Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 12. szám · / · Barta Lajos: A Mars-repülő

Barta Lajos: A Mars-repülő
regény (Befejező közlemény)
10.

A keresztülsugárzott éterben mint tökéletes nyugalom jelentkezett a Föld mozgása. Semmi sem szól arról, hogy a Nap erős tüze miatt láthatatlan csillagokhoz képest, minden pillanatban új és új helyzetekben van ez a másik csillag, melyen mint valami hegynek a rézsutos fala, futott föl a magasba a vondobinai repülőstadion vasbetonból emelt nézőtere. Két kilométer hosszú ívben hajolt a repülőtér felé ez a párkányzatos ülés-tábor, mint amfiteátrumból kivágott karaj és ahogyan lépcsői egymásra sorakoztak, ebben a konok következetességben és rendben, ebben a folytonos hajlásban, párhuzamban, szédület imbolygott.

Május 21-én volt ez, 1935-ben, délelőtt 10 és 11 között; a vasbeton krétás szürkeségéből nem látszott semmi, mert félmilliónál több ember lepte el az egymásrahágó lépcsőket, hogy közvetlen jelenléttel élje meg a pillanatot, amikor az Ember - fölrepül a Marshoz! De az egész vidék a repülőstadion körül, egészen távoli halmocskák is, emberektől voltak megszállva.

Sehol sem látszott a Rogan céljául kitűzött csillag vörös fénye; a színtelen, csupán fönt, egészen fönt kékséggé sűrült éterben csak egyetlen sárga égés látszott. Valami rettenetesen nagy tűz! Mert bár csaknem teljes 150 millió kilométer távolságban égett, nem lehetett szabad szemmel rája nézni. Úgy tűnt, mintha egy kerek lap izzana ott az irdatlanságban sárga izzással. Pedig akkora tömeg égett odafönn, melyen 1,391.000 kilométernél hosszabb rudat kellett volna keresztüldugni, hogy a két vége az izzó anyagból egy kicsit kiálljon.

De az emberek, akik a kőlépcsőzetet beborították, nem gondoltak arra, hogy micsoda tűz az, mely a fejüket éri. Arra a másik csillagra sem gondoltak elég behatóan, melyhez Rogan két nap múlva föl akart menni, mely valahol futott az ürességben, melyben ők is lógtak mindenestől. Az a célul kitűzött csillag már nem égett és csak azért volt világos, mert ebből a fönt látható tűzből arra is esett világosság. De az a csillag most sehol sem látszott. Bár voltak emberek, akik ki tudták számítani és meg tudták mondani, hogy éppen abban az órában is hol tart futásában az a csillag?

Ám ki tudja: futott-e az a csillag? És egyáltalán volt-e? A Föld néhány helyén álltak fölfelé fordított óriás csöveknek a végébe dugott nagyítóüvegek és az évszázadok során már nagyon sokan látták ezt a csillagot. De nemcsak az emberi szem nem volt alkalmas műszer arra, hogy ezt a csillagot lássa, hanem az emberi agyvelő sem arra, hogy valójában elgondolhassa, hol van. Az ember szavakkal kimondott néhány számábrát, melyekbe ennek a csillagnak a távolsága bele volt bűvölve; de az emberi értelem ezt a bűvöletet sem tudta egészében magába fogadni. Az ember mikor ránézett ezekre a számábrákra, sejtett valami bűvöletet és olyasmit, hogy ennek a bűvöletnek, melynek kis részét sem tudja fölfogni, valahol a végpontján van az a csillag... De most mégis ellepték a nagy stadiont, hogy lássák, mikor Rogan mérnök egy repülőgéppel fölszáll a teniszpályához hasonló simaságú repülőtérről avval a szándékkal, hogy odaérkezzék, ahol ennek a bűvöletnek a végpontján van az a csillag.

És rendkívüli izgalom töltötte el ezt a sokaságot, melyben a Föld minden részéről jött emberek voltak. Olyanok is, akik két-három hónapot utaztak, hogy idejében megérkezzenek az esemény színhelyére. Olyan emberek is, akik a Föld szélén élnek, abban az értelemben, hogy azon túl már csak a nagy víz van és valahol a déli Antarktisz. Pedig külsőségeiben a látvány, melyre vártak, alig ígért valami mást, mint amilyent aeroplánok fölszállásánál már megéltek és annyira megszoktak már, mint gólyák fölszállását a vizek mellől, vagy varjak fölrepülését a szántásokról. Máshonnan eredt hát az izgalom, mely csontjaikban és idegeikben tüzelt, mintha meggyújtották volna őket.

