Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 12. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő

Hevesy Iván: Abel Gance: Egy játékos, aki nyer

Ez az igazi filmromantika, amivel Abel Gance telíti át filmjeit, nem pedig azok a mondvacsinált bárgyúságok, amelyekkel az amerikai filmek traktálják unalomig és csömörig a moziközönséget. A romantikának egyáltalán nem kell és nem is szabad hazugnak lenni.

A romantika az életérzés szenvedélyes felfokozása, a sorsok, életjelenségek és tettek érzelmi túlfűtése. Túl van a realitáson, anélkül, hogy igazában ellentmondana annak. Egyoldalról sugározza be a dolgokat, de éppen ez az egyoldalúsága, mindenesetre: költészet.

Abel Gance új filmjében következetes maradt önmagához: a szenvedély és a szenvedés extázisa lobog filmjének minden jelenetében. Egymásra sűrűsödő tragikus atmoszférákat teremt, telve a drámai feszültségek folyton robbanással ijesztő feszítőerejével. Talán jobb lenne zene nélkül lepergetni, hogy annál jobban érezzük a film fojtó, tompa csöndjét és annál jobban hathasson ránk az a furcsa világ, amely valóság és fantázia is egyszerre.

Mintha az alakok, a dráma figurái, nem is az életből, hanem egy víziós képzelet világából suhannának elénk. Mintha kisebb volna a testiségük, mint más halandónak és mintha eltűnnének körülöttük az anyagi világ objektumai.

A film technikája megsokszorozza mindezeket a romantikus hatásokat. Minden képen a mély tragikus árnyékok és a kicsattanó, szenvedéllyel lobbanó fények küzdelmes játéka, az árnyalások és virazsírozások szomorú, bársonyos mélysége uralkodik. Az alakokat a fény elkülöníti, elszigeteli a környezetüktől, amikor valakire nézünk, minden eltűnik körülötte. Látunk kártyázó kis társaságot kerek asztal körül, a szoba sötét árnyékok mélységébe burkolva, az exaltált fény mintha a figurák arcából sütne egymásra. Majd sorban látjuk az egyes alakokat: a second planok fekete háttérrel ragadják ki őket, eltüntetve mögöttük a bútorokat, a halott tárgyakat és mindent, ami nem lélek.

Nagyon nagy kár, hogy ez a még így is szuggesztív hatású film Abel Gance felépítés és filmszerűség tekintetében leggyengébb alkotása. Minden érdekessége és újszerűsége mellett is határozott hanyatlást jelent a "J'accuse!' és a "La roue" után. Cselekménye kétszáznál jóval több képközi felírás mankóján sántikál előre. Az egész film nem egyéb jó filmillusztrációkkal kísért dialógus-sorozatnál.

Érdekes Abel Gance filmjeit a mese szempontjából megfigyelni: a "Vádolták!", a "Száguldó kerék" és a "Hamiskártyás" ugyanannak a témának három variációját hozzák: két férfi tragikus küzdelme egy nőért. A művész megformálásban a küzdelem tragédiája fokozatosan enyhül: a Vádollak!-ban az egyik férfi meghal, a másik megőrül, a Száguldó kerék-ben megölik egymást. A Hamiskártyás-ban az átok: a bűnös és mégis méltóbb férfi győz és egy új élet reménységével indul útnak.

Bűnös és sokat, nagyon sokat vétkezett, de nagyon tud bánni és nagyon tud szeretni és azért övé az élet: a romantikus életérzésben a romantikus morál teljessége ez.