Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 12. szám · / · Barta Lajos: A Mars-repülő

Barta Lajos: A Mars-repülő
regény (Befejező közlemény)
11.

Elmúlt két nap, melyet Rogan meditációban töltött. Nem olyasmiben, mint a vallásalapítók, a próféták, vagy szentek. Nem aszkézis volt visszavonultságának ez a negyvennyolc órája, csak ideglecsendesítés, fizikuma teljes rugalmasságának megacélozása. Annyira nem aszkétizált, hogy a világtól való elbúcsúzásának már az első napján, déli tizenkét órakor kilovagolt. Egyedül étkezett saját lakosztályában, ebéd után pedig egészségesen aludt. Miután fölébredt és megmosdott, végiggondolta intézkedéseit, miket a Rogan-vagyonra vonatkozólag tett. Mindent hiánytalannak és rendbenlévőnek talált. Ezt különben anélkül is már hetek óta biztosan tudta. A hagyatéklevél, letéteinek tulajdonjogi iratai, a birtokjogokról, részesedéseiről, óvadékairól, életbiztosításról szóló okmányok mind megfelelő jogi formákba voltak hozva, részben a közjegyzőnél, részben a Világbank vondobinai intézetének páncélházában voltak biztos őrizetben. Evvel kapcsolatban Nimfára kellett gondolnia!

Az esendőség nyavalyája kikezdte ezt az asszonyt, de ő úgyis távozik tőle örökre; azonkívül megkötötte Nimfát a gazdagsággal, melyet itthagy neki. Akármilyen hullámzásai lesznek is valójában, ez a tőke tartani fogja Nimfát. A megteremtett pénz és vagyon nem az emberé többé, de az ember van ennek a működő erőnek a kezében. Nimfa lázadhat, elkövethet néhány ostobaságot, de az az egyenérték, az a második forma, melybe ő, Rogan, aki most örökre távozik, beleteremtette magát, a személytelenség vak erejével uralma alatt fogja tartani Nimfát. És akkor ő, Rogan, ebben a másik formájában a tőke-lélekben élni, hatni fog és egyre nőni. Ez az itt hagyott léte visszakering majd a gépi termelésbe és a technikai civilizációba, ebbe az absztrakt létezésű valóságba, melynek mérhetetlen ereiben Tőke folyik vér gyanánt...

A második nap is elmúlt és bekövetkezett a harmadik reggel. A tribünök megint megteltek emberrel és a laptudósítók is a helyszínen voltak. De ma nem szerepelt a napirenden semmiféle ceremónia. Munkanap volt és a világ üzemeiben termeltek a gépek szakadatlan termeléssel.

A tribünökön sem volt annyi ember; de akik most ott voltak, beleszublimálódtak a történés értelmébe és várták a sugárzó, végtelen égi dómban a nagy szertartást. Magas, karcsú roganumkandelaberekben mint égfelé tartott oltárokon, parazsak égtek és illatos füstök szálltak onnan a magasba. Az EFTER igazgatói már a helyszínen voltak és mint valami egyházatyák, vagy tán apostolok gyülekezete, egy külön emelvényen foglaltak helyet.

Május 23-a volt. Reggel nyolc órakor Rogan kijött lakosztályából. Előbb halk, alig hallható szisszenéssel fölpattantak bent az ajtón a roganumzárak és egy pillanat múltba Rogan künn állott a hallban. Még utcai ruhában volt, mert künn a stadion öltözőjében kívánt a repüléshez átöltözni; friss volt, rugalmas, szeme tiszta kristály, azokkal a kemény sugarakkal, melyeket annyira csodált a világ.

A hallban, nem messze az ajtótól, melyből kilépett, egy fotelben ült Nimfa. Háta mögött a nagy pálmafa barna dereka nyúlt föl a kiterített nagy levelekhez. A másik fotelben koldusasszony ült, piszkos és rongyos ruhájában, arca beesett volt és orrát mintha láthatatlan ököl elcsavarta volna valami ferdén fölfelé irányuló csúcsba, mely elkeseredett és elferdült olthatatlansággal az IGAZSÁGOT látszott szagolni akarni! Az asszony szemgolyói oldalra csúsztak, azonkívül az egyik fölfelé látszott nézni; talán ugyanoda, ahova az orr? A létezés valamely keserű ájulatában látszott ez az emberi valóság állandóan élni. Térdén tartotta két gyermekét, mert anya volt. Az egyik már négy éves volt, de alig tűnt két esztendősnek; a másik két évével tíz hónaposnak a benyomását keltette. Aszott arcuk beteg színe sárgából lilás és zöldesfeketébe játszott. Az asszony egyik melle kilógott és az üres zacskóból szoptatta még mindig kétévesét. Legalább is mintha szoptatta volna.

Rogan ijedten lépett vissza. Életében talán most ijedt meg először. Nem ismerte azt az érzést, mely most végigszaladt rajta. Úgy gondolta, amikor kijönni készült, hogy fölkeresi Nimfát, kezet fog vele, megcsókolja a homlokát és azt mondja neki:

- Vigyázz a tőkére, ne adj el a papírokból semmit, a világ sorsa el van döntve és maradj benn a trösztben!

De most semmit sem tudott szólni. Ellenben Nimfa fölállt, száraz, kemény és kíméletlen hangon, melyet sohasem lehetett volna tőle várni, így szólt Rogannak:

- Az örököseid! - a koldusasszonyra és gyermekeire mutatott.

Rogan elsápadt. Azonnal megértette a dolgot. Mégis, mintha nem tudná, miről van szó, azt kellett kérdeznie:

- Mi ez?

- Az egész Rogan-vagyont jogszerű okmányokkal rámhagytad; ugyanolyan jogszerű okmányokkal ezekre hagytam.

- És te?

- Dolgozni fogok.

- Nem tudsz dolgozni! - és hahotázva nevetni kezdett, mint aki a másikat megfogta saját ostobaságában.

- Tévedsz; - mondta Nimfa. - Megtanultam!

- Bosszú?

- Nem; csak hússá lettem.

- Ezt én mondtam neked.

- Láthatod: igazad volt.

Rogan azután fölrepült a ROGANUS-szal a Marshoz. Elemelkedett a földtől, egyre magasabbra és magasabbra szállt; fokozatosan kicsinyedett, halványodott a ROGANUS és végül bement Rogan az égbe.

A Világegyetem lett színtere Rogan öngyilkosságának.

(Vége)