Pedig seholsem látszottak a levegőben huzalok, melyek ilyen áramlásokat szállítottak volna ezekbe az emberekbe. És nem is voltak sehol a világon olyan, a rádióhullámkilökő állomásokhoz hasonló árbócos szerelvények, melyek vezeték nélkül dobták volna ki azokat a hullámokat, amiktől ezeknek az embereknek az idegzete állandó finom remegésekben nyugtalanodott, mintha éter süstörögne azokban.

És nemcsak ezekben az emberekben, akik itt voltak, süstörgött ez az éter-remegés, mely testüknek lázát tette. Az izgalomnak és a feszültségnek láthatatlan hálója körülfogta és beborította a Földet és lecsapódott mindenütt az emberi idegekben, ahol az Emberiség gép-civilizációja alkalmas antennát csinált már az emberi fehérjéből. A Föld egy delejes hálónak áramában úszott, mely rejtelmes volt, mint a katódsugarak tüneménye. Mozgott és keringett valami a föld körül, mely nem a Mindenségből eredt, hanem valahogyan csudálatosképpen előteremtette magát: az ember és a gép viszonylatából. De azért ez az áramlás nem volt kevésbé rejtélyes, mint a természeti delejmezők és elektronhálók. Az ember és a gépek egyeteméből kifejlett termelési világgép most készült fölhajtani a ROGANUST a csillagok közé. Elkerülhetetlenség ült a történésben, mely a világ minden pontjáról a vondobinai repülőtérre nyúlva, ezekben a pillanatokban készült megszületni.

Igazán nagy óra volt ez és már odalent állt a sima téren a ROGANUS is a maga szépségében. A kékes-szürke Roganus-anyag, melyből épült, nemesen látszott lélegzeni a fényben; mintha pihegett volna, mintha igazi élet lett volna benne. Hatalmas, szétfeszített szárnyaiban világlebírás terjeszkedett és győzelem. Erős huzalai idegekként vonultak, melyek végén az akarat ül. Széllapátja világhódításra állt készen és mögötte ült a csudálatos motor, a kiröppenni készülő üstökösnek földi származású vivőereje. Vége felé, ahol a Roganus madárnak a farka volt, eltikkasodott ez a szép fémállat és már a puszta formáival is misztikumot árasztott magából.

Végeredményben azonban a nagyszerű fémmadár mégsem volt más, mint egy tárgy. És az ember, aki rá akar ülni, hogy túlmenjen vele a Föld légkörén, nem volt más, mint egy kétlábú állat. És az emberek, akik ellepték a szertelenre méretezett tribünöket, a síkságot és köröskörül közelebb-távolabb az enyhe halmokat, szintén nem voltak egyebek, mint kétlábú állatok. Ha mégis volt ebben a fémmadárban valami, ami több volt annak tárgyiságánál, ami olyan nagy volt, hogy nem is fért abba, az valahonnan máshonnan jött. És ha az emberek, akik meg akarták élni fölröppenését, szintén nagyobbak és többek voltak most önmaguknál, hogy nem fértek önmagukba, az is valahonnan máshonnan jött. Abban az értelemben rejlett az, mely ebben a gépben és abban a cselekedetben ült, melyet a következő pillanatok megszülni készültek. De ennek a tárgynak és ennek a cselekedetnek ez az értelme is ugyanonnan jött, mint az a túlfeszítettség, mely benne volt most mindenben. A nyugadalmas Természet egyáltalán nem vett tudomást sem a madárról, sem annak és az embereknek túlfeszítettségéről; annyi volt neki mindez, akár egy kukac. De az emberek kivetítették a maguk túlfeszítettségét a Természetbe is és azt érezték, hogy a Mindenség részt vesz fokozott várakozásukban. Érezték a Teret a ROGANUS befogadására várni és a Földet készülődni a gép kivetítésére.

