Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 17. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő
Lon Chaney magasan kiemelkedik az amerikai filmsztárok közül. Igaz, hogy ezzel nagyon sokat nem mondunk, mert az amerikai drámai filmek színészei egytől-egyig olyan jelentéktelen, semmitmondó figurák, hogy ha végignézzük valamelyik alakításukat, az előadás után félórával már nem emlékezünk arcukra, játékukból pedig nem marad bennünk egyetlen jottányi sem, a gesztusnak, a lélekkifejezésnek egy halovány színe sem. Tíz film után a tizenegyediken már fel is ismerjük őket.
Lon Chaney tehetséges színész, kitűnő emberábrázoló képességekkel. Nagyon vonzódik a groteszk és fantasztikus feladatok megoldásához. A Notre Damei toronyőr Quasimodoja tette őt világhírűvé. Azóta sem tudott olyan mély alakítást produkálni. Aki a pofonokat kapja és az Operaház fantomja gyengébbek voltak. A sing-sing fegyház rabja pedig nagy visszaesést jelzett.
Új filmjében, A három istentelenben érdekes szerepeket játszik és újra bebizonyítja, hogy színészi sikereinek titka nemcsak abban rejlik, ami őt elsősorban népszerűvé tette, a pompás maszkírozó tehetségben, hanem sokkal inkább rendkívül erős beleélő képességében. A darabban egy hasbeszélőt játszik, és ennek a motívumnak filmszerűtlenségét egészen el tudja feledtetni arc- és mozgásjátékának groteszk komikumával. Még tökéletesebb szerepének másik feladatában: egy töpörödött, gonosz vénasszonyt játszik meg a legteljesebb erejű realizmussal és szuggesztivitással. Ilyen produkcióhoz nem elég a maszkírozás rafinált készsége, ehhez egy igazi színész alakító és életet koncentrálni tudó fantáziája kell.
A három istentelen eszünkbe juttat valamit: milyen szerény igényűek vagyunk a filmekkel szemben. A három istentelen alapjában véve szimpla és ordenáré bűnügyi történet három gonosztevő zseniális maffiájáról. Szerepel azonban benne egy hasbeszélő, aki öregasszonyt is játszik, egy gonosz és ügyes kis törpe és egy hatalmas gorilla. Ezek a még el nem csépelt motívumok, a karakterisztikus figurák jó összjátéka már elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy ez a film határozottan kiemelkedjen az unalmas átlagfilmek közül. Hatása tulajdonképpen arra van alapítva, mint legtöbb amerikai filmnek: látványosság keresése. A film plusza irodalommal és színházzal szemben az élet külsejének tarka, vizuális megmutatása. Az élet panoptikumát adni: ez a film jóértelemben vett látványosságkeresése és ilyen jó értelemben vett látványosságot nyújtanak a Lon Chaney-filmek.
A mai filmek unott giccsözönében már ez is valami.