Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 2. szám · / · KÉPZŐMŰVÉSZETI FIGYELŐ
Német kiadó kiadásában valóságos díszmunka jelent meg (Möbel und Raumkunst von Ludwig Kozma. Wien-Leipzig, F. E. Hübsch Verlag), mely remek felvételekben és kifogástalan kivitelű fénynyomatokban Kozma Lajos újabb butorait és intérieurjeit mutatja be. Külföldre kerülnie magyar művésznek egymagában is ritka szerencsés sors, akkora tisztesség pedig, aminőt ennek a díszmunkának a kiadása jelent, példátlan eset. Megértéséhez tudni szükséges, hogy Kozmának már a háború előtt jóhangzású volt a neve Németországban, az iparművészeti folyóiratok sűrün foglalkoztak munkásságával, sőt egyikük, az «Interieur» című, két ízben is művészete bemutatásának szentelte terjedelme nagyobb részét. Annál érdekesebb jelenség ez, mert Kozma művészetének igen sajátos zamata van, valami olyan átható íze, amely minden nemzet művészetétől megkülönbözteti. A külföld eddig művészetünk egyéb hasonló tulajdonságú alkotásai iránt nem nagy érdeklődést mutatott. Az olaszok voltak az egyetlenek, kik az 1906-iki milanói nagy iparművészeti kiállításon és azóta is bizonyos tisztelettel néznek a nép művészetéből kialakított magyar iparművészetre. Az olaszoknál sokkal fejlettebb iparművészetü németek között a mi külön törekvéseink eddig nem igen találtak megértőre.
Kozma Lajos az első és eddig az egyetlen, ki művészetével szemlátomást meg tudta ragadni a németeket. Sőt annyira megragadta, hogy már utánzói is jelentkeztek közöttük, akik törekvéseit és eredményeit - a szó kedvezőtlen értelmében - népszerűsítik. Veszedelem ebben, szerencsére, nincsen, mert az utánzók csak a felszínen látható jelenségekhez jutnak el, a gyökérig sohasem. Kozma művészete pedig - képzeletjárása és ornamentumalakító logikája - abból a művészetből táplálkozik, melyet a magyar nép képzelete fejlesztett ki magából körülbelül kétszáz évvel ezelőtt.
Mária Terézia korában vett hirtelen lendületet a magyar iparművészet. Az azonkorbeli hímzések mustrái, a díszítő festés ékítményei, a butorok és egyéb tárgyak vonalai a korabeli barokknak egészen sajátos változatát mutatják. A csigák, a hajlások és gömbölyödések vonalmenetébe azzal ellentétes elemek illeszkednek: az abban az időben nagyhírű huszár-uniformis paszományzatának és vitézkötésének az idomai, továbbá a falusi és kisvárosi iparosok szögletesítő szándékai. A pásztor vésőkése szeszélyesen, a fa ellenállásához alkalmazkodva, barázdálja be a deszkalap felületét. Szeszélyesen sarjadnak ki egymásból az ábrák, a gömbölyü vonalat egyenes és szögletes töri meg, virágok, fürtök, szivek stilizálódnak sajátos ornamentummá a kedvtelve véső kés éle alatt. Ezt a pásztori ornamentikát, helyesebben: ennek az ornamentikának keletkezési módját tették sajátjukká Mária Terézia korának asztalosai, intarziátorai és fafaragói. Művészetüknek valami sajátos rusztikus íze van, valami barbár modulációja, ami nyilván annak pásztori eredetéből maradt meg.
Ebből a mézeskalácsszív- és ostyalepénydiszítő ornamentikából szívja erejét Kozma Lajos ornamentikája. A hajdani falusi művészek képzeletvilágában bámulatosan otthon van. Belőle kifejti azt is, amit az egykorúak meg nem éreztek benne és belétesz olyan elemeket, melyekre annakidején senki sem gondolt, pedig nagyon beleillenek. Grafikai munkáiban láttuk először kivirágzani Kozma Lajosnak ezt a stilusát. Azóta a fára, a szövetre, a fémre és minden elképzelhető anyagra sikeresen átvitte ornamentikáját úgy, ahogy az az illető anyag természetének a legjobban megfelelt.
Butorain és intérieurjein a nagy formák ötletességén túl az ornamentikának ez a nagy gazdagsága és zamatos eredetisége a megragadó. Finom hozzáérződéssel futtatja be Kozma képzelete egy-egy lakásának helyiségeit szemetvidító ékítményes dísszel. Nem egy motivumában a népmese ősi kacagása csilingel. Minden elgondolásán megérzik, milyen nagyot szürcsölt ez a művész a nép alkotó művészetéből.
A díszítő mellett a gyakorlati igényekhez alkalmazkodó iparművész is tudja munkáiban a kötelességét. Kozma általában a meghitt környezetek művésze. Szobái, halljai kicsiny ablakaikkal, kicsiny ajtaikkal a meghitt otthonok melegének beszédét idézik föl. Finom érzékkel hagyja megtagolatlannak a falsíkokat, hogy a párkány vagy egy-egy ajtóbéllet erőteljesebb kialakítása, gazdagabb ornamentumos dísze, annál nagyobb nyomatékkal érvényesüljön.
Elragadók egyenesen rusztikus hatásúnak tervezett helyiségei. Azokban a falak egész dísze a falakat beborító régi cserép szögekre függesztett kancsók, tálak és tányérok. És a nagy, tárló-szekrény, Kozmának legsajátosabb butordarabja, mely olyan, mint a mesék kincses almárioma: virító színü kétrétű ajtószárnyai mögött hosszú polcokon a népi cserépművészet válogatott példányai mosolyognak arra, ki előtt az ajtó széttárul. És milyen kifogyhatatlan ötletű ugyane szobának a kasszettás mennyezete. Kozmát rajta erdélyi régi templomok színes festésű mennyezetei ihlették meg. Négyszögű mezeit a kedvesebbnél kedvesebb formáju motivumok egész rajával töltötte ki. Nem egy régi, sőt ősi motivumot újjá alkotott közben; a nép művészetének üde lehelletével új életre ébresztette.
Amilyen gazdag a formai képzelete, olyan leleményes és finom a színképzelete. Arról ennek a könyvnek egyszínű ábrái nem adnak ugyan fogalmat, de tud róla az, aki a képeken ábrázolt butorok és helyiségek eredetijét látta.
A szép albumhoz Kállai Ernő irt bevezető tanulmányt, csekély különbséggel ugyanazt, amely a Nyugat 1926 márc. 16-iki számában jelent meg.