Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Babits Mihály: Regénytöredék
A csörgetói estéken még fölengedett ez a félszeg feszültség: ha járás, friss levegő és elröpített fantázia pillanatra enyhítették e rab fiatalság fuldoklását, mégis Miska egy idő óta mind kielégítetlenebbül érkezett meg a hosszú sétákról: mint a babonás szerelmes, ki nagyszerű és végső föllobbanása után hirtelen, ok nélküli elapadását szimatolja már az intimitásnak, mely olyan boldogságot ígért! Néha kedvetlenül nézett Imrusra, kinek mintha régi gyermeki szépsége is csökkent volna, mígnem egy este - a séták ritkultak, az idő is esősre fordult - értesült fia iskolai hanyatlásáról is. Ugyanis Lesinszky Ipoly, a történettanár - ki pap létére lelkes függetlenségi és kossuthista volt - az új katolikus kör helyett most is a kaszinóba járt, ahová Miska is, és míg Imrus otthon görnyedt a latinlecke fölött, el-elkószáló figyelemmel, s negyedórákra rajta meredve közben a mitológia egy-egy pőre képén, - nem sejtette, hogy a tarokkasztal füstös Olympusán róla folyik a tanács.
Apai hiúság érzékeny minden sebre, Miska mégis bizonyos nem kellemetlen várakozással sietett haza, úgy érezte, hogy kezében tartja a gombolyag végét, mely az ő fia lelkének gombolyaga: csak el kell indulnia ezen a szálon, s bizonnyal eljut a titkokig, melyek apai szívét izgatták, mert mi lakhat e diáklélek mélyén, ami elvonja őt tanulmányaitól, - ami erősebb, mint minden diákság és diákambíció? Egy új kitárulást várt az apai pirongatás és bűntudat nyomán: szeretetteljes szigor hozza közel hozzánk az ifjúi lelket! De a fonal az első szónál kezében szakadt; Imrus kurta, bár illedelmes ígéretekkel felelt, s Miska ezt kitérő válasznak érezte: jobb szerette volna, ha makacskodik, ha sír.
- De hát mi volt az oka, hogy így elhanyagoltad magad?
- Nem tudom, - felelte a fiú. A serdülő lélek dacosan bezárult, s Miska különös sivárságot érzett, mint egy ablaktalan ház előtt. Mit értek a csörgetói séták? mit ért beszélgetni Zoláról, Dreyfussról? Miska egész másvalamire szomjazott, s alapjában tudta, hogy lehetetlenre szomjaz. Mit ér minden külső és művelt nevelés? fia egyedül van és messze tőle, s ezen nem lehet segíteni: egyedül kell őt hagyni, mint ahogy egyedül van ő maga is, mint ahogy egyedül kellett hagyni azt a másikat is - az anyját! Miska nem erőltette Imrus bizalmát: ez nevelési elveivel s a férfias méltósággal ellenkezett volna. Csüggedve bevonult lámpájával íróasztalához, ahol annyi év múlva még most is ott hevert az Észjog. Semmi sem változott, csak az ő szájában csügg a csibuk helyett már csak szivar - mert az orvos megtiltotta a pipálást. Miska leült a vén "gondolkodószék"-be, s folytatott egy megkezdett levelet. E foglalkozás kissé eloszlatta keserves hangulatát, s csak mikor készen volt a levél, bámult hosszasan a beírt papirosra, ezúttal Nellire gondolva, akire mostanában nem szokott gondolni. Nelliről eszébe jutott a Nellinek kisebbik fiacskája a Gyulától való, akinek csak létéről tudott, még a nevét sem ismerte (azt hitte, hogy Gyulának hívják). Ez a gondolat valami helyrehozhatatlan sötétséggel hatott; Miska lelke ijedten röpült vissza Imrushoz, a saját édes gyermekéhez, noha ott sem várta megnyugvás. Könnyek ostromolták belülről szemeit: de férfi volt és nem sírt. Fölvette a szivart, mely a levélírás közben kialudt, s újra meggyújtotta, a csípős keserűség marta nyelvét. Majd fölemelte megint a lámpást, hogy aludni térjen, s a fénysáv ismét végigsöpört az Imrus szobájában, a padlón, az ágyon.
