Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 18. szám · / · Kelemen Viktor: A bűn
Esős napok köszöntöttek be. A tágas udvart elborította a nyúlós, fekete sár. Máté szürke felöltőjében egész nap a verandán gubbasztott a pillanatot lesve, hogy Ágotával találkozhasson. De a lány naphosszanta szobájában maradt; csak az étkezésnél látta viszont, mikor Ágota érthetetlen közönnyel viselkedett.
Mátéban nagy változás ment végbe. Többé nem gondolt bélyegeire, könyveire és játékaira. Minden pillanatát Ágota töltötte be; a folyóparti jelenet után nem értette hideg viselkedését. Fájdalmas kételyek gyötörték. Újra meg újra elképzelte a pillanatot, mikor csókokkal borította a lábát és ez az emlékezés fájdalmas vágyakozást és aggodalmat keltett benne. Nem értette, hogyan volt bátorsága megtenni. Vagy talán nem is bátorság volt az, hanem valami titokzatos, forró vihar, vulkán, amely lelke mélyéből váratlanul előtört és magával söpörte. Riadtan kutatta a jövőt. Úgy érezte, hogy a bűn lejtőjére került és irtózattal gondolt a büntetésre. De vajon bűn az, amit tett és amit érez? Bizonyára. Hiszen senkinek sem merné bevallani. És mi lehet a büntetés? Tájékozatlanul, tehetetlenül töprengett. Ha valakitől megkérdezhetné! De kitől? Este, ágyában imádkozott, de az ima sem nyugtatta meg. Sápadtabb lett. Szótlanul üldögélt órákon keresztül és nem nézett a szemébe, akivel beszélt. A bűn titkát hordozta fölzaklatott lelkében.