Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 2. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ

Rabinovszky Márius: MAGYAR MŰVÉSZETI KÖNYVTÁR

Ezen a címen Bálint Jenő monográfia-sorozatot indit; kifejezetten a művészetet népszerűsítő célzattal. Népszerűséget tudományos megbízhatósággal és gyakorlati monografikus értékkel összeegyeztetni nem könnyü. Különösen nálunk nem, ahol a szakember a nagy kulturnemzetekkel fenntartott kontaktus kedvéért néha túl is hajtja a tudományos precizitást és öncélúságot és ahol a népszerűsítést többnyire szerkesztőségi véletlenek folytán tudománnyal foglalkozó zsurnaliszták szokták volt ellátni.

A Bálint-féle kiadványok első három kötete azonban rokonszenves kezdet; a további programm biztató. Ybl Ervin jelentősnek igérkező “Donatello"-ja csak a második és harmadik rész megjelenése után méltatható. - A sorozat másik két kötete Hollósyval, illetve Barabással foglalkozik.

Réti István Hollósy-ja a stílművészet zavartalanul élvezetes remeke. Réti - mondhatjuk - hivatott író, bár az írást nem űzi hivatásszerűleg. Stílművészetét különös emberi melegség hatja át. Nem csak a baráti emlék fűti Réti érzéseit, hanem az a tisztult szolgálatkészség is, mellyel a művészet minden ügyéhez közeledik. Réti lelke az a finom lemez, melyen a nagybányai heroikus idők minden nemes és szép mozzanata lerögződött; általa elevenedik meg az akkori küzdelmek és örömök emléke a legtisztább szemléletességgel. És itt újra csodálnunk kell Rétit, a festőművészt, aki még fiatalkorában is tudott oly kevéssé önző életet élni és művésztársai egyéniségét oly odaadással tudta emlékébe vésni. Réti szubjektivitása a megfigyelő történetíró tárgyilagosságával olvad össze. Ez adja írásainak különös vonzó báját, de történelmi értékét is egyúttal.

Lehet, hogy a legközelebbi monográfiaíró mást fog megállapíthatni Hollósy jelentőségéről, mint Réti. De szebben, közvetlenebbül, meggyőzőbben senki sem fog beszélhetni felőle. - Érdekes, hogy nemcsak Réti, hanem a nagybányai mozgalom más kitünő ismerői is alábecsülik Hollósy utolsó periódusát. Vajjon nem játszik-e itt közre némi akaratlan elfogultság? Úgy hisszük, hogy a magyar impresszionizmus egyik legérdekesebb fejezetét lehetne Hollósy técsői munkásságáról megírni. Bizonyos, hogy van vagy egy sereg oly buja gazdagságú, pompázó tarkaságú (1909 és 1917 között keletkezett) napos tája, mely a francia impresszionisták ecsetére emlékeztet. És érdekes különösképpen az, hogy a latens kapcsolat Técső és Nagybánya között (Hollósy egész művészi tevékenysége csupa latens kapcsolatból áll) oly meggyőző. - Talán csak Hollósy utolsó periodusának megitélésében kerekedik Rétiben a művész a kritikus fölé. A könyvecske illusztrációi is csak az első korszak szürke és szürkésbarna tónusú képeit - melyek főproblémája a világos valőr - reprodukálják.

A sorozat második füzetét Barabás Miklósnak szenteli Szentiványi Gyula. Keresetlen egyszerűséggel és minden túlbecslés nélkül mondja el Barabás derűs élete történetét és vázolja művészetének jelentőségét. Barabás volt a “táblabíróvilág" egyetlen jelentős magyar festőtehetsége, akit valóban a magyar haza tartott el, még pedig nem korcsmárosi vagy daguerrotipistai minőségben, hanem mint portréfestőt és rajzolót, valamint illusztrátort, Barabás élete javát itthon töltötte, de szerencsére idejekorán tanult odakünn, úgyhogy a legjobb hatásokat tette magáévá. Tudjuk, hogy Barabás nem volt nagy lélekbúvár és nem volt mélyenszántó művész; technikai fogyatékosságai is ki-kitünnek. Mégis művészete élmény-közvetlenséggel eleveníti meg a biedermeyer korát. Szentiványi monografiájának legnagyobb érdeme talán az illusztrációk kiválasztása, mely Barabás sokoldalu tevékenységét a legelőnyösebben tárja elénk.

A füzetek tipográfiai kivitele kifogástalan. A reprodukcióknál, éppen a klisé minőségére való tekintettel, az egyszerű fényes műnyomópapir alkalmazása ajánlatosabb volna.