Mindez a kitágulás, fölhatványozódás abból a valamiből jött, amit az emberek csináltak önmaguknak: az ő gépeiknek, termelésüknek, civilizációjuknak magamagában való túlfeszítéséből jött. Így fogadták be idegeik ellenőrizhetetlen rezgéseibe a maguk teremtette gépi kozmosz delejes keringését ezekben az órákban, amikor ez a gépi kozmosz is magából kikelni látszott, hogy a ROGANUS gépi útját belevonalazza a többi csillag pályája közé. Több volt ez tulajdonképpen, mint amennyit az emberi idegek be tudnak fogadni. Mily félelmesen nagyszerű megkönnyebbülés volt az, mikor a ROGANUS a hangárból kigördítve, Rogannal együtt megjelent a zsúfolt tribünök emeletes arcvonala előtt! Milyen ordítás volt az, melyben az idegek az elviselhetetlent ki akarták szakítani magukból!

A laptudósítók már hetek óta éltek Vondobinában, mert az emberi világ mindennap a maga mirigyeibe akarta kapni az új oltást: a ROGANUS-ról szóló híreket. A rádióújságoknak és a papirosújságoknak ez az állandó munkája egy külön valamit teremtett meg, ami tulajdonképpen nem volt és mégis volt. Ez a nemlétezőnek a létezése volt, ami mindenkor előállít, amikor az egész világ sajtója a maga hálózatába ragad egy eseményt és azt folytonos kezeléssel sajtóélettel tölti el. Az ilyen sajtóélettel megtöltött valami végül olyan, mint egy láthatatlanul élő szerves test, piheg és lüktet, összehúzódik és kitágul és saját fejlődési törvénye van. Azokra a testekre emlékeztet, melyek állítólag bizonyos médiumok testéből materializálódnak elő a magas transz állapotában, amiknek a létezését azonban még senkinek sem sikerült igazolni. De a sajtómaterializálódásból előálló test csakugyan van; sőt apálya és dagálya van; nyugodt előrehömpölygései kellemesen táplálják, izgalmas rángásai lázzal töltik tele az emberi idegeket. A sajtóemberek, akik valamely eseményből ilyen materializációs életet hoznak létre, ismerik ennek az élésnek minden titkát. De tudják azt is, hogy ha a folyamat nagyon hosszúra nyúlik, ez a materializálódás saját tetőpontjára jut és azután ellobban. A sajtó azután már csak hullát ringat.

A riporterek tulajdonképpen mindent szétrádióztak már eddig. Leírták a ROGANUST, közölték súlyát, motorjának erejét, széllapátja nagyságát és forgásának számát; a fölfelé-repülés óra-kilométereit; pontosan megmondták, mennyi idő alatt fog Rogan a levegő-határ végére érkezni, ahonnan vissza kellene térnie a Földre, ha nem volna gépjének valamely képessége arra, hogy túlvigye a levegőnélküli tereken, míg a Mars légkörébe nem jut. Elmondták már, hogy Rogan nem fél attól, hogy levegő híján meg fog fúlni, amíg a légnélküli tereken keresztüljut, mert maga fog magának levegőt fejleszteni. Arról is többször adtak már hírt, hogy Rogan millió és millió kilométert fog zuhanni attól a pillanattól kezdve, hogy a Mars légkörébe jut. Számos, Rogannal folytatott interjút közöltek már és jelentették a világnak, hogy Rogan nem fél ettől a zuhanástól sem. Százharmincmillió kilométer távolságban fogja elérni a Marsot, mert nem akar még évekig várni, míg az a legnagyobb földközelségbe jut... A riporterek megállapították, hogy éppen legfőbb ideje már, hogy megtörténik a próbafölszállás, mert a Roganus-eset a legbravúrosabb kezelés dacára is kezdett hulla lenni.

A hosszú hetek alatt, mialatt a laptudósítók egyre küldték jelentéseiket, a lapoknál a szakemberek egyik cikket a másik után írták arról, eljuthat-e a ROGANUS csakugyan a Marsba? Voltak a szakemberek közt olyan óvatosak is, akik azt akarták, hogy mindenesetre igazuk legyen és azért cikkeikben nyitvahagyták azt a bizonyos "ha"-t, azt a bizonyos: "abban az esetben"-t, de azok a szakemberek, akik nem zsonglőrösködtek, egyöntetűen megállapították azt, hogy a ROGANUS sohasem juthat el a Marsba.

