Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 5. szám · / · FILM-FIGYELŐ

Hevesy Iván: A MEGCSONKITOTT “MEZTELEN ASSZONY"

«A pesti filmkultúra» című cikkben már volt alkalmunk felemelni tiltakozásunkat a pesti kölcsönzőknél és moziknál divatozó barbár filmcsonkítások ellen. Általánosságban tartott vádjainkhoz most egy aktuális példát kapcsolhatunk. Végignéztük egy szakbemutatón Leonce Perret új filmjét, a Meztelen asszonyt, amelyet azután nagy premiermozi, a Radius, Forum, Palace és Capitol tűzött műsorába. Két kópiában futott a film. Az egyiket a Radius és Forum «pendlizte»: ez, leszámítva néhány lényegtelenebb változtatást, eredeti formájában mutatta a darabot, ellenben el kellett szörnyednünk, amikor a Palace és Capitol példányát végignéztük és botránkozva konstatáltuk egy ismeretlen vandáli kéz pusztításait.

Akármi legyen Perret filmjéről a véleményünk, el kell ismernünk, hogy szigorú és logikus, franciás szerkesztőérzékkel megkomponált mesevezetése van, lélektanilag hiánytalan kapcsolatokkal, szituációknak arányos és gondos előkészítésével. A Palace-Capitol kópiának nekitámadó kasztráló olló éppen a filmnek ezt a legszebb erényét semmisítette meg, hézagossá, zavarossá, az értelmetlenségig indokolatlanná téve a film egész belső és külső motivációját.

A filmek ilyen durva és avatatlan, hozzá nem értő megnyirbálása hitelrontó inzultus az író, a rendező, a szinész és a dramaturg ellen, akik mind nevükkel feleltek azért, amit azután a névtelen, felelőtlen elem tönkresilányít művészi hatásokat semmibevevő bárdolatlan ollójával. A szerzőkön és a kölcsönzőn kívül nem csekély morális kár háramolhat ilyesmiből a film kritikusaira is. Ezek közül azokat, akik az eredeti formában látott film után írták beszámolójukat, az a vád érheti közönségüktől, hogy méltatlan alkotást dícsértek meg, vagy pedig olyan erényeket hangsúlyoztak ki - esetünkben például a szerves komponálást és pszichológiai igazságot -, amelyeknek éppen az ellenkezője állapítható meg a csonkított példányból. Akik pedig moziban látott előadás nyomán referálnak, abba a tévedésbe eshetnek, hogy jóhiszeműen, de nagyon igazságtalanul a film szerzőit vagy a dramaturgot teszik felelőssé.

Miután a filmnek külön művészi ellenőrző bizottsága Magyarországon nincsen, egyetlen testületnek lehetne joga, módja és talán kötelessége is az ilyen visszaéléseket meggátolni: a cenzurabizottságnak. Nem vagyunk és nem is lehetünk barátai a cenzurának, ennek a reakciós szellemű intézménynek minden egyéb okon kívül már csak azért sem, mert hiszen beavatkozásai eredményezik sokszor a film első megcsonkításait. De éppen temérdek hibáját tenné jóvá egy kis mértékig ez a bizottság, ha legalább a további csonkításokat megakadályozná és rendeletet adna ki, hogy az engedélyezett filmből egyetlen métert sem szabad utólag kivágni - vagy amennyiben már van ilyen, annak betartását szigorúan ellenőrizné.

Olyan rendelkezés lenne ez, amellyel, végre először hasznára lenne a filmkultúrának és a filmművészet minden igaz barátjának osztatlan örömére, egyetlen odaütéssel kiverné a filmpribékek kezéből az ollót.