Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 17. szám · / · Figyelő · / · Szinházi Figyelő · / · Komlós Aladár: Kakuk Marci
Tersánszkynak azonban csak Kispest jutott. Még szemünkben a Kossuth-szobor képe s a poros postaládáé, amely olyan elhagyottan lóg egy ház tövében, mintha sosem szednék ki belőle a leveleket. A színpad a Magyar Király-szállodában: benn a vendéglőben szól a zene, az udvaron egy taliga, azon felhasadt matrac, mellette a földön egy kis faló s mindenféle egyéb színházi kellék. A jegypénztár előtt átlyukasztott vászontábla, rajta nagy festett betűkkel: «Kakuk Marci. Kizárólag felnőtteknek.» Csengetés, a nézőtéren néhány kirándult pesti író tűnik fel a publikum sorában, aztán a súgó - a legfontosabb szereplő - a helyére ül és megkezdi működését...
A bemutatott darab Tersánszkynak a «Nyugat»-ban megjelent «A medál» című elbeszélése alapján készült. Arról van benne szó, hogy Kakuk Marci a szeretőjétől kicsalja a titkot, hol van a lopott medalion, aztán beszolgáltatja az ékszert az elvesztőjének s a jutalmul kapott tíz forinton megházasodik. Persze nem ez a mese érdekes a darabban, hanem Kakuk Marci és társai figurája. Különös világ is ez, talán még egy író sem írta le: mégis azonnal érezzük az igazságát. Nincs ezekben az emberekben jóformán semmi jó: teljes immoralitással hazudnak, lopnak, a férj eladja egy pengőért a feleségét, a legény a szeretőjét. De ne higgyük, hogy Kakuk Marciban talán több a méltóság: bizony benne sincs semmi hősies, szemérmetlenül gyáva fickó ez, aki még a zsiványbecsületet sem ismeri. Miért ő a hőse hát ennek a kis világnak, miért verekednek érte a nők? A jó ég tudja: az biztos, hogy nem valami magasabb lelki értékek fellobbanása vonzza őket benne, hanem alighanem csak az, hogy Marci fiatalabb, kicsit talán szemrevalóbb és még skrupulustalanabbul életrevaló, mint a többi férfi. És tudja isten: az ember mégis szeretettel nézi ezeket a figurákat. Miért? Talán mert cigányos immoralitásukban van valami naiv romlatlanság, mondhatnánk szinte állati ártatlanság: gyermekek ezek, Isten furcsa szegény teremtményei. Tersánszky kedvtelve nézi a csalafintaságaikat, mint ahogy az öreg Homérosz gyönyörködve bólogat a leleményes Odüsszeusz egy-egy hazugsága fölött...
A csiszolatlan előadásban - amelyet egyetlenegy próba előzött meg - úgy hatottak Tersánszky zamatos, élő mondatai, mintha nehezen kibetűzhető, rosszírású kéziratot olvastunk volna, amelyen még nem száradt meg a tinta.