Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 4. szám · / · ZENEI FIGYELŐ
Zenei olvasójelek a biblia lapjai közt... Az ember kísértésbe esik, hogy ilyenféleképpen jellemezze a fiatal svájci-német zeneszerző «szimfónikus zsoltárát», amely a minap került bemutatóra nálunk, a Filharmóniai Társaság és a Palestrina-kórus rendezésében. Szabadon recitált krónikás szöveg az összetartó fonala egy sereg töredékes zenedarabnak, amelyek alig vannak szerves kapcsolatban egymással, a legkülönfélébb és legellentétesebb stílus-képzeteket társítják s egymásra következésükben épp oly kevéssé találunk hangulatritmust, mint jelentőségükhöz mért terjedelmükben logikát. A mű eredeti rendeltetése szerint kísérőzene volt egy alkalmi szindarabhoz, tehát - divatos német műszóval élve - voltaképpen «Gebrauchsmusik», ami sok mindent megmagyaráz. A többdimenziós szinpadi történés keretében egész más jelentőséget kap a muzsika és egész másfajta törvényszerűségek szabják meg méreteit, külső idomait, mint az egysíkú, hangversenyszerű megfogalmazásban. Honegger, abban a törekvésében, hogy zenéjét a szinjáték alkalomszerűségéből és másodlagosságából «átmentse» az önmagáért helytálló pódium-előadás keretei közé, nem állt meg ott, hogy - mint Beethoven, Schumann és Bizet tették - zenekari suite formájában kivonatolja, hanem a bibliai dráma történés-anyagát epikai csomagolópapirossá laposítva, az így amorffá vált művet zsoltár cím alatt, de az oratórium pretenziójával viszi a hallgatóság elé...Ennek a formai nihilizmusnak már csak fokozása és betetőzése az, hogy az összekötő szöveget meg sem zenésíti, hanem egyszerűen szavaltatja. Az anyagszerűség elvének ez a kirívó sérelme persze alig tűnik fel manapság, amikor itt-ott még mindig megengedhetőnek tartják teszem Mozart Figarójának secco-recitativok nélkül való előadását...
De bármily konzervativ szigorral ítélkezzünk is a Dávid király szerkezetének széteső volta fölött, eszünkben sincs kétségbe vonni Artur Honegger nagy tehetségét. Ő az, akiből korunk beható Bach- és Händel-élménye legéleterősebb teremtőcsirát serkentette ki. Főleg Händel tiszta, egészséges természetérzése hagyott benne mély nyomokat, az a vallásos életfelfogás, amely a gyermeki hit optimizmusával szemléli az Istenség árnyékában nyüzsgő, küzködő emberi lét mozgalmasságát. A termékenység ősereje érzik Honegger friss merészségében, ahogyan az ótestamentomi tömegáhitatot, lerázva a vallásos zene minden konvencionalizmusát, az «atonális» ellenpont nyers, friss eszközeivel elbarbárosítja, a kollektiv érzések új kifejezési lehetőségeinek nyitva utat. A Dávid király mozaikdarabjai nem egyenlő értékűek. Itt-ott, ahol kifejezetten keleti hangulatokat szólaltat meg, beleesik a francia impresszionisták és újklasszikusok lagymatag stílusába. Másutt azonban, kivált a második rész nagyvonalúan fölfokozott karegyüttesében, egészen egyéni és lenyügözően érdekes tud lenni.
Az előadás vezetésére Klenau bécsi oratórium-karmestert hívták meg, aki kevés próbával jól marokra tudta fogni a nehéz műre nem teljesen fölkészült testületet.