Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 17. szám · / · Figyelő · / · Irodalmi figyelő · / · Komlós Aladár: Magyar költészet Szlovenszkón
Az utódállamok magyar írói 1920-ban elérkezettnek látták az időt a magyar irodalom régkívánt decentralizációjának megvalósítására. Ha a német irodalomnak megannyi gócpontja van, mondták, Bécsben, Berlinben, Prágában s kisebb városokban is, miért ne lehetne a magyarnak is Kassán és Kolozsvárott?
Ekkor azonban groteszk dolgok történtek. Mikor 1920 elején megszólaltak az első szlovenszkói magyar költők, saját használatukra egy különös elméletet vontattak fel, amelyet legrövidebben talán az irodalmi árfelhajtás elméletének nevezhetnénk: Magyarok vagyunk, mondták, ne bántsuk egymást. Ma, mikor olyan rosszul megy a magyarság sorsa, nem szabad kedvezőtlen bírálatot mondani az utódállamok művészeiről. Elvész a magyarság, ha tüstént meg nem veszed ennek vagy annak az istenfinak az Összegyűjtött Költői Műveit.
Mert ahogy Kazinczy idejében «istenfi», úgy most hazafi lett mindenki, aki tudta a magyar helyesírást. Nincs máig sem könnyebb dolog, mint Szlovenszkón magyar íróvá avanzsálni. Ha valakinek két versét közölte valamelyik napilap, már felvétetett az írók kataszterébe.
De nézzünk jobban oda - s észrevesszük, hogy festett, hazug, mondvacsinált ez az egész érvényesülés.
A helyzet tudniillik igazában ez: Az a kis szlovenszkói írógárda a megfeszülésig jajveszékel és szenved, hogy egy kis visszhangot verjen maga körül, az élet visszhangját. Hasztalan. De nem is csoda. A jó lévai vagy érsekújvári polgár olyan verseket lát néha a lapjában, hogy égnek mered minden hajaszála. Mert a szlovenszkói írógárda csupa fiatalemberből áll. Mikor ott az irodalmi élet megindult, tabula rasa volt előttük, beérkezett konzervatív nagyságok nélkül. A szlovenszkói kisvárosok átlagolvasójának ezért éppúgy nincs írója, mint az írónak közönsége. Ez a közönség konzervatívabb s ez az irodalom egészében talán nyugtalanabbul modern, mint a pesti. A kölcsönös megnemértésnek olyan fájdalmas helyzete támad ebből, hogy a magyar író szokott méltányolatlansága ehhez képest idillinek mondható.