Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 23. szám · / · Babits Mihály: Regénytöredék
A karácsony elmúlt, az idő jobbra fordult, de a karácsonyi vita újból megismétlődött: mert Miska, nem akarván fiacskáját zavarni a tanulásban, maga is unatkozott. Könyvei már nem tudták lekötni; Lombroso s Beccaria csak megzavarták lelkét. Zavarát szellőztetni az udvarba menekült, s enyhébb időkben elüldögélt a festett és karos lécpadon, hol rendesen Döme is megjelent mellette. A postás hozta a Budapesti Hírlapot Miskának, hozta a Magyarországot Dömének: s már fölcsattant a hazafias és jogászi véleménykülönbség. Döme szárnyaló retorikája zárt ablakon is bezengett a szobába, hol Imrus görbült latin könyvei ürügyén kard helyett, mint mondtuk, betűkkel és szavakkal játszva. A kardot Döme bácsi forgatta kint, gyereknek való fakard módjára, vén gyerek, mákfejek ellen, melyek úgyis lehullanak évente.
- Bánffy-féle választás! - suhintott a fakard az ablak alatt - Micsoda tíz szobor? - suhintott a fakard. - Hol van a Kossuthé?
Imrus tudta már, hogy fából van ez a kard, jól tudta, hogy "békés időt élünk," nem igen jön újabb szabadságharc, Ferenc József királyunk dicsőségesen uralkodik, s tartsa Isten mentül tovább, mert utána rosszabb következhet! A hatvanhetes mű öröknek látszott abban az időben, s a függetlenségi eszméről maguk a függetlenségiek se hitték, hogy valaha kormányképes lehet! A magyar harc történelem volt már, s a történelemkönyvekbe való, mint a mesék. Imrus még borzongva irigyelte a hősöket, kik ebben a mesében éltek, s Szécsi Dezső módján halált szenvedhettek, nem a királyért, ki olyan ember, mint mi, hanem a hazáért, ki mindnyájunk anyja. De apja fiaként tudta már, hogy korunk nem a Szécsi Dezsők kora. Milyen ideál maradt a jelennek? A harmincmillió magyar, s a nagy és boldog Magyarország, mely magától meglesz, ha mindannyian megtesszük kötelességünket. Csakhogy mi hát ez a kötelesség? A latin szófüzet? A magyar-gyakorlat? A kötelesség is csak betű és szó és könyv, az egész élet csak könyvekben volt, s minden szenzációt csak könyvekben lehetett keresni.
Így húzódott be Imrus hosszú délutánokra a szavak és könyvek közé, hol a kevés fáradságába kerülő, de mind unalmasabbá váló kötelességen túl kis életének igazi szenzációi is vártak rá. Ott volt az Aradi Vértanúk Albuma, amit Döme bácsitól kapott ajándékba, az elítéltek utolsó napjainak leírásával, rettenetes szenzációjával az előre tudott halálnak, ott volt az apja könyvei között Hugó Victor híres irányműve, a halálbüntetésről. Imrus fölébe emelkedett e könyvekben az életnek, akár egy középkori szerzetes: hiszen ez az egy biztos szenzáció mindannyiunkra vár, mindannyian halálraítéltek vagyunk s Imrus néha nem értette, hogy ebben a tudatban nem félnek, nem jajgatnak az emberek, hanem nyugodtan végzik napi dolgaikat. De ott volt egy másik könyv is, egy mitológia, amit apja vett neki, latin tanulmányaiban segített: s ezt meztelen képek illusztrálták! Meztelen istenek és istennők illusztrálták! Az élet, amit Imruska maga körül látott, zárkózott volt és illedelmes és nyakig begombolkozott, magas nyak és bokáig érő ruhák divatja járt! De íme, a mesékben és könyvekben tárva a meztelenség szenzációja is, ami nem szűnt meg izgatni Imruskát. S a szemérmes fiúcska, aki a gőzfürdőben szégyenkezve fordult el, ha apja levetette előtte kötőjét, titkon hosszasan nézte a meztelen képeket, noha ezen is leírhatatlanul szégyellte magát, másrészt meg nem tudta, miért szégyelli magát ezen annyira? Szomorú "komplexum, mely csak újabb gátat emelt apa s fiú közé: mert csak nem szólhatott ezekről a dolgokról Imruska apjának, aki viszont nem sejthette mindezt ilyen kis fiúban!
A kisfiú, aki megvetette a női nemet s a leányokra rá se nézett, mégis ideált választott magának a lenézett fajtából, mert ezt obligátnak érezte a költőre nézve, akivé honvéd huszár ezredesből előlépett. Az ideál Noémi volt, de ez csak egy név volt már, mert azóta még kevésbé mert Noémire nézni. Talán meg sem ismerte volna, ha váratlan helyen vagy új ruhában látja. De mégis, minden obligát volta dacára, a szerelem szó mélyén volt valami, ami mást jelentett, mint szokást és törvényt...egészen mást, valami éppen ellenkező fajtát...s Imrus annál jobban érezte ezt, minél merevebben sáncolódott már gyermeki lelke szokás, ruha, illem, fegyelem, titkok és elfogultságok végzetes magányosságába: óh ha egyszer mindez a sok fal átszakad két valaki között! Micsoda földrengésszerű nagy dolog lehet az! Micsoda meztelenség! Testi és lelki meztelenség! A visszahúzódó és finnyás fiúcska, aki olykor még egy-egy iskolatársának a keze fogását is tolakodó meztelen, illetlen érintésnek érezte, leírhatatlan félelemmel gondolt erre a lehetséges és rettenetes gátszakadásra.