Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 18. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Komlós Aladár: Kassák Lajos: Tisztaság könyve
De művészi alkotások is vannak Kassák antológia-szerű könyvében:
A «Tisztaság könyve» című versciklus, amelytől a kötet a címét kapta és amely, azt hisszük, Kassák írásai közül legközelebb áll a konstruktivizmus ideáljához. E versek kemény határozottsága és puritánsága mint kardok tiszta pengése. Csak a képzelet láza hiányzik belőlük. «A ló meghal, a madarak kiröpülnek»: Kassák önéletrajzának lírai hangú hosszabb részlete, a költő ifjúságának vándorló korszakáról szól. E szép hosszú költeményt, amely csupa élet és szín, alighanem támadni fogják az önmagukban értelmetlen szavak miatt, amelyek több helyütt találhatók benne. E támadások jogosulatlanok lesznek. Kassák egy igen összetett érzést fejez ki e versben: az ifjúi álmok feléledésének üde ízét, a visszamerengés lelkesültségét és az életében megcsalódott férfi nihilizmusát. Nos, az értelmetlen szavak akkor csúsznak ki az ajkán, mikor a buzgó emlékezésben néha hirtelen eszébe ötlik mindennek a hiábavalósága:
az ember elhagyja a csikófogait és néz a semmibe ahol
az élet beleharap a saját farkába
a semmibe
ó dzsiramári
Ó lébli
ó BUm BUmm
(Mellesleg: kár, hogy e költemény vége mintha kissé el volna sietve.) Aztán megint huszonöt lírai vers: a 41-től 65-ig számozottak. Ezek közt újból van néhány valóban igen szép, érzelmileg és vizuálisan egyaránt őszintén átélt költemény: mindenekfölött a 41. és 49. számú. Íme pl. a 41. vers eleje:
Ritkán megyek emberek közé szomorú vagyok néha
esztendők homokot csikorognak a fogaim között
ki kergeti szét alólam egyszer az összekigyózott utakat
a pusztulás fekete angyalai keringnek a városok felett
itt becsukódtak a kapuk hidak ájultan leszakadtak
esténként felgyujtottam magamban a szegénység kristályait
csak ülök a sárgaréz hold alatt úgy érzem nincs senki
valaki felszedte mögöttem a síneket most egyedül vagyok
de mégis azt mondom ime a nagy gyűjtőlencse is én vagyok
én vagyok az elveszett fűzfasíp és a mezítelen
csak akarnom kellene és árnyékommal letakarhatnám a világot, stb.
Ha Kassák csupa ilyen látható és érezhető, szép sorokat írna, nem kellene rajta vitatkozni. (Persze ennél a versnél sem tudni, mi köze a konstruktivizmushoz.) Csak akkor ered el a problémázás és a disputálás fölötte, mikor tiszta és erős látomások híján érthetetlen bizarrságokat kénytelen leírni. Paradoxul hangzik, de félünk, Kassákot a sikertelen írásai tették a modern magyar irodalom izgató nagy rejtélyévé. Ha olyan verseket írt volna állandóan, mint a «Mesteremberek» vagy akár ez a 41. számú vers, akkor csak kitűnő költőnek tartanók őt, aki merész, de eredményes erőfeszítéseivel szabadító példáival az új magyar líra nagy erőforrása egyszersmind. Problémává, égető esztétikai problémává a rossz versei tették. Mert Kassák ezekről is azt állította, hogy bennök az egyetlen igazi művészet találódott fel. A jóhiszemű ember kénytelen volt egy darabig komolyan felvetni magában a kérdést: Hátha? Hátha bennem van a hiba?