Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 14. szám
Jer, most megmutatom neked a te temetőd.
A kriptát, amiben te fekszel.
Mert megöltelek. Mert megöltelek téged is s nem egyszer,
De mindig, amikor megöleltelek.
Nézd, üvegkoporsók végtelen sora.
És mindben te nyugszol, piros rózsák alatt.
Szobor, ahogy utolsó sóhajoddal
A szemembe ittalak.
S ez itt egy hamvveder. Ibolyás hamvveder.
S ebben is te vagy. Mert van olyan emlék is.
Amiben el kellett égni mindennek, ami testi.
S csak a lélek az, ami nem éghet el.
Oh, rég elmosódott bennem a drága alak,
S csak dallama van, angyali zene. De őrzöm
Halálig a szűz percet: amikor megláttalak,
Először.