon pislogott.

Anna elrohant, be a belső szobába.

A diák hörögve zuhant a földre.

Kecskés makogott...

- Mi... mi... mi...

A kölyök kihúzta magát és galádul felsüvöltött.

- Nem sül ki a szeme apámnak?

Az ember bambán körbefordult. Hülyén nézte a falat. Nem értett semmit. Felfoghatatlan volt ez a katasztrófa. A fiú gyűlölettel acsarkodott.

- Negyvenéves ember... tanító... házas... cselédekhez jár? Csalja anyámat? Nem süllyed el álltóhelyében?

A tanítón megsemmisítő rémület vett erőt. Ha ezt megtudják... Ha botrány lesz... A felesége... Az iskola... Mi lesz?

Az inas újra ordított.

- Nem süllyed el?

- Ez... ez a nő... ez csalt... - motyogta hátrálva, reszketeg hangon.

Ernyedt csönd lett. Kimerülten hallgattak sokáig. Végre Misu ezt mondta: Menjünk. A diák is feltápászkodott és mentek haza aludni.

Mindhárman sokáig hánykolódtak, először mégis az inas aludt el. A hatodikos, mikor éjfelet ütött az óra, megesküdött, hogy öngyilkos lesz. De előbb levelet ad fel az inas címére, amelyben ennyi lesz: Te öltél meg. A tanítót csak hajnal felé nyomta el az álom. Az olasz dombokat látta, amelyek közt katonakorában járt volt. Két szelíd, gyöngédívű dombocska az Anna mellét jelentette. Oda akart kúszni, de akkor elsetétedett a napos égalja. Egy tömérdek ember jelent meg és rettentő, behemót bakancsokkal beletaposott a dombokba. Rengeteg karjai lelógtak, jobbmarkában derékvastag furkósbotot lóbált. Egészen beborult. A tanító csak erőlködve látott fel a felhőbe vesző, óriás arcig, de a terjengő mocsári foltok, kelevényes dudorok és mérföldes, elmosódott vonalak tömkelegében első pillantásra megismerte a Misu arcát.

 

[+] A pályázaton Szunyogh Imre álnévvel vett részt.