Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 1. szám · / · FILM-FIGYELŐ · / · HEVESY IVÁN: A PESTI FILMKULTÚRA
A filmnek színe van és tempója van - ez a tempó azonban labilis, mert minden dinamika hiányzik belőle - a hang -, nem a szó, a jelentés, hanem a tömör és minden valószínűséghez szükséges hanganyag - nem tölti ki a vászon és köztünk levő ürt - nem tölti ki akkor sem, ha nincs kísérőzene, de akkor sem, ha a Valenciát játsszák Napoleon halálára vagy kukorikulósíppal jelzik a hajnalt. Már amennyire az “életet" irodalommal közvetítjük, úgy a
A mai filmzenekíséret primitív volta miatt, sajnos, távolabbról kell példát kerítenünk. Jushnij csinál ilyesfélét, aki néha csodálatosan rátapint ilyen - tudatosan meg nem állapítható rokonságra, zene és írás vagy kép között. A Volgaschlepper, a Heinzelmännchen egyszerű és
Hasonló értelemben filmzenekíséretről a gyakorlatban eddig alig lehet szó. A legalacsonyabb nívójú mozizenekarok Bécsben vannak, ahol felvonásközben állapítják meg a további zenei programmot. Elég magas fejlettségű a berlini filmzene és, állítólag, az oroszországi, ahol különben az egész törekvés ősfészke volt.
Egyelőre azonban hiába vannak jó és pompás filmek, a «tökéletes» film sohasem lesz azzá tökéletesen testvéri programmzene nélkül. Erre kellett volna időt és verítéket áldozni a kilátástalan beszélő film helyett. Azonban a fennemlített zene-kép-asszociációk csak kivételesen sikerültek és az emberek nem szeretik a kivételeket, talán, mert a szabályokra emlékeztetik őket, a szabályokra, amelyek rendszerint hiányzanak.