Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 13. szám
Egyiknek: zordon férfiasság.
Másiknak: pajkos s már-már kacér is.
Egyiknek: fájó s félelmetes.
Másiknak: semmi nyugtalanitó.
Egyiknek: nagyon a valóban gyökeredző.
Másiknak: nagyon a csillagok közt szálló.
És mindez: egy?
És mindez egy.
Magános fa. Vihar zilálja most
S fölötte villámok hasítnak.
De vihar után, ha a nap kisüt,
Oly szeliden csüggeszti le lombjait.
Magános fa. De dalos madarak
Repdesnek rajta, hogy alattuk játszva
Hintáznak az ágak.
Magános fa. És gyökerei mélyen
És messze a földbe nőve. De szárnyai,
Szárnyai vannak! S éjjente ugy érzi,
Álmában ugy érzi, hogy szárnyai, sokezer szárny,
Sokezer szárny csak emelik, emelik egyre,
Míg fészkes ágai vigyázva,
Vigyázva borulnak össze,
Hogy egy repüléshez még nem is értő
Csipogó, tudatlan, buksi fióka
A földre ne pottyanjon valahogy
A nagy úton -
A nagy úton a csillagok felé!