Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 12. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő
Ez a Szerelmi hipnózis című német filmvígjáték azért érdekelhet jobban bennünket, mert Conrad Veidt, nagyon hosszú idő óta, ebben a darabban alakít újra vígjátéki figurát.
Conrad Veidt kivételes, nagy tehetségű színész, nagy színész pedig sohasem lehet zsánerszínész, kifejezési eszközei nem korlátozódhatnak meghatározott körön belül. A Szerelmi hipnózis után újra megállapíthatjuk, hogy Conrad Veidt vígjátéki szerepben is egészen jól megállja a helyét. Dr. Lamarenak, a szerelmes idegorvos-sarlatánnak az alakját nemcsak meggyőzően, hanem nagyon egyénien formálta meg. Sohasem követte el azt a hibát, aminek elkövetése vígjátékban kétszeresen fenyegeti a színészt, azt, hogy a már kialakult típusokhoz és patronokhoz igazodjék. Veidt megmaradt mélynek és szellemesnek, karakterisztikusnak és fölényesnek. Itt is érvényesültek azok a finom, csendes, stilizált kis mozdulatok, amelyek annyit mondanak, de amelyekhez olyan kevés színész ért.
Veidt, a drámai játékok és tragikus vagy fantasztikus sujet-k gúnyos, ironikus, perverz és félelmetes, sátáni Veidtje meg tudja mutatni a humor csillogását is, de hű marad önmagához és a könnyű humor is valami furcsa groteszkséget kap az ő színészi skáláján. Ilyen értelemben mégis determinált a nagy színész is: mindenbe átszűrődik, ami benne jellegzetesen egyéni alaphang.
Veidt jó vígjátéki színésznek is, de mégse lehet ez az ő igazi területe. Dr. Lamare kifejező is volt, karakterisztikus is volt és mégis mintha nagyon monoton lett volna alakja. Igaz, hogy a vígjáték nagyon kipécézi a figurák egy-egy oldalát, azt az érzékeny pontot, ahol az alak komikussá válhatik, vérbeli vígjátéki színész mégis színesebben és változatosabban komponálta volna meg Lamare figuráját. A vígjáték talán végeredményben mégsem Veidtnek való játéklehetőség.
Partnerei, Lil Dagover és Georg Alexander, különösen az előbbi, méltóak voltak hozzá. A rendezés Lothar Mendes, a fiatal német rendező munkája, egészen kifogástalan, néhol határozottan ötletes. A tempó azonban, mint majdnem minden német vígjátéknál. meglehetősen lassú. A darab meséje igazán nem mondható újnak: gyűjteménye vígjátéki motívumoknak, amelyeknek hatását már sokszor learatták Boccacciótól egészen Fuldáig.