Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Figyelő · / · Zenei figyelő
A "Lajos király" első fölvonásában néhány ütemnyi extatikus dalt énekelnek hárfakísérettel. Ennek a néhány ütemnek lelkendező pátosza élénk emlékezetemben maradt. Annyira beleillik ebbe a lobogó, dübörgő, vonagló szavakból tragikus zengéssel tornyosuló királydrámába, hogy ezt a kis zenei dekorációt csak maga a darabjába szerelmes költő alkothatta meg ilyen pontos hangulathűséggel. Szomoryról egyébként is tudtuk, hogy kiváló íróink közül leginkább van telítve zeneiséggel s a muzsikával való belső vonatkozásai át- meg átszövik írásainak egész tematikáját. Szomoryt, a zeneszerzőt közelebbről Németh Juliska minapi dalestjén ismerte meg a nyilvánosság. Három dala szerepelt a finom és lelkes szavú előadó-művésznő műsorának díszhelyén. Kettőt ezek közül saját szövegére írt s az "Erdély" zabolátlanul sikoltó fájdalma mellett az "Este van" gyermeteg pasztorál-egyszerűsége a költő lelkének két ellentétes zugába vetett zenei reflektor-fényt. A harmadikat - Maurice Rollinat L'amour c. versének megzenésítését - Németh Juliska kifogástalan francia tolmácsolásában úgy élveztük, mint Szomory gyökeres Párizs-élményének megkapóan közvetlen lírai okmányát.
Szomory - ahogyan apró dolgai mutatják - zeneszerzőnek is érdekes és egyéni. Valaki. Ő, a szavak nagy muzsikáltatója, jobban érzi a vers belső zenéjét nem egy hivatásos, nagyobb fölkészültségű technikai dalkomponistánál. És tökéletesen rávall, hogy, ha vét a zenei logika ellen, nála ez nem tapogatózó kezdetlegességnek hat, hanem ösztönösen tudatos, művészien kifejező neoprimitívségnek.