Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 20. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő

Kürti Pál: Jedermann
a Fővárosi Operettszínházban

Jézus így szólott a gazdag ifjúhoz: Menj és oszd szét vagyonodat a szegények között, hogy lelkednek üdvössége legyen. Az evangéliumi szó lapidáris egyszerűségével egy magasabb világ kapuját döngeti. De mi marad meg belőle, ha valaki morális példálózásra váltja fel s megmutatja, hogy a gazdag ember majdnem elkárhozik, mert a koldust elkergeti, az adósát tömlöcbe dobatja, tivornyákat ül és Mammonnak hódol? És végül a fehér lepelben megjelenő Hit szavára megtér? Ezt a vasárnapi prédikációt a salzburgi dóm harangjainak zúgása sem tudja misztériummá avatni.

A Jedermann kedves játék, amelyből itt-ott kivillan középkori szerzőjének ó-angol hipokrízise a átdolgozójának új-bécsi affektációja. Ha a modern költőnek az volt a szándéka, hogy megrázzon és fölemeljen, akkor rossz anyaghoz nyúlt. A középkori misztériumok és moralitások szerzőinek semmiféle művészi célja nem volt, ezt a sajátos világot csak egyetlen költő tudta művészetté átértékelni: Calderon...Hogy sohasem jutott eszébe Reinhardtnak egy Calderon-féle auto-t a mai ember számára megrendezni? Még csak nem is volna szüksége hozzá Hofmannsthalrs.

*

A mi Jedermann-előadásunknak viszont szüksége lett volna egy tehetséges rendezőre, néhány tehetséges színészre és egy tehetséges díszlettervezőre.

Nekem ne mondja a Nagymező-utcai ünnepi játékok vezetősége, hogy ma színháznál takarékoskodni: becsületügy. Ugyanannyi méter vászonból és lécből, ugyanannyi festékből, amennyit elhasználtak, lehetett volna jót is festeni, csak olyasvalaki nyúlt volna hozzá, akinek fogalma van arról, hogy mi a díszletszerűség. A tivornya-kép savanyúcukor-rózsaszíne mint rossz álom fog sokáig hazajárni belém.

És a prológus angyalának sem kellett volna barlangvasút-angyalnak lenni.

Ahhoz elég naiv volt a rendező, hogy misztikus hangulat céljából kék villanykörtékkel világítsa meg a nézőteret (viszont a csintalan reflektorokat képtelen volt ráncba szedni); de hol maradt a játék szívbeli naivitása? Milyen szép lett volna, ha színészek egészen primitíven kihangsúlyozzák a csengő-bongó rímeket, ahelyett, hogy úgy szavalják e játékos verseket, mint Shakespeare zordon periódusait.

Milyen szép lett volna, - például, - ha az egészet átstilizálják népes magyar játékká! Az ötlet eléggé kézenfekvő, mert Kállay Miklós fordításába - félénken és következetlenül bár - igyekezett egy csipetnyi népies magyar zamatot vegyíteni. Salzburgot is felülmúlhatták volna, ha az Akárkit olyasféleképpen játsszák meg, mint egy alföldi betlehemes játékot...

Azért hálátlanság volna szó nélkül haladni el a jóakarat mellett, amely az egész vállalkozást fűti. Pláne, hogy ezt a jóakaratot Miskolcról kellett importálni. És hálátlanság volna, ha meg nem említenénk Gellért Lajosnak légköri nehézségekkel küzdő becsületes alakítását.