Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 5. szám · / · ZENEI FIGYELŐ

Hammerschlag János: NÉGY OPERABEMUTATÓ
(«Fanni», Szabados Béla operája az Operaházban - «Donna, Simone», Dohnányi Ernő vígoperája - «Laterna Magica», Kósa György énekes mimodrámája - «Karneval», Lavotta Rudolf zenés grand guignol-a a Városi Szinházban)

Négy magyar újdonság két operaszínen egy hét alatt: álljunk meg tisztelegve egy pillanatra, a kritikai fegyvert lábhoz téve! Ha van is a négy között olyan mű, amely tizenöt évig várt bemutatójára - mégis, mintha a régi bűnök most jóvá tevődnének és egy friss fejlődés lüktető érverését éreznők. A művésznek ma kell hallania művét, hogy holnap továbbmehessen egy lépéssel, és előretörésében már sarkában kell éreznie a közönséget. Magárahagyatva csak a genie tud alkotni, de a genie nem korszakot teremtő, csak betetőző. A publikumnak, mely ma a művészek egyetlen maecenása, követnie kell a régi nagy maecenások példáját: ám kritizáljuk védenceinket - de ne vonjuk meg tőlük eleven érdeklődésünket!

*

Négy zeneszerző, négy életkor. Harminc, negyven, ötven, hatvan körül vannak. Négy évtized, négy stílus. Mert mostan minden évtizednek saját zenei stílusa van. De nem ez a döntő. Mert nem az a stílus ez, amely az embert teszi. És ne is mérjük össze, amit a véletlen állított egymás mellé. Igyekezzünk művészeink mindegyikét egyéniségének természetéből megérteni.

*

Szabados Béla mesterhez mi, fiatalabb muzsikusnemzedék, valamikor valamennyien tanulni jártunk és valamennyien ma is csodáljuk sokoldalúságát, technikai tudását, diszkrét ízlését. Külön érdemei vannak a magyar nyelv zenei deklamációjának kiépítése körül. A szövegíró Mohácsi Jenő drámai költeménye olyan, mint a békésen csobogó tenger, amely egyszerre csak, egy hirtelen-haragos hullámgesztussal elnyeli a bátran himbálódzó vitorlást és azután halk melankóliával mosolyog az emberhalálok fölött az esti alkonyatban. Mohácsi a négy felvonás minden drámaiságát a harmadikba sűrítette össze. Az első kettő csak gondtalan praeludium, a negyedik csendes rezignációban múlik ki. Szabados Béla alapjában lyrai kedély. És a «Fanni»-ban egyéniségének megfelelő szövegre talált. Előkelő inventiójának szines fellegei nem tűzhányó kráteréből törnek ki. De formaépítő művészetének ökonomiájára vall, hogy az egész operában nincsen két percnyi muzsika, amely fölöslegesnek érzik.

*

Szederkényi Anna «Laterna magica»-ja egy a szenvedélyek poklában vergődő női lelket vetit teljes meztelenségében a fehér vászonra. És ez szószerint veendő. A szín maga a kifeszített vászon. Csak a meztelen lélek burkolódzik szerencsénkre Péchy Blanka kifejező játékú testének szép vonalaiba. A Lelkiismeret, a Vágy, a Hazugság perszonifikációi, a kép keretén kívül állva magyarázzák és egyben tüzelik avagy csittítgatják recitáló énekükkel, a mimikai játékban ellentétesen kavargó indulatokat. A szinpadi beállítás ötletes és érdekes, de sok igyekezet vész kárba a libretto fogyatékosságain. Talán előnyére válna, ha a mise en scéne az egész történésnek irreális voltát, mint küszöbalatti indulatok álombankiélését kifejezetten akcentuálná. Kósa György zenéjében van stílus, erő és szín. Monodikus recitáló modorát itt is - mint a «Laodaméia» kantátában következetesen megtartja. Zenekara a disszonáló harmóniák sorait széles oszlopokban szüntelenül hengergeti elő, az orchesterből föl a szinpadra, mázsás súlyként gurítja őket a vergődő nő lelkiismeretére, színültig megtölti velük az egész szinpadot és még mindig tovább gurítja új tömegeit a hatalmas hengereknek, míg csak a nézőtér is szinte fulladásig meg nem telik vélük. Kósa György erős, eredeti és értékes tehetség. Egyelőre csak a felszabadító, feloldó, felemelő erők kiegyenlítő hatását nélkülözzük művészetében.

*

Lavotta Rudolf nevét régóta ismerjük. Nagytudású, francia ízlésen nevelkedett, gyakorlott tollú zeneszerző. «Karneval»-jában egy szép táncosnőért vívott, életre-halálra menő bizarr tőrpárbajban izzón ölelkezik a walzer a keleti hastánccal. Az egész mű, bármennyire raffinált és scenikailag hatásos, mégis idegenül hat egy Grand Guignol-szinház különleges miliőjéből kiemelve.

*

Dohnányi Ernő igénytelen kis egyfelvonásosa már évekkel ezelőtt bejárta a német szinpadokat. A vígopera könnyed gráciája pezseg benne. Kár, hogy a szöveg nem engedi az igazi humort szóhoz jutni. De Dohnányi mesteri kézzel tartja össze a szellem hijján szétfoszló cselekményt. - A három oly szétágazó stílusú mű zenei betanításával Karácsonyi István respektábilis munkát végzett. És a Városi Szinház legjobb fiatal erőit Radnai Erzsit, Christián Lilit, Ábrányi Margitot, Harmath Hildát, Szedő Miklóst, Maleczky Oszkárt küldte a tűzvonalba.