Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Mohácsi Jenő: Jegyzetek az Ember Tragédiájához
A cím.
Az, hogy Ember Tragédiája, nem pedig Tragikomédiája vagy Komédiája, arra mutat, hogy Madáchnak koncepciója volt a tragikumról, ennek alkotórészeiről: bűnről és bűnhődésről.
Hogy mi az Ember Tragédiájában a bűn, mi a bűnhődés, miért Tragédia, erről többféle magyarázat van. (Kitűnő magyartanárom, Balassa József, azt tanította, hogy minden történeti szín külön tragédia. Ez bizonyára így is van.)
Az Ember Tragédiája című misztériumban vagy misztériumfélében a tragikus dráma a keretben és csakis a keretben dől el.
A bűn az, hogy Ádám (és Éva), vagyis az Ember, az Emberiség: a tudás fájáról eszik.
A bűnhődés az, hogy az Emberiségnek ezért végig kell élnie életét.
Ha az Ember nem evett volna a tudás fájáról, ha nem követte volna el ezt a szörnyű bűnt, egészen másként folyt volna le az emberiség története, talán félig-meddig olyanformán, mint az állatoké, a majmoké például, boldog tudatlanságban, a múlt, jelen és jövő meg nem ismerésében.
Csak a tudás teszi az Embert emberré.
Lucifer, aki az Embert bűnre csábította, ezt azért tette, hogy az Embert kétségbeejtse és megsemmisítse. Célja: tönkretenni az Úr játékszerét, az Embert. Ezért álmodtatja meg vele a történelmet, a jövőt. Ezt az Ember csak egyféle módon véli kikerülhetni: az öngyilkossággal.
Ezt az öngyilkosságot megakadályozza az Úr, azzal, hogy elveszi értelmét. Ádám apa lesz, az Ember fönnmarad.
Az Úr nem jóságból menti meg az Ember életét, hanem mint az igazság legfőbb princípiuma.
Az Ember bűnbe esett, az Embernek bűnhődnie kell.
Az Ember a tudás fájáról evett, az Embernek élnie kell.
Pedig tudással élni: rettenetes.
Madách szerint.
Lucifer a Nihilt akarja, de az Ember tragédiáját az Úr okozza, követeli. Az Úr akarja az Ember tragédiáját.
Ennél sötétebbet, ennél lesújtóbbat még nem írtak a világirodalomban.
*
Tudom, hogy a tizenhárom álomszínt Lucifer preparálta.
Optimizmussal kezdődnek, mély csalódással folytatódnak, új reménnyel csendülnek ki. (Kivéve az utolsó álmot, melyből az Ember visszamenekül a valóságba.)
Ilyen sötéten akarja ezt nemcsak Lucifer, aki a megsemmisülésbe kívánja kergetni az Embert, hanem Madách is.
Ha Madách ezt nem így akarja, akkor gondoskodik a pesszimisztikus álomszínek kiegyensúlyozásáról.
Megírhatta volna a derült álmok sorozatát.
Olyanformán, hogy az Úr megálmodtatja Ádámmal az emberiség történetének jó és biztató eseményeit is.
Tudom és értem, hogy ez lehetetlen, tönkretenné a nagyszerű mű konstrukcióját (vázlatát, mely Karinthy szerint egymagában elég lett volna hozzá, hogy Madách nevét fenntartsa és úgy emlegessék őt, mint a legnagyobb költők egyikét.)
De éppen az, hogy lehetetlen a sötét álomlátásnak kibalanszírozása, azt bizonyítja, hogy Madách pesszimisztikusnak építette föl az Ember Tragédiáját.
*
A tizenötödik, az utolsó szín erre a kiegyensúlyozásra csakugyan alkalmatlan.
Morvay szerint a bonyodalom tulajdonképpen a tizenötödik színben kezdődik és benne végződik.
Pedig ebben a színben semmi különösebb bonyodalom nincsen, minden abban a vonalban halad, mely egyszerű és egyenes.
Az Ember elnyeri büntetését: élnie kell.
Ádám egyáltalában nincsen elragadtatva, amikor megtudja, hogy biztosítva a jövő.
Térdre esik és azt mondja: Uram, legyőztél.
Később megnyílik az ég, az Úr leszól Ádámhoz, aki még mindig térden áll:
Emelkedjél, Ádám, ne légy levert.
Így szól az Úr. Ne légy levert!
És hiába nyugtatja meg az Úr Ádámot, igyekszik eloszlatni kétségeit.
Az utolsó szó, amit Ádám e műben kiejt, a kétkedő félelem szava:
Csak az a vég! csak azt tudnám feledni!
*
Tudjuk, hogy az Úr gyönge replikája erre:
Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
Mondottam: ez azt jelenti, hogy az Úr már máskor is mondotta ezt, de Ádám nem hajlott rá. Ha pedig az Úr e biztatásának régen nem volt hatása, akkor honnan gondolhatjuk, hogy ezentúl lesz hatása?
Hiszen Ádám már nem replikázik.
Mondottam: a mű német fordítóinak nagy része kerülgeti ezt a szót, fázik ettől a múlt időtől.
Lechner: Lass dir's gesagt sein: kämpfe und vertraue!
Sponer: Jetzt Mensch, jezt weisst du's kämpfe und vertraue!
Dóczi: Ihr hört es, Menschen: kämpfet und vertraut!
*
Vallom és hiszem, hogy az Ember Tragédiájának ez az utolsó sora Madách utólagos hozzátoldása, hiszem és vallom, hogy a mű eredetileg Ádám kétkedésével fejeződött be:
Csak az a vég, csak azt tudnám feledni!
Ezt bizonyítani is tudom.
Az Ember Tragédiája első hat színe rímesen végződik, rímpárokkal, bizonyára Shakespeare és követői hatása alatt, akik így gyakorolják a jelenetek kicsendítését.
(Az ötödik szín utolsó öt sorának rímformája: a-a-b-x-b. De itt is rímel az utolsó sor.)
A következő nyolc szín nem végződik rímes sorokkal.
Az utolsó, tizenötödik szín utolsó három sorának rímformája: a-a-x.
(Követni-feledni: az Madáchnál, a gyönge verselőnél, rímnek számít.)
Madách valószínűleg, sőt biztosan, rímesen akarta befejezni a Tragédiát.
Mert Madách idejében ezt így szokták, így tartották helyesnek.
Az utolsó sor pedig rímtelenségével a levegőben lóg.
Madách később írta hozzá ezt az amúgy is gyöngének tetsző sort, mely a mű konstrukciójával ellenkezik és két rímes sor után rímtelen.