Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Babits Mihály: Regénytöredék
E különös sétákról mind a ketten bizonyos lelkiismeret-furdalással tértek haza: Miska mindazáltal fölhangolva, mint ittas ember, ki már semmivel sem törődik, Imrus fáradtan és álmosan, mégsem bírva elaludni, félve az álmoktól! Álmai rettenetesek tudtak lenni: például siralomházban álmodta magát és a kivégzésre kísérték, gombostűt vitt ágyába, hogy el ne aludjon. Mihelyt sötétség lett, álmossága eltűnt: helyét valami éber szégyen és marás foglalta el, maga sem tudta, min? Mintha a gondolatnak abban a nagy szabadságában, melyet apja szavaiból olyan szomjasan szürcsölt, valami tilos, valami istentelen volna. Miska győzelme nem volt olyan teljes a lélekigázó Iskola fölött: a tanárok papok is voltak, s kezükben minden lelki fegyver: kulcs, háló és horgony. Miska lehetett liberális, de vajon liberális lehet-e az Isten, kinek törvényei nem hajolnak, s a legkiválóbb pogányt vagy hitetlent is pokolnak jegyzik. Dives Plató, pauper Cato, magnus Aristoteles, ceciredunt in profundum... Modern nevek nem méltatlan folytatják e tragikus menetet, a kénköves Gödör felé.
- Renan, Rosseau, Voltaire, Diderot, d'Alembert és a többi istentelenek...! - harsogta Szádi Márk, az ifjú hittanár, úgyszólván naponta, s Imrus már apját látta a sor végén, ki egyház átkával sújtott könyveket olvas és sohasem gyón meg, sőt templomba is csak szentistvánkor megy, vagy a király névnapján, hivatalból: mintha csak nőknek és gyermekeknek való volna az imádság. Bizonnyal, férfiak nem jártak a templomba Sóton, akkoriban, s Imrus, kicsi férfi, jól ismerte nemének kollektív állásfoglalását az ismeretlen, hatalmas és túlontúl hallgatag Istennel szemben. De micsoda hősnek kell lennie, ki az Istennel küzd! Imrus megborzadt e felnőtt férfiak érthetetlen nyugalmán s közönyén, kikre pedig haláluk után a rémes alternatíva vár: örök pokol vagy megsemmisülés! A halál jöhet minden pillanatban, "az ablakon át" - mint Jeremiás mondja, s aki elalszik, nem tudhatja, fölébred-e még ezen a világon? Imrus mélyen nyomta combjába az álom elleni gombostűt, a húson át szinte a csontig, tanulmányozva közben a szúrás nyomán fölfakadó érzéseket. Milyen semmi a fájdalom! Milyen könnyen kiállna ezerakkorát is. Inkább, mint a megsemmisülés gondolatát! Fiatal élete tiltakozott az örök álom ellen. Mik lehetnek a pokol kínjai, hogy szelídebb sorsnak látszik náluk: semmivé válni! Iszonyat ez! Imrus, összekulcsolta kezét a paplan alatt, hogy hitetlen apja lelkéért imádkozzon: önmagát ezúttal hívőnek tekintve, ami mégis a legbiztosabb óvatosság, mely számol minden lehetőséggel! (A Pascal pari-elmélete volt ez, egy gyermek lelkében rekonstruálva.) Bár lehet-e hitet erőltetni, hol egyszer fölébred a kétely? S mit ér az ilyen ima? Imrus kétségbeesve iparkodott nem gondolni kételyeire, mint ahogy a mesebeli embernek nem szabad gondolni a vízipárára, de már egy másik kétely érett benne, még rettenetesebb.
Mit használ a hit a javíthatatlan bűnösnek? És Imrus bűnös volt, titkos, ocsmány bűnnel. Az éj vádolta őt, a kis Jézus képe vádolta a falon; ki gyakran látta őt a derengő sötétben saját meztelenségeiben gyönyörködni, oly gondolatokkal, melyeket bevallani is halálos szégyen volna. A legnagyobb bűnöst is kész bocsánattal várja az Istent gyóntatószékében, egyedül Imrus az, ki soha, soha nem válthatja meg bűnét: olyan képtelen, olyan aljas! A tiszta és szemérmes fiúcska arca égett a sötétben, amint bűnére gondolt, s újra húsába nyomta a gombostűt, gyötörve magát, mint az aszkéták, nehogy megint elfogja a rossz vágy. nem a Pokol miatt, vagy félelemben az isten kezétől: óh hiszen ő már úgyis örökre kárhozott! Ennyi szentségtörő gyónással a vállán! (mert az iskola gyónni kötelezte, de gyónása hazugság volt és bűnös elhallgatás.) Ő evvel a titokkal fog meghalni, egy ingváltáskor óvatlan lerántva a skapulárét, mely megvéd a bűnös haláltól: mert az isten nem csalhatja meg senki a végső percre tartott bűnbánattal. Ezzel a titokkal fog élni! Sohasem lesz olyan rendes ember, mint más! Hacsak más is nem él ilyen titokkal, hazudva csak a mosolyt és közönyt: s micsoda szennyes, szörny világ ez akkor!
Már nem imádkozott, közelebb volt valami átokhoz a kegyetlen és süket Isten ellen...ellankadt...Sötét daccal nézett a sötétbe, mígnem minden gombostű dacára erőt vett rajta a fiatal álom. Éjfélkor fölébredt, izzadtan, vergődve, mocsaras álmok utóízével, s olyan képzeletekkel, melyeknek már nem tudott ellenállni: minden mindegy!
Api szobájából vékony fénysáv jött az ajtó résén. Miska éppen most ment lefeküdni, a fénysáv megmozdult és elindult, amint vitte a lámpát, söpörve a padlót, a falat, a fogasról függő ruha-rémeket. Most az ágyhoz ért, és végigsöpörte a fiú vonagló testét is, mely remegve és mégis dacosan kitakarózva borzadta végig a fényes érintést, mint egy kutató isten gonosz ujját.