De az idegeknek naponta való felfoszforeszkálása elutasított magától minden szakszerűséget. A világ akarta azt, hogy Rogan a Marsba repüljön! Az idegek tele voltak a gépi civilizáció expanziójával és fogyasztani akartak naponta valamit, ami ezt a mohó és jóllakhatatlan, minden kegyetlenségre is kész expanziójukat pillanatokra legalább megeteti. Talán csak Rogan készült a Marsba repülni? A felkorbácsolt világ akart a Marsba szállni.

Már hetek óta hosszú ideig tartó körrádiós tanácskozás folyt a világ üzemei közt arról, hogyan emeljék kellő jelentőségre azt a pillanatot, melyben a technikai civilizáció kifejeződéseként a ROGANUS felrepül a Marsba? Voltak vélemények, melyek szerint teljes munkaszünettel kell ünnepelni ezt a napot. De valami nagy ellentmondás lett volna abban, hogy a világ üzemeinek kihalt csendjéből, a szünetelő gépek döglött némaságából, a megállított termelési világenergia siket szívveréséből röppenjen föl a ROGANUS, mely egyenesen ennek a valójában megállíthatatlan világenergiának átértékelődése.

Megállapodás jött aztán létre, hogy a nagy pillanat értelmét minden gyár és minden gépi üzem a következőképp fogja kifejezésre hozni: reggeli nyolc órakor megindul az egész Föld kerekségén a gépi munka; minden üzemben dolgozni fognak a gőzkazánok, a dinamók és a turbinák. Nemcsak a gyárakban, bányákban és kohókban, de a vasúti forgalomban és a hajózásban is! Abban a pillanatban, melyben a ROGANUS megállapodás szerint elhagyja a Födet, felbőgnek az összes gyári kürtök a Föld kerekségén minden gőzgép fölsüvít, sípolva, minden mozdony és minden hajókémény felordít az égbe. Ezen harsogó sípok, bőgő kémények és üvöltő kürtök világzenekarának közepette, mintegy az ordító gépet eget szaggató világhimnuszának szárnyain fog a ROGANUS fölrepülni. A világ összes nagyüzemeinek, trösztjeinek Vondobinába küldött képviselői ott ültek a nagy tribün első soraiban és tudták, hogy fél tizenegy órakor hallani fogják Vondobinia összes gépeinek diadalmas sikongását, de hallani fogják idegeikben Európa, Ázsia, Amerika, Afrika és Ausztrália összes gépeinek dics-zenekarát harsogó ordítások fortissimójában. És egyre közeledett a pillanat, amikor dalolni fog a vas és a gőz millió hanggal a láthatatlan vezérkari pálcára.

John Blassford, a legnagyobb amerikai újság riportere, ekkor az összes laptudósítók nevében kérdéseket intézett Roganhoz. Blassford harmincötéves, jókedvű amerikai volt, sokat fütyült, dalolt, szeretett táncolni és világhíre volt a bokszolásban. Az utolsó esztendőben megnyerte az amatőr bokszolók világbajnokságát.

- Gondolja-e, mérnök úr, - kérdezte Blassford - hogy a civilizációnak humanisztikus iránya, mely olyan tipikus volt Európára, végleg lezártnak tekinthető?

- A gépi civilizáció az Emberiség végleges formája.

- Gondolja-e, mérnök úr, hogy túljut a Roganus-szal a legmagasabb légköri rétegen, mely még egyáltalán teherhordóképes? És ha igen, hogyan?

- Abban a pillanatban, melyben a Roganus széllapátjának már nem volna mibe kapaszkodnia, automatikus explózió történik a Roganus farában. A Roganus tulajdonképpen két részből áll; magából a repülőgépből és egy aknából. Az egész Roganus bele van a végénél dugva egy aknába. Ez az akna a levegő ritkulásával arányosan, éppen magának a ritkulásnak a következményeképp, bizonyos hatások alá kerül. Amely pillanatban a levegő elveszti hordozóképességét, ez a hatás annyira fokozódik, hogy az akna magától felrobban és kiröpíti magából a Roganust, mint valami rakétát. A gép ugyanolyan automatizmussal bevonja abban a pillanatban kiterjesztett szárnyait, a gép elején két lap ugrik előre, ékalakúvá teszi a gépet és az, a lehetőségig lesimított felülettel, mint nyíl fog repülni.

