Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 17. szám · / · Bálint György: Megújhodás
Úgy ment végig a Körúton, házak, emberek, villamosok között, olyan idegenül, mint egy piacon. Úgy érezte, mintha kicserélték volna. Hideg, mérlegelő szemmel nézett mindent. Azelőtt, ha az utcán ment s nézelődött, ilyen gondolatai voltak: «Ez szép nő, az csúnya - ez szimpatikus, barátságos kinézésű ember, az a másik elbizakodott, rosszindulatú fráter lehet - ejnye, milyen kedves régi ház ez és milyen impozáns, modern bérkaszárnya az ott mellette.» - Most pedig egykedvűen számolt magában: «Ezt a nőt én még egyelőre nem tudnám megszerezni, az a másik olcsóbbnak, hozzáférhetőbbnek látszik - ezt a keménykalapos urat nagyon jól fel lehetne használni ahhoz a dologhoz - ez a ház sokat hozhat.»
A zsebébe nyúlt, megsimogatta a bankjegyeket. Nagy-nagy erőt érzett magában, beláthatatlan perspektívák nyíltak meg a térben. Járása gyorsabb, biztosabb lett. Végignézett újra a házakon, embereken. Aztán ismét megmarkolta a pénzt. Mosolygott. És ment. Bátran, magabízón. «Holnap beszélek Kovácsyval» - gondolta elégedetten. Már nem érezte a csatakot a léptei alatt. Fütyörészett.