Imrus nem aludt, elképzelte az apját, a nagy, erős férfit, kezében a lánggal, s a mozgó fénysugár most úgy hatott rá, mint titkos fáklya, betlehemi csillag! Imrus nem aludt, noha rég lefeküdt, beállítva az ébresztőórát. Ezentúl a kakasokkal akart kelni, egészséges, friss, hajnali munkára! Apja szavai fölrázták őt, jobban mint mutatta: talán épp azért restellte mutatni, mert oly fájón érték. Igen! büszkén hallgat! de új életet kezd! tettei beszélnek! Majd egyszerre fog meglepni mindenkit! Újjászületik, mint ama Zöld Vadász, erős akarattal, hogy a csorbát kiköszörülje! Noha a tanév vége felé jár, s csak csoda segíthet: de nem hallotta-e százszor apjától, hogy az igazi férfi nem hátrál meg?
- Akarat, munka és egészség: ezek előtt nincsen lehetetlen! - Imrus elhatározta, hogy reggelente övig hideg vízben mosakodik, s minden nap eggyel többször emeli föl az apja által kapott súlyzókat, amik most a sarokban porosodtak. Egész más ember lesz. Egészségtelen gondolataira, rossz kívánságaira...titkos bűneire...hirtelen kivirágzott optimizmusában szinte már úgy gondolt, mint valami régmúlt dolgokra: soha, soha többet! S talán, ha így él, az Isten megadja az erőt az igaz gyónásra is. Még semmi sincs elveszve! s erős fogadást tett, nem is a jeleseket kötve le az Istentől jutalmul, - melyeket a maga erejéből akart megszerezni, - hanem apjáért ajánlva föl jószándékait, mint régi szentek pogány szüleikért: hogy az Ég világosítsa meg, s ne hagyja hitetlenül halni. Hősnek könnyebb, ha nem csupán magáért küzd! E fantasztikus háttérben gyermeki érzések törtek ki, egy eltorlaszolt fiatal erő lelt rést, szinte valami boldog fölszabadulással. Most lepattant az átok s meg fogja mutatni, Várkonyi Bélának és a többieknek, mire képes! Főleg a korán kelésben kéjelgett, s pompás ütemben pattogott benne egy bolondos mondóka (ezt is apjától tanulta valaha, hogy a makacs rö betűt gyakorolja:)
Répa, retek, mogyoró:
Korán reggel ritkán rikkant a rigó!
Alig is aludt, fölriadt, még mielőtt szólt volna a csengő. Lázzal, tetterővel vetette be magát az új életbe. Ilyen fogadalmat nem most tett először: de most volt valami, ami nem engedte hevét másnapra lehűlni. Éppen a feladat képtelennel szomszéd nehézsége! Itt nem lehet kételkedni, halogatni: az idő rövid volt, a vizsgák sürgettek, s mi izgathatta a kis Jókai-hőst, ha nem ilyen bravour? Még egy gondolatra sem adott magának ráérést, mindennap számon vette eredményeit, mint egy kis hadvezér: s csakugyan jót tett e lelki diéta. A hadvezérek egészségesek. Imrus feledte sötét tűnődéseit, mindazonáltal nem kell hinni, hogy fogadását mindenben beváltotta. Emberek vagyunk s a serdülő még duplán is ember: lelkesebb és szennyesebb egyszerre. Az ördög ravasz ellenség, s cselből hagy előnyöket. Elmaradván a sötét tűnődések, a fantasztikus fogadalom is bolondságnak tetszett. Semmi tűnődés, semmi fogadalom! Ez az új szabály is valóságos babona lett benne: Imrus bűnös lett újra, mint minden emberi hús, de vidám és munkás, s már közel a diadalhoz. Mert az akarat valóban csodát tesz, ha ész, tehetség és fiatalság szolgálják parancsait, noha a Sors akkor is nagyobb úr, minthogy Imrus életébe is az szólt bele, egy igen szomorú eseménnyel.