Nyugat · / · 1927 · / · 1927. 1. szám
Mikor arról álmodoztam, hogy egyszer valamikor talán nekem is előadják egy színdarabomat, azt hiszem, vágyaim maximumát ebben foglaltam össze: Ha én egyszer a Nemzeti Szinházban - megbukhatnék!
Mert az álomnak is túl szép lett volna, hogy a Nemzeti Szinházban sikerem legyen. De azt gondoltam, egy kis szerencsével talán meg lehet bukni. Mert mit jelent a bukás? Azt, hogy színrekerültem. Színrekerülni pedig minden színműírónak, kezdőnek, vagy beérkezettnek, sikeresnek, vagy sikertelennek, mindig a legnagyobb problémája marad.
Önök talán csudálkozni fognak ezen a kijelentésemen, s azt gondolják, hogy a beérkezett, elismert, sőt az olykor sikert elért drámaírónál, a színrekerülés olyan magától értetődő, mint az, hogy egy elismert regényírónak kiadják a könyvét, vagy hogy egy hivatalnok bizonyos idő mulva felsőbb rangosztályba lép. Ez azonban nagy tévedés! Nemcsak a kezdő drámaíró színrekerülése problematikus, hanem a világ legelső, sőt legsikeresebb drámaíróival megtörténhetik, hogy nem adják elő a színművét. (Szolgáljon ez vigasztalásul mindazoknak, akik színdarabkéziratot őríznek a fiókjukban...) Példák nagy bőségben vannak. Bernhard Shaw korunk legnagyobb drámaírója, - nos, ennek a Bernard Shawnak egész sereg darabját nem hozták színre Londonban, helyesebben csak későbben adták elő, miután a világon mindenütt sikert arattak. Nem is beszélek olyan műveiről, amelyek iróniája, tendenciája sérthették az angol közönség érzékenységét. Hanem legnagyobb sikerdarabjai egyike, a
Az emberek azonban - s ez a szerencse - csak a sikerekre emlékeznek. A kísérletek s a bukások elmerülnek a feledés jótékony tengerébe s csak egy-egy jó barát, vagy rendkívüli ellenség tartja őket számon. S maga az író, aki néha egész életén keresztül viseli egy szerinte igazságtalan bukás melankolikus emlékét.
*
A színpadi bukást egyrészt intenzív káröröm kíséri, másrészt azonban bizonyos glória veszi körül. Hányszor hallja a szerző ama bizonyos jóbaráttól, aki még emlékezik a dologra: “Az volt a te legjobb darabod, a te legszebb törekvésed" s ő maga is igent bólint hozzá, s lassankint megerősödik benne a meggyőződés, hogy a legjobb dolgával bukott meg. Nincs mindig igaza. Néha a legrosszabb darab is megbukik. Azonban a dolog mélyén mégis megmarad az az igazság, hogy amelyik színpadi író
A bukás kiegészítője, szabályozója a szinpadi író pályafutásának. És csak akkor tragikus, ha egy indulást tör ketté és egy gyenge energiát fegyverez le. Minden emberi sorson el lehet gondolkozni s fel lehet vetni a kérdést: miként alakult volna, hogyha ez így történt, vagy úgy történt volna. De kevés emberi sors gondolkoztatja úgy meg a szemlélőt, mint a művészé, akinél sok esetben talán igazán élethalál kérdése a korai észrevevés, érvényesülés és siker. Sokat gondolok egy fiatal barátomra, aki tizenöt évvel ezelőtt egy feltűnően tehetséges szindarab kéziratával kopogtatott be hozzám, de hiába próbálkoztunk, hiába igyekeztem meggyőzni a szinházakat, sehol sem sikerült elfogadtatni. Ez a pálya azután egészen elhalkult, itt-ott még egy-egy kísérlet, egy jel, a tehetség egy S. O. S. kiáltása, s aztán néma csönd. Ki tudja, nem egy nagy drámaíró merült-e el itt, aki termékeny és sikeres lett volna, ha nem a sikerig, de csak az első előadásig el tudott volna jutni.
Siker, vagy bukás különben felfogás dolga. Erfolg oder Durehfall ist meine Vorstellung. Ismerek szinműírót, aki darabja első próbájától kezdve fenkölt mámorban ég, s összesen három előadásnyi pályafutása után a siker zenéjét hallucinálja, s viszont ösmerek, nagyon jól ösmerek másikat, akit a legnagyobb siker közepette is a bukás kétségei gyötörnek. Komolyabb a kérdés: mi jelentősége van a siker, vagy a bukás tapasztalának nem az író pályájára, hanem oeuvrejére nézve. A bukás elriasztja-e attól, hogy magasabb régiók felé törjön és a siker demoralizálja-e abban az irányban, hogy csak a kipróbált, sikeresnek bizonyult úton s eszközökkel haladjon tovább?
Mindenekelőtt: legenda az, hogy van író és különösen szindarabíró, aki nem a sikert kívánná. És még aki a legmélyebb, sőt legszemélyesebb, vagy akár legelvontabb dolgát írja: akarja és kívánja a sikert és bízik a lehetőségében, mert mentől mélyebben foglalkoztatta az írás s mentől inkább saját élményének érzi, annál inkább meg van győződve, hogy ez a személyes átélés, vagy különös forma, mely őt magát annyira hevítette, nem tévesztheti el a hatását a közönségnél sem. De másrészt az sem áll, hogy egy tehetséges író, s csak ilyenekről beszélek, előre megfontolt szándékkal el tudná határozni s ezt az elhatározását keresztül is tudná vinni, hogy ezentúl akár nívóján alul is, de csak sikeres darabot fog írni. Ez azért sem lehetséges, mert az író csak azt adhatja, amire a tehetsége utalja és hiába választ egy szerinte tetszetős s közönség-sikerrel kecsegtető témát, abban épp úgy benne lesznek az ő jó vagy rossz kvalitásai, mint mélyebb elgondolású dolgaiban és végső soron mégis ezek az írói kvalitások döntik el, ha nem is mindig a közönségsikert, hanem azt a finom osztályozást és megállapítást, mely az író munkájának megítélésénél annyira fontos. Wilderől mondják, hogy darabjait ilyen siker-spekulálással írta, de a közönséges mulattatásra szánt Bunbury-ben annyi fölény és írói artisztikum van, amennyi csak egy legelsőrangú írótól telik és olyan magasrendűre sikerült, hogy afelől akár meg is bukhatott volna.
Bizonyos, hogy a siker, egy olyan darabnak a sikere, amit az író magasrendűnek tart, bátrabbá tesz és kísérletekre csábít. Valószínű, hogy Molnár, ha a Liliom utólag nem bizonyult volna világszerte olyan nagy sikernek, nehezebben szánta volna rá magát azokra az érdekes drámai kísérleteire, amelyek nem mindig sikerültek teljesen, de amelyek tele vannak az ő legértékesebb s legőszintébb dolgaival s melyek nélkül oeuvreje nagyon hiányos lenne. De viszont most futó, könnyebb rajzú darabja sem találkozhatna sikerrel, ha nem ugyanazok az írói kvalitásai volnának benne.
Igen, a siker legmagasabb eredménye, hogy bátrabbá tesz és kísérletekre csábít. Kibontja az írót a saját sablonjából és képessé teszi arra, hogy ebben a nehéz formában próbálja elmondani, amit elmondani egyedül érdemes - hogy milyen nyomokat hagyott benne ez a nehéz, szép, kegyetlenül érdekes élet, melynek igazi sikereihez és bukásaihoz képest a szinpadi siker vagy bukás csak enyhe játék.