Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 17. szám · / · Ádám Dezső: Halottsiratás
Lakota Martin, a falu bírája, amint a rozsföldjére igyekezett, a közelgő aratás gondjaiba merült. Elgondolkozva bökdöste tenyerében az érett rozsszemeket bütykös mutatóujjával. Még a régivágású bírókhoz tartozott. Tarkójáról rövid varkocs lógott le erősen befonva és bekenve gyengén disznózsírral. Vastag bíróbotját hóna alá szorítva elhaladt a bokor mellett, mely mögött Hanna feküdt. Bámulva állt meg a kitakart erős leánytest közelében. Egy ideig csak úgy az útról nézte Hannát. A női test kisugárzása a nyári délutánon szerte áradt a levegőben s összevegyülve a föld szagával, telehintette a mezőt asszonyiságának jellegzetes illatával. A bíró hirtelen támadt izgalmában gyorsan körülnézett. Óvatos léptekkel megkerülte a bokrot. Térdre ereszkedett és amint tekintete rátapadt mohón a duzzadó formákra, szeme lassan elhomályosult. Szempillái szaporán és röviden pislogtak, orrcimpái reszketni kezdtek. Miközben térdén előrehajolva két súlyos karjára támaszkodott, piszkos inge alól kilátszott szőrös melle. Felingerelve a naptól és a nő meleg testének párájától, megbökte a leány mellét. Az felkiáltott az érintésre és megmozdult. A bíró riadtan körülnézett, de minthogy senkit sem látott, gyorsan közelebb csúszott.
- Mész innen, te... - kiáltott Hanna felpillantva. Tekintete két lángoló, vértől elborított szemmel találkozott. Ettől a tekintettől a párzás gerjedelme járta át testét és mint villamos áram kisülése pattogott a bőrén. De nemcsak ő hevült fel, izgalomban volt az egész határ. A föld úgy terpeszkedett el alatta hullámos dombjaival, mint egy lihegő asszony. A mezőn és a rozstáblák között a virágok nehéz és édes szagot leheltek szerte és a méregzöld és aranyos színű cikázó rovarok szédülten hullottak kitárt szirmaik közé. A levegő párás volt a föld kigőzölgésétől és Hannát újfajta mámor nyűgözte le. Gyenge, magát megadó sóhajban tört ki, két karját lassan megmozdítva, testét hirtelen hullámos borzongás járta át. Szétnyílott tenyerével végigsimogatta a bíró vállát és ez gyorsan a leány fölé hajolt.
Amikor Lakota Martin, a falu gőgös bírája, szégyenkezve felállt a leány mellől és sunyin maga körül pislogva, lassan tovább sompolygott, Hanna már ismét mély álomba merült. Lakota Martin azután hosszúkat lépve, sietve iszkolt a hely közeléből. Lassan haladt az érett rozstáblák között. Ismét az aratás gondjai foglalkoztatták. Belenyúlva a sűrű kalászok közé, letépett egy marokravalót a kövér termésből. Széjjelmorzsolta durva tenyerében és másik kezének bütykös mutatóujjával figyelmesen bökdöste a kipergő érett szemeket.
Így járta végig a maga földjét.