Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 4. szám · / ·
Vasárnap délelőtt, amikor a Stella, szinte visszafojtott lélegzettel, a megbilincselt, összefűzött folyó lihegését visszhangzó sziklahegyek közé, a komor, börtönös Kazán-szorosba merészkedik, közvetlenül a Trajánus-tábla előtt bemutatom a román fiút.
Szeme árnyékoltabb, mint a hegyektől besötétített folyam tükre. Hangja rekedtebb, mint a födélzet kemény vásznait csapkodó szél.
Tragikus jelenség. De tudom, hogy semmi baj. Egyszerűen nem aludt az éjjel, ennyi az egész. Ha legalább megpróbálta volna odalent. Konok. Ez az igazság, nem pedig az, hogy én köteles lettem volna őt befogadni az én kabinomba. Ebéd előtt, nem bánom, néhány órát megint bent alhatik. De nem úgy, mint tegnap, ebéd után, amikor én is pihenni szeretek.
Nem értik egymást, közömbös beszédük keresztülfolyik rajtam, együgyű kérdéseiket és feleleteiket átfordítom. Közben magyarázok is: a román felé éllel, a bolgár lány felé lelkesedéssel mondom a hajdani magyar part Széchenyi-útját, fájlalom a nagyszerű kőpárkány omladozását, rámutatok a Széchenyi-emléktáblára, melyet gonosz kezek berondítottak, de a nemzetközi Dunabizottság angoljai tisztára mosattak, - idegenvezető vagyok a javából, magyarázatommal meghiusítom, hogy a két idegen egymáshoz langyosodjék.
A lánynak közömbös a fiú szemjátéka. A románban gyűlik a feszültség, mely néha kisüvít a mindennapi szavak biztosító szelepei alól.
- No, menjen a kabinomba, - mondom, amikor elhagytuk a szoros második, drámai szakadozottságú felét. - Menjen aludni.
- Szeretném, ha előbb megmondaná még a kisasszonynak - látni akarom, amikor megmondja neki, - hogy - hogy szeretem!
Ez furcsa. Ilyesmit nem jó tolmácsolni. Ha nem mondom meg, még azt hiszi az a taknyos, hogy félek tőle.
- Tessék.
- Ez az úr azt kívánja, mondjam meg helyben, mielőtt aludni megy a kabinomba, hogy - szereti magát!
A lány fölkacag.
- Igen kedves. Igen mulatságos.
Hogy értsem ezt? Ki kedves, mi mulatságos? Mindenesetre így fordítom:
- Igen kedves dolog. Maga pedig igen mulatságos.
A fiú fölugrik, meghajol, eltűnik.
- Miért alszik ez most a maga kabinjában? Ha nincs kabinja, akkor mért nem vesz hálóhelyet? Talán nincsen pénze? Mint a mi diákjainknak? Pedig jól öltözködik.
- Van pénze. De fukar.