Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Figyelő · / · Zenei figyelő
Hosszú és fárasztó utazások egybemosódó izgalmai között akad néha egy-egy epizód, egy véletlen élmény, amely halk beszédességével megragadja a vándort és maradandóbb nyomot hagy emlékezetében, mint az út "fontos" eseményeinek közömbössé vált sokasága. Ilyen magányos élménysziget volt az elmúlt hetek hangversenyáradatában Kósa György zongoraestje. A fiatal magyar muzsikusnemzedék ez az egyik legkomolyabb, legérettebb és legtöbbre hivatott egyénisége egy Mozart- és egy Haydn-mű mellett Bach öt prelúdiumos fúgájával, a "Wohltemperiertes Klavier" válogatott darabjaival kedveskedett - ritka ajándékként, - a teremben kis számban összegyűlt hallgatóságnak. Az odaadó, poétikus értelmezéssel, megkapó hatással tolmácsolt remekművek hallatán rá kellett hogy döbbenjünk arra a megfoghatatlan jelenségre, hogy Bach Sebestyénnek ezt a csodálatos ihletettségű, tisztán pianisztikus szempontból is szinte kiaknázhatatlanul gazdag, sőt kifejezetten hálás költeménysorozatát évek hosszú során át parlagon hevertetik a műsor-nehézségekkel állandóan bajlódó zongoravirtuozók - megfosztván a közönséget a zenei gyönyörűség egyik legnemesebb forrásától, önmagukat pedig a művészet titkaiban való elmélyedés, a művészi önnevelés egyik legnagyszerűbb eszközétől.
Mennyire igaza van Hammerschlag Jánosnak, amikor most megjelent Bach-könyvében fölpanaszolja, hogy: "...az emberiség legmélyebb értelmű és legdúsabb tartalmú költeményes könyvét, a "Wohltemperiertes Klavier"-t még mindig félreértik és unottan darált etűd-anyaggá fokozzák le." Tényleg így van: hiába lendült föl nálunk az utolsó egy-két évtizedben az oratórium-kultusz, hiába népszerűsödtek bizonyos mértékben Bach hatalmas zenekari és vokális művei, hiába adnak sűrűbben ízelítőt a hegedű- és orgonaművészek - és néha, inkább csak átiratban, a zongoristák - instrumentális dolgaiból: az, ami óriási méretű alkotásában a legemberibb, leghozzáférhetőbb, még mindig félig-meddig "tananyag"-nak számít. Művészetének egésze csak sejtelmes körvonalaiban, idegenül és hidegen, mint távoli hegyorom dereng a laikus vagy fél-laikus köztudat előtt.
Mint bevezető szavaiban jelzi, a nagy mester művészetének népszerűsítését szeretné szolgálni - bárcsak sikerülne ez neki ma, amikor minden kultúrszükséglet között talán a magyar könyvnek legkisebb a kelete. De ettől az időszerű jelentőségétől függetlenül is kitűnő munka ez a tartalmában gazdag, formájában tömör Bach-tanulmány. Rövid életrajzi összefoglalás után (amelyben már a mester lelki arcképét is fölvázolja néhány sikerült vonással), a "mű életútját" követi egy igen tanulságos fejezetben. Jellemző adatok fölsorakoztatásával mutatja itt be, milyen helyet foglalt el Bach zsenije kortársainak, a közvetlen és későbbi utókornak a vélekedésében, milyen hatóerőt képvisel ma. A következőkben föltárja Bach munkásságának kultúr- és kortörténeti vonatkozásait s néhány jó szempontot ad általános jelentőségének értékelésére. Legsúlyosabb része a könyvnek a két utolsó fejezet, ahol a népszerűsítő vezérfonalnak szánt tanulmány az essay magaslatára lendül és az egyes művek egyéni tapintású analízisével néha szinte mikroszkopikus közelségbe hozza Bach művészetének lényegét. Különösen szépek a kantáták és korálföldolgozások finom elemzései. Hammerschlag itt nem áll meg a szorosan vett zenei megnyilatkozás szemléleténél, hanem még a tisztán instrumentális korálváltozatoknál is gyakori példákkal figyelmeztet az alapul vett vallásos szövegek organikus szerepére e művek létrejöttében. Ugyanez a mélyreható esztétikai látás érvényesül a Bach-tolmácsolásról szóló zárórészben.
A kis könyvnek minden során érzik, hogy olyan tudós írta, akinek mint hitvalló művésznek és embernek is valóságosan köze van Bach-hoz. Előadásmódja - a könyv méreteihez illően - aperszű-jé jellegű és gondosan cizellált mondatai kétségtelenül a szűk formai keret megkötöttségeinek szűrőjén mentek át. Ez után a "short story" után joggal várhatnánk el Hammerschlag tollából azt a teljes, kimerítő munkát, amelyik nemcsak a magyar zenei irodalomnak lenne értékes szaporulata, de az egész Bach-literatúrának a mindjobban előre törő művészet-etikai világszemlélethez méltó nyeresége is egyben.