Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 18. szám · / · Kelemen Viktor: A bűn
A nap már kora reggel szokatlan forrósággal tüzelt. Ádám menyasszonyával fürödni indult. Ágota megpillantotta az udvaron ődöngő Mátét és meghívta a kirándulásra. Máté megremegett. Megérezte, hogy a fürdés gyötrelmes lesz számára, mégis velük tartott. Nem akart meghátrálni.
A parton leheveredett egy árnyas fa alá és szorongó szívvel figyelt. Ágota már térdig a vízben állt, mikor Ádám előlépett a bokrok mögül. Mélyen kivágott fürdőtrikója szabadon hagyta vastag, izmos karját, széles, domború mellkasát és erőteljes vállát. Hatalmas, sűrű szőrzetű lábszárán feszültek az inak, amint a part felé lépkedett. Belegázolt a vízbe, belevetette magát az árba és szilaj karcsapásokkal úszni kezdett. Máté megsemmisült a maga jelentéktelen gyöngeségének érzetében.
Keserű gondolatokkal vívódva, irigyen figyelte a fürdőzők vidám lármáját, amely fölverte a néma partokat. Félig lehunyt szempillája alól észrevette, hogy Ádám hirtelen fölkapja Ágotát, könnyedén, mint valami kisgyermeket és úgy hozza ki a vízből. Jól látta, amint a lány karcsú teste engedelmesen hozzásimul a férfi melléhez az erős ölelésben. A szíve megtelt szégyenkezéssel, haraggal és gyűlölettel. Romlott osztálytársaitól már mindent tudott a szerelemről. A lélegzete elakadt, maga előtt látta az Ágota meztelen testét, amint a férfi győzelmes vágya előtt lihegve összeomlik; az érzéki ölelkezés vad párzások őrjöngő látományát rajzolta meggyötört agyába. Koponyájában, hátul, a nyakszirt fölött marcangoló szorítást érzett. Arca eltorzult, égő szeméből forró könnyek csurogtak a sárga homokba és sírt, hangtalan zokogással, magára hagyottan, olyan iszonyú fájdalommal, amit nem ismer és nem tud befogadni, csak a serdülő szív.