Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 20. szám · / · Figyelő · / · Zenei figyelő

Lányi Viktor: Két előadás a városiban, Aida - Denevér

Egyetlen tömegszínházunk, amely idei programjában háború előtti fénykorának restituálását tűzte ki célul, olyan előadással lépett a porondra, hogy azt hihetnénk, komolyan veszi a programot és a célt. Logika és mindenféle papírforma szerint keresve sem találhatott volna alkalmasabb darabot kezdésre az Aidánál, Verdinek ez "átmeneti" remekművénél, amelyben még dúsan, talán a legdúsabban patakzik az invenció elbűvölő, megvesztegető édessége, viszont gyönyörű dallamívei, minden népszerűségük ellenére, még nem szakadtak el annyira a színpadtól, nem élnek a köztudatban olyan önálló, primer életet, mint a korábbi Verdi-művek melódia-kincse. (Aminek, azon felül, hogy az Aida aránylag fiatal mű az opera-repertoáron, hangulatainak exotikumában és stílusának differenciáltabb voltában is látom az okát.) Vegyük még hozzá, hogy igazán látványos, igazi "nagy" operáról van szó, amelynek könnyen áttekinthető, egysíkú jellemek között folyó cselekménye - jóllehet Verdi belső drámaisággal eléggé átfűtötte - nem vonja el a figyelmet a hatásos színpadi képektől, felvonulásoktól, balettbetétektől stb. Közbevetőleg megjegyzem: bármennyire is így van ez, azért ennek a remekműnek újbóli hallatára keserűen mosolyognom kellett, mert arra gondoltam: Verdi korában ez volt a kiállítási alkalmi darab, ez volt a revü, ez volt a "Halló Szuez-csatorna!" Nem tudom, gondolt-e ilyesmire a Városi Színház publikumának többsége, de azt láttam, hogy hálásan fogadta a nemcsak tisztességes törekvésű, hanem legfontosabb elemeiben valóban meglepően sikerült Aida-előadást, amely külsőségeiben is a legjobb Népopera-időkre emlékeztetett.

Weingartner dirigált. Egynémely, kissé katonás tempó vétele meglepett, a bevonulási induló túlságosan szétdaraboló frazeálása szokatlanul hatott, de egészben véve egy imponálóan előkelő művészegyéniség, egy fölényes karmesteri készség összetartó és hajlító ereje elejétől végig megérzett az előadáson. No és nem utolsósorban Márkus Dezső előkészítő munkájának alapossága és gondossága. Ez az együttműködés, ha nem is ideális megoldása egy operaszínház zenei vezetésének, a mi viszonyaink között jó reményekkel biztat.

Baja Benedek díszleteiben a vérbő elképzelés találkozik a kifejezés gráciájával és a gyakorlati ötletességgel. Baja tipikusan modern színpadművész, nem az elvadult izmusok értelmében, hanem mert megoldásai abból a mai követelményből születnek: kevés eszközzel érni el koncentrált, expresszív hatásokat. Öt színes Aida-képe, néhány szép oszlop és függöny szellemes kombinációja, néhol valósággal vedutaszerűen életszerű illúziót ad.

Az ifjú énekes-szereplők közül Bodó Erzsi, egészséges, szárnyaló hangú Aidája, Radnai Erzsi Amnerise és Kovács Dezső Amonasrója komoly figyelmet érdemel. Rhadamesre nem mertek magyar tenoristát kiállítani, de a közepes bécsi Krögler-rel nem sokat nyertek.

*

A híre Strauss-operett keretében fölvonultatott monstre-vendégjáték szintén régi népoperai szellemet idézett föl. Nem tartanám szerencsésnek, ha ehhez a tradícióhoz túlzottan ragaszkodnék a színház vezetősége. Vajon helyes üzleti politika-e, ha egy színház a maga erejéből létrehozott tisztességes produkció vonzóerejét már csírájában meggyöngíti drága helyárakon mért, mégis kapós import-áruval, saját magának csinálván így meggondolatlanul konkurenciát? Távolabbi, de annál fontosabb kulturális érdekek mindenestre okos önmérséklést tennének ajánlatossá ezen a téren még akkor is, ha a pillanatnyi kasszaszempontok az ellenkezőre csábítanak. Maga az előadás, amelynek sztároktól tündöklő színlapján a beígért, de - szintén hagyományhoz híven - lemondott Slezák helyett jóval szürkébb név szerepelt, még így is megérte a pénzt a dísz-jegyvásárlóknak. Kurz Zelma asszony énekművészete, kivált a koncert-betétként adott koloratúrás keringőben, igazán ritka és magasrendű tünemény ma is, amikor a pompás orgánumot már befátyolozta az idő. Massary Fritzi és Mariska Hubert elragadóan képviselték a finom és előkelően könnyed humorú bécsi stílust. Öröm volt hallani a tőlünk elszakadt, odakint nagyra nőtt Anday Piroskát, akinek rendkívül szép, tudással és tehetséggel képzett mezzoszopránja, mélyen művészi előadásmódja a legkiválóbb együttesből is kiragyog. Durigó és Basilides nyomdokain ő lesz kétségtelenül a legkiválóbb magyar dalénekesnő, ha időt és kedvet szán az e téren való működésre. A köröttük kedélyeskedő bécsiek között Moser pompás komédiázása hatott ellenállhatatlanul. A finomkezű Reichenberger vezényelte a zeneileg kifogástalan előadást. A dialógusok kacagtató erejéből sok elveszett már a németség miatt, de meg azért is, mert a kitűnő szereplők az egyébként igen rokonszenves intim vígjátéki hang használata közben nem számoltak a nézőtér arányaival.