- Elég erősnek tartja mérnök úr a robbanást arra, hogy a légüres világterületen keresztülhajítsa?

- Föl kell tételezni, hogy igen!

- Kiszámíthatónak tartja mérnök úr azt, hogy a Roganusnak ez a kiröpítése éppen a Mars akkori állásának irányában történjék?

- A Roganus, mint az ágyúk, be van erre az irányra állítva.

- Mérnök úr hajlandó még egyszer kijelenteni, hogy a mintegy 150 millió kilométeres repülés alatt, melyet részint mint kilőtt rakéta részint mint a Mars felé eső test fog megtenni, nem fog a Roganus-szal együtt elégni?

- Nem fogok elégni, mert nem akarok zuhanni. Úgy akarok leszállni a Marsra.

- Az utolsó kérdés, mérnök úr: számít mérnök úr arra, hogy csakugyan megérkezik a Marsra?

Rogan kurtán és határozottan felelt:

- Nem!

A riportereket mintha fejbevágták volna. Mi volt ez hát eddig? A világnak valami rettenetes felültetése? A legnagyobb blöff, mely elképzelhető? Egymásra néztek a kétségbeesett zavar és szégyenletes tettenértség tanácstalanságával. Mit tettek? Hetek óta ülnek itt és napról-napra frenetikusan rádióznak arról, hogy Rogan fölrepül a Marsba és most kiderül, hogy milyen szörnyű mulasztást követtek el. Mindent megkérdeztek a hetek folyamán ettől az embertől, csak azt nem, hogy meg is fog-e érkezni a Marsba? Milyen ostobák voltak!

- Úgy?

Csak ezt az egy szót mondta Blassford Rogannak. De milyen kedve lett volna belebokszolni ebbe az emberbe, összetörni az orrát, az arcát!

Rogan látta, hogyan borul föl a riporterek szeme. Nem értette, hogy mi ez és mosolygott:

- Hát? - mondta csak egyszerűen.

- Szóval nem érkezik meg?

- Nem!

- Hát?

- Éppen az!

Éleseszű emberek voltak ezek. Rögtön megértették Rogannak ezt a két szóból álló mondatát. Egyszerre, mint villámgyors halak, fellövelltek a mélységből, ahol még az imént tudták magukat - a magasba. A bukásból a siker csúcsára.

"Éppen az!" - éppen ebben az "Éppen az!"-ban volt sikerük. Abban tudniillik, hogy éppen azt nem kérdezték eddig Rogantól, vajon hisz-e a Marsba való megérkezésében is? Mert éppen ez az, amit nem kellett kérdezniök. Csak most érezték igazán, mennyire egyek világukkal. Akarta ez a világ tudni, hogy Rogan eljut-e oda, ahová elindult? És éppen az, hogy bizonyosan nem is fog eljutni oda, ahová elindult és mégis elmegy és senki sem kérdezi, hogy eljut-e oda, ez ennek a rendkívüli dolognak az igazi értelme.

Elindulni és nem érkezni meg. De úgy venni az elindulást, mintha abban benne rejlenék már a megérkezés is! És ha ez a megérkezés eleve ki van zárva, mégis hinni benne! Sőt éppen azért hinni benne! Hiszlek, mert hihetetlen vagy! - ebben az ellentmondásban gyökeredzik minden istenben való hit! Hiszlek, mert hihetetlen vagy! - és a világ egy része arcravetette magát GÉPISTEN előtt.

A riporterek ránéztek Roganra: - micsoda nagyszerű egy fickó ez! Milyen röviden el tudott mondani, ki tudott fejezni egy egész filozófiát! Lehet-e evangéliumszerűbb párbeszédet elképzelni, mint amely ebben a szempillantásban lezajlott:

- "Szóval nem?"

- "Nem!"

- "Hát?"

- "Éppen az!"

Igen! És mégegyszer igen! Igen: "Éppen az!" és frenetikus hurrