Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Mohácsi Jenő: Jegyzetek az Ember Tragédiájához
A német fordításra gondolok.
Eddig kilenc van. A két legelterjedtebb Julius Lechner von der Leché (Rclams Universal Bibliothek. Nr. 2389, 1390.) Eugen Planeré (Bibliothek der Gesamtliteratur, Nr. 541. 542.) A két legjobb: Andor von Sponeré (Leipzig, Otto Wigand, 1891.) Ludwig Dóczié (J. G. Cotta's Nachfolger, Stuttgart, 1891.)
Az Ember Tragédiája újabb, tizedik fordításán dolgozom. Fordítom, rövidítem, átdolgozom színpadra. Nem modernizálom tartalmában, mint Hugo von Hofmannsthal Sophokles Elektráját vagy Franz Werfel Euripides Trójai nőit. De a sorokat, ahol lehet, megkurtítom. A fordítás hűsége megköveteli az eredeti versmérték megtartását is, ezt jól tudom. De drámaibbnak kell lennem az eddigi fordítóknál, akiknek szövege nem felel meg túlságosan a modern német színpad követelményeinek.
Dóczi Lajos fordítása egyébként is elfaustosítja az Ember Tragédiáját. Sokban hozzájárult ahhoz, hogy a német irodalmi kritika nagy része az Ember Tragédiáját Faust-utánzatnak tartja. Rímbősége utolérhetetlen, de nem hasznos.
Az Ember Tragédiája tizenhat kezdősorával jelezni szeretném, milyennek képzelem az átdolgozást.
Dicsőség a magasban Istenünknek,
Dicsérje őt a föld és a nagy ég.
Ki egy szavával híva létre mindent
S pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás, gyönyör egésze,
Részünk csak az árny, melyet ránk vetett,
Imádjuk őt a végtelen kegyért, hogy
Fényében ily osztályrészt engedett.
Megtestesül az örökös nagy eszme,
Im a teremtés befejezve már,
S az Úr mindentől, mit lehelni enged.
Méltó adót szent zsámolyára vár.
Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Míg egy kerékfogát újítni kell.
Preis in der Höh' dem Herren, frohen Schalles
Erhebe Erde ihn und Himmelszelt!
Mit einem einz'gen Worte schuf er Alles,
Ein Wink nur und in nichts versinkt die Welt.
Er, Born der Kraft, des Wissens und der Wonne,
Wir Schatten nur in seiner Glorie Pracht,
Lob ihm, der uns in seines Glanzes Sonne
In Gnadenhuld mit solchem Teil bedacht.
Die ewige Idee wird Leib und Leben
Das grosse Werk der Schöpfung ist getan,
Die Kreatur, der Atem ward gegeben,
Mag huldigend dem Himmesthorne nahn.
Die grosse Arbeit ist vollendet, gut;
Das Werk in Gang gebracht, der Meister ruht.
Millionen Jahrre brauchts, dass eine Speiche
Des grossen Rads aus ihren fugen weiche.
Gepriesen sei der Schöpfer in den Höhen,
Dei Erde und der Himmel loben ihn.
Sein einzig Wort liess dieses All entstehen,
Vor seinem Blick sinkt es in minchts dahin.
Er ist die Kraft, das Wissen und die Wonne,
Wir sind von seinem Tag der Schatten bloss;
Dankt seiner Huld, dass sich aus seiner Sonne
Ein holdes Teil in uns're Nacht ergoss.
Verkörpert ist der ewige Gedanke,
Die Schöpfung lebt, des ew'gen Odems voll,
Und was de lebt, soll an des Thrones Schranke
Anbetend weihn des Dankes Freudenzoll.
Vollendet ist das Werk und gut,
Es kreist das Rad, der Schöpfer ruht.
Aeonen Jahre rollt das Rad,
Eh sich ein zahn gelockert hat.
Gelobt seist du, Gott in der Höh,
Dich preise Erde, Himmelszelt!
Ein Wort: erstanden ist das All,
Ein Blick: zu ninchts zerint die Welt.
Allwissen, Kraft und Wonne: du,
Der Schatten deines Glanzes: wir.
O Huld, in deines Strahlens Schein,
Von dir begnadet, Teil zu sein.
Die Uridee nahm Leben an,
Dei Schöpfungstat ist nun getan,
O Herr, was deines Odems voll,
Leg dir zu Füssen würdigen Zoll.
Das grose Werk ist fertig, gut.
Es kreist das Rad, der Schöpfer ruht.
Aeonen wirbelts unversehrt,
Eh sich ein Zahn hat stumpf gezehrt.