Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő
Az orosz irodalom története c. munkámban azt írtam Gorkijról, hogy "csak mint a kilencvenes évek írójának van jelentősége az orosz irodalomban, mert felrázta a kétkedőket, felbátorította a csüggedőket s kimondta, amit mások nem mertek kimondani." A XX. sz. két első tizede folyamán írt munkáiban már nem a művész, hanem a kollektivizmus felé hajló propagandista szól hozzánk. Gorkij őszintén hitt a Herzen-Csernysevszkij-Lávrov-Michéájlovszkij hirdette orosz forradalmi szocializmusban s hitt hőseiben - a mezítlábasokban, de keserves csalódás érte, amikor hősei életre keltek s cselekedni kezdtek. Bármily különösen hangzik is, de a bolsevizmus első éveiben halálmegvető harcot folytatott az azelőtt idealizált, kedves hősei ellen, hogy megmentse hazája szellemi kincseit az új vandálok pusztításaitól. A múzsák úgy látszik jutalmazni akarták papjukat, mert legújabb munkáiban: A gyermekkorban, az Egyetemeimben (Moji univerzitety) és főleg Az Artamónovok-ban, ismét a múlt század utolsó tizedének a nagy művésze szól hozzánk.
Az Artamónovok-ban nemcsak a mese érdekes, de a benne fölvetett problémák is megragadják figyelmünket. Igaz, hogy olyan kérdés nincs benne, amelyet eddigi műveiben ne boncolgatott volna, de egy művében se vetett föl annyi kérdést egyszerre s egyben se jut erre az eredményre. Az öreg Artamónov pl. a Gorgyejev Fomában szereplő Majakinnak a későbbi mása. Mint Majakin, Artamónov is mindenkit meg akar fosztani személyiségétől s mindent egy nevezőre akar levezetni. Ugyancsak nem új az az állítása sem, hogy az ember ma nem a világ ura, hanem az élet rabszolgája. Ezt a kérdést is részletesen tárgyalja Az olvasó (Csitatelj) c. elbeszélésében. Ha folytatni akarnám a párhuzamokat, minden egyes itt fölvetett problémájára rámutathatnék valamelyik régebbi művében, vagy az Artamonovokban, mint valami lencsében, összegyűjti azokat a kérdéseket, amelyek élete folyamán foglalkoztatták s amelyekre feleletet keresett. Egy második Karamazov-családnak, Az Artamónovoknak a története kapcsán Oroszország legérdekesebb korszakának, a jobbágyfelszabadítást (1862) követő korszaknak a rajzát nyújtja s a család gyors emelkedésének és bukásának kapcsán bemutatja a fennálló régi társadalmi rend bukását. A regény minden alakja Oroszország utolsó félszázadának a történetét jelképezi. Minden társadalmi osztály (a föntit kivéve) s minden felfogás képviselve van benne. Ez a nihilisták, terroristák, forradalmi szocialisták, marxisták, s a radikális-haladók s az egyben minden haladástól rettegő, babonás, tudatlan, reakciós és a despotizmusért lelkesedő nyárspolgároknak a korszaka. A parasztot kivéve, mint egyensúlyt vesztett lelkek vagy pedig közönséges gépemberek a megszokás rabszolgái. Az a korszak, mikor a paraszt felszabadult a földesúri iga alól, hogy az ennél súlyosabb igát, a lelketlen tőke igáját vegye magára. Természetesen magának az olvasónak kell kitalálni, hogy melyik hős melyik osztálynak, fölfogásnak, vagy szociális elméletnek a képviselője, hisz' a regény tárgyát olyan korszakból vette szerzője, amelyet nemcsak minden orosz, de minden művelt nyugat-európai olvasó is ismer (a történelemből vagy az orosz regényírók műveiből.) Igen feltűnő, hogy Gorkij az Artamónovokban régebbi szokásától eltérőleg pártatlanságra, sőt tárgyilagosságra törekszik, ami nagyban emeli munkája értékét. Nem mondja meg nyíltan a saját felfogását, nem tanít, hanem egyszerűen csak összegyűjti a tanúvallomásokat s az olvasó elé tárja, mintha mondaná: lásd, ez nem élet, ennek szomorú vége lesz s egyformán szenvedést hoz a győzőre és a legyőzöttre, vagy ahogy Tyihon mondja: "katorga vár mindenkire."
A legfeltűnőbb a regényben, hogy a parasztot a munkás fölé helyezi, holott azelőtt nem sokra becsülte. Cselekvésre képtelen, lomha tömegnek tartotta, de most a bolsevizmus hatása alatt elismeri, hogy ez az ország igazi fenntartója. A proletárokba vetett hite hiú álom volt. Nem szabadságot, hanem még nagyobb rabságot hoznak, ha uralomra jutnak, hisz náluk az ember nem cél, hanem eszköz s a pártfegyelem fölötte áll az egyéni felfogásnak, a gondolkozás a vezérek privilégiuma. Hanem "a paraszt szilárdan tartja magát az igazság határai között, nem dobálózik ide és oda... A paraszt tetőtől-talpig egyenes." A paraszt Vjálov Tyihon a regény egyik legrokonszenvesebb s legbölcsebb alakja s kezdettől fogva csak ő látja tisztán, hogy az Artamónovok kapzsisága s a munkások féktelensége katasztrófához fog vezetni.
Az Artamónovok Gorkij egyik leghatalmasabb s legsikerültebb alkotása. Bár sokkal szélesebb alapokon indul s többet ígér, mint amennyit nyújt, mégis az első sorától kezdve az utolsóig leköti figyelmünket, és nemcsak élvezettel, de okulással is olvassuk. Helyenként talán túlságosan naturalisztikus, de ezt az ábrázoló módot maga a tárgy követeli meg.
Az élet iskolájában tanult és szertelenségeitől megtisztult művész szól hozzánk az Artamónovokban.
Gellért Hugó fordítása a szöveg teljes átértését és Gorkij nyelvét híven tolmácsolja. Nemcsak az értelmet, de a hangulatot és a színeket is híven adja vissza, mint azt a csasztuskák (rögtönzött versikék) és a lakodalmi énekek hű fordítása is bizonyítja. Hanem tekintettel arra, hogy nem mindenki ismeri elég alaposan az oroszokat, nem ártott volna pár helyet, (pl. 377. lapon Raszputinra céloz a szerző, a 195. lapon említett Jakuskin az ismert Jakuskin nevű etnográfus stb.) csillag alatt néhány szóval megmagyarázni.