Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 1. szám · / · FILM-FIGYELŐ · / · HEVESY IVÁN: A PESTI FILMKULTÚRA
A filmdramaturg munkájának komolyabb és nehezebbik része a műhelymunka titka marad és nem mutatkozik nyoma a laikus közönség és az igen gyakran a közönségnél is laikusabb filmkritikusok előtt. A látható része a dramaturg tevékenységének:
A másik vád a magyar filmek felírásai ellen, hogy költőieskedők és rossz értelemben irodalmiaskodók. Nem fér hozzá kétség, hogy ez a vád igen sok esetben helytálló. Azonban a vád mellett mindig nyomban ott találjuk azt a követelést is, hogy a felírásokat hivatásos írókkal kellene végeztetni. Néhány megjegyzésünk volna ezzel a kívánalommal szemben. Az egyik az, hogy a felírásírónak, amint az az eddig elmondottakból kiviláglik, nemcsak fordítani kell tudni, hanem még sokkal fontosabb, hogy érzéke és gyakorlata legyen a film dramaturgiai szerkezetéhez a filmhatás minden csinja-binjához. Az utóbbi időben elég gyakran láttunk “hivatásos" írói kezekből kikerült filmeket és bizony azok dramaturgiai szempontból meglehetősen szánalmasak voltak: elmaradtak felírások, de ott voltak a szereplők, akik azokat a felírásokat mondották. Más helyen be voltak ékelve dialógikus feliratok, de nem lehetett megérteni, hogy melyik szereplő mondta azokat a szavakat, benn maradtak a filmben “szerelési" hibák, téves sorrendben ragasztott jelenetek és más hasonlók, amelyek a film meséjét elhomályosították, tempóját rontották. És amellett az írók által írt felírásokban éppen úgy hemzsegtek a kirívó irodalmiaskodások, mint a rossz dramaturgok filmjeiben. Azonfelül pedig a film képanyaga és a felírás anyaga között megkívánt stílusegységet éppen úgy elronthatja az író, aki dramaturgiához nem ért, mint a dramaturg, aki íráshoz nem ért. Az igazi felírásnak a képanyagból kell megszületni és egyúttal úgy visszaolvadni abba, hogy szinte észrevétlen maradjon.
A harmadik, a leghelytállóbb vád
A külföldi filmforgalomban, leszámítva a legtöbbi esztendő német kisérleteit, nem sokat törődnek sem a film dramaturgiai átdolgozásával, sem pedig a feliratok gondos és nivós fordításával. Époly kevéssé a felírások külső, fotografus formájával, Ez utóbbi szempontból az egész világon a magyar filmdramaturgiáé a vezető szerep. Külföldön a felírásokat nyomtatott betűs lapokról, az u. n. mutációkról fotografálják. A magyar dramaturgok megérezték azt, hogy a nyomtatott betű kemény és merev és így az eleven beszédet, a szereplők dialógusait nagyon kevéssé tudja érzékeltetni. Ezért áttértek a hajlékonyabb és változatosabb irott, illetve: rajzoltbetűs mutációkra. Érdekes megfigyelni azt az eredményes kísérletezést, amely a magyarországi filmek mutációin végbemegy. Valósággal külön művészet fejlődik ki, a filmfelirás expresszionizmusa, amely a betűk és szavak különböző formájával, a szereplők karakteréhez alkalmazkodó stílusával, kisebbedő vagy nagyobbodó méreteivel, változó sorközeivel és számtalan más formai trükkel a hanghatások legkülönbözőbb dinamikai és lélektani árnyalatait próbálja sejtetni.
Minden dícséretet megérdemel az az úttörő és a mai filmstílus lehetőségeit gazdagító munka, amelyet a dramaturgokkal együtt dolgozó névtelen munkások, a mutáció-rajzolók szinte napról-napra szebben és jobban végeznek.
Egy dologra kellene csak vigyázni a mutációrajzolóknak, arra, hogy betűformáikban kerüljék a túlzottan dekoratív kacskaringókat, mert ezek könnyen megakaszthatják a nézők szemét és figyelmét. A rajzokkal illusztrált magyarázó mutációkat pedig művészi szempontból, mint feleslegeseket és zavaróakat teljességgel vissza kell utasítani. Amellett, hogy legtöbbször együgyűek, a film fotografált képanyaga közé elütő stílusú képanyagot kevernek és így rontják a filmdarab festői értelemben vett művészi egységét.
A pesti filmkultúra egyéb jelenségeire, a cenzurára, a filmreklámra, a mozizenére és a filmkritikára egy közeli alkalommal fogunk visszatérni.