Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 14. szám · / · Móricz Zsigmond: A vámőr

Móricz Zsigmond: A vámőr
6.

Lotti nagy szemet meresztett, ahogy belépett. Oly furcsán tudott nézni, a szemöldökét magasra emelte s a szeme hideg volt és merev, a szája vékony, egyenes, és milyen sovány az arca... úgy fáj látni...

Odalépett elébe s azt mondta neki:

- Lotti... itt van az inspekciós vámőr?

A lány hallgatott, hidegen nézett.

- Mért?

Ő forrón, ártatlanul, odaadóan nézett rá.

- Kedvesem - mondta -, az isten itt van... Kezemben a jövőm... meg a magáé Lotti...

Megállott s lehunyta a szemét, mert a nagy meghatottságtól könny jött a szemébe.

- Kedvesem, úgy imádom magát.

- Mi az? - kérdezte a lány s mintha a hangjában egy kis meleg s ijedt érzés lett volna.

- Most mennek át a csempészek a szőlőkön - s mikor kimondta, megszédült, hivatalos titok elárulása!... De lehet titok kettőjük közt?

A könnycsepp befutott csontos arcán és azt mondta:

- Lotti, most láthatja, hogy szeretem magát, hivatalos titkot árultam el, ezért, ha nem szeret, főbe lövethet, ha elárul, de ha szeret, a másfél mázsa dohány harmadrésze a mienk... Ha értékesítve lesz, akkor pénzbe kikapjuk, ha nem, a kincstár fizeti ki a harmadát... Még mióta vámőr vagyok, nem volt ilyen közel a szerencse, de ezt magának köszönöm Lottika, mert maga miatt jöttem át és maga miatt késtem le a vonatot...

A meleg kávéházban még jobban szédült és most hirtelen úgy tűnt fel neki, mintha varázslás volna, álom lenne ez az egész.

- Lottika, édeskedvesem, én most kimegyek az utcára, hogy semmi feltűnő ne legyen, maga pedig küldje ki utánam Maklári vámőrt, a társamat, a kis szobából.

Azért nézte a lány arcát, nézte nem rezzen-e meg és nem árul-e el valamit.

De az mereven nézett, kerek kék szemeivel, zárt ajakával csukottan, mereven, semmit sem lehetett rajta látni.

Aztán hirtelen, valami elszántsággal, kurtán, élesen és mégis halkan azt mondta:

- Jó.

És ő tudta, hogy most, most valami eldőlt az ő javára.

S köszönés nélkül megfordult és kemény léptekkel kiment a kávéházból s megállott kint az utca közepén.

Semmi időnek sem tűnt föl előtte ameddig várt s akkor jött Maklári.

- Te vagy a, testvér?

- Gyorsan az őrszobára. Fegyvert.

Azonnal, szinte futólépést vettek, de úgy, hogy ne legyen feltűnő, ha a falubeliek látják.

- Öt csempész másfél mázsa dohánnyal, most megy át a hídon. A szőlőkön.