Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 5. szám · / · IGNOTUS:
Hogy minden szavát és sorát érdemes elolvasni, az onnan is van, hogy egy szót le nem ír ok nélkül, egy sort nem formálatlan. A művész a mesterembernél kezdődik - s ahogy Heltai Jenő a mesterségét tudja: abban futja ki lényének minden erkölcsét, komolyságát, biztos erejét s lappangó fejedelmiségét. Ambrus Zoltánon kivül, akiről nem halok meg, míg meg nem írtam a magyar lélek hőskölteményét, Heltai Jenő az a magyar prózaíró, akinek stilusa van, abban a geometriai vagy építészi értelemben, ahogy a francia s az olasz író szerkeszti össze a mondatot a szavaknak, a partikuláknak, a ragoknak legbelső értelméből. Rajtuk kivül még csak Molnár Ferenc jár közel e titokhoz, de ő szavak dolgában sekélyebbel elégszik meg, mint amennyire az ő nem közönséges intellektusából futná. Ez a stilus, a Heltaié, másvalami, mint az a zamat, amiben Jókai, Mikszáth, Eötvös Károly, gyakran Móricz Zsigmond nagyok, - más, mint a Babits átfűtöttsége, más, mint a Szomory Dezső ékszeres bája, a Szép Ernő cirkuszistálló, kávéház és mezei virág elegyétől szagló huncutsága. A Heltai Jenő mondatai kristályok, amik élnek, - vannak ilyenek, az új chemo-biológia most vesződik velük. S mint ahogy a kis James Watt, hogy egy gondjára bízott masinától közben elszaladhasson játszani, feltalálta a gőzgépet: Heltai Jenő, szegény korán elhalt barátunkkal, Makai Emillel együtt: firka közben, megírt ujdonságok, karcolatok, operettek lefordítása rendjén játszva megcsinált egy új magyar nyelvet, patakzatos verselést, egyszerre könnyedet és művészit, kifejezőt, hajlékonyat, simulót és kedvesen betyárit, beleértve a nagyvárosi betyárságot, a jasszságot is. Amily utálatos volt, a múlt század vége felé, a tudatos és eltökélt budapesti Montmartre, olyan maradandó érték lett ez az igazi magyar párizsiasság, mely nem Párizst fordította le budapestire, hanem Budapestből szűrte ki, ami Párizs van lelkében. Nem tehetek róla, hogy - szokásom és kedvem ellen - megint faji motivumot kell érintenem, de való, hogy mint ahogy Heine és Börne nyomán kelt volt a németeknél az a kellemes délnémet próza, mely nélkül lehetetlen volna az újságírás, úgy indult a Heltai s a Makai játékaiból az a nyelv, ami nélkül ma nem volna magyar kabaré, magyar operett és sok mindenféle nem értéktelen magyar érték.
S ha már a fajiságot pedzettem: nekem becsületes meggyőződésem, hogy a Heltai minden munkái, melyek tisztán tükröznek egy elragadó egyéniséget, nemcsak hogy a magyar irodalomnak becses termékei, de bárha szerzőjük száz ősi szálból van összeszőve: