Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő
Irodalmi nyilvántartási hivatal is kell, bizonyára. Van is: a Szinnyei József ismert nagy adatgyűjteménye. De egy lexikon egyébre való. Ez nem tarthat számon minden jótét lelket, akinek egy könyve megjelent, hanem a tollforgatók roppant seregéből kiválogatja azokat, akik valóban értékek. Benne szerepelni: kitüntetés. Az a nagy irodalmi Lexikon, amely Benedek Marcell szerkesztésében a minap megjelent, lexikon akar lenni, s nemcsak a nevében. Úgy tesz, mintha csak értékes emberekről szólna. A külföldi írókkal szemben olyan szigorú is a válogatásban, hogy például olyan nevek hiányoznak belőle, mint Theodor Herzl, Gustav Landauer, Papini, Arthur Holitscher, Forel. De hiszen nem kisebb írókat mellőz el, mint Descartes, Spinoza, Renan. (Igaz, hogy ez a mellőzés nem a rendszer alapján, hanem feledékenységből történik. Csakhogy a feledékenység ebben a lexikonban rendszer.) Valami rostálást az élő magyar írókkal szemben is végzett. De akkorát-e, amelyet végeznie kellett volna? Ilyen hatalmas, díszes irodalmi Lexikon nem fog megjelenni egyhamar Magyarországon. Nos, tíz év múlva fognak-e még emlékezni tizedrészére is azoknak az embereknek, akiket e munka az élő magyar írók között felsorol?
De ha igen vitás e lexikonnak már az elgondolása is, még inkább az a megvalósult formája. Mert a Lexikon furcsa módon, nemcsak türelmetlenül sietteti, de mintha befolyásolni is akarná az idő rostáló munkáját. Mert ha már annyi mindenki helyet kapott benne, aki még nem szerzett erre elég érdemet - igen, én is közöttük, - miért éppen a kitűnő Peterdi István hiányzik onnan? Miért Havas Gyula, Turcsányi Elek, aztán Bányai Kornél, Fazekas Imre, Hajdú Henrik, Harszthy Lajos, Gyökössy Endre, Kortsák Jenő, Kállai Ernő, Komjáthy Aladár, Nadányi Zoltán, Szász Menyhért, Tóth Vanda és Török Sophie? Miért hiányoznak a derék műfordítók: Gáspár Endre, Stefan Klein és Kova Feuerstein?
Nem merem viszont felsorolni, kik vannak benne a Lexikonban. Forgatni kezdem a nagy könyvet és forogni kezd velem a világ. Úristen, micsoda nevek! Lexikon - kiált fel az ember, - de nincs benne rendszer! Meg kell itt végre mondani egy kínos dolgot: azok a konjunkturális előnyök, amelyekkel az utódállambeliség jár a Lexikonban, értelmetlenek és felébresztik minden józan olvasó tiltakozását. Hiszen igaz, Erdély, Szlovenszkó és Jugoszlávia költőit mindegyik országból más-más munkatárs ismerteti a Lexikonban, s ez bajosan is lehet másképp. De Benedek Marcellnek ellenőriznie kellett volna a kapott méltatásokat. Nem tette meg; az egységes szerkesztés e hiánya pedig a mértékek megdöbbentő zűrzavarát idézte elő. A Lexikonban nagy költőként szerepelhet akárki, ha valamelyik utódállamban annak számít: ha Magyarországon él, talán a neve sem kerül bele.
D. J. szlovenszkói barátom fog, tudom, legjobban pirulni miatta, ha meglátja, hogy róla 18 sor van a nagy műben, Bodor Aladárról pedig 5. De hogy a szolovenszkói munkatárs 22 sort ír önmagáról (még azt is megtudjuk róla, hogy egy ideig egy vidéki lapot szerkesztett, "amelyben több lírai verse jelenik meg,") akkor, amikor Bródy Sándorról 25 és Ignotusról 20 fanyar sor van csak, az már az öniróniával határos. A dráma terén - írja ugyanez a munkatárs - "Sziklay Ferenc, Vécsey Zoltán, Sebesi Ernő, Kaczér Illés, Sándor Imre, Merényi Gyula alkottak maradandót." Boldog szlovenszkóiak! Nem adhatnának kölcsön ezekből a drámákból? Magyarországon nincs ennyi maradandót alkotó drámaíró, - egyesek szerint egész Európában sincs. Hogy Mécs László, ez a derék szlovenszkói költő, aki bőbeszédűsége mellett is valóban tehetségesnek ígérkezett, míg barátai magasztalásai meg nem ártottak neki, több jó szót kap, mint a magyarországi fiatalok együtt véve, az itt már szinte természetes. Mécsnek még az arcképe is ott látható a XII. fényképes-táblán - Babits, Kosztolányi és Juhász Gyula arcképe mellett. Úgy látszik, Sik Sándor e nem méltatlan utódjáról már le sem lehet mosni többé a nagy költő hírét.
Ám a szlovenszkói rész nemcsak a magyarországihoz viszonyítva, hanem önmagában tekintve is rossz. Mert néhány írót elmellőz, s épp az ottaniak javából valókat, a szlovenszkói magyar irodalom legfigyelemreméltóbb neveit, akik azonban mindannyian a Lexikon munkatársáétól eltérő világnézetet képviselnek. A tomboló elfogultság itt nem restellt visszaélni Benedek Marcell jóhiszemű bizalmával...
Van aztán "a magyar szépirodalom utolsó negyedszázadá"-ról egy összefoglaló cikk is a kötetben. A kényes témát a szerkesztő rábízta Juhász Andorra, aki is megállapítja Adyról, hogy "teljesen korának gyermeke" és "maradék nélkül fejezte ki azt, amit mi is éreztünk, csak nem tudtunk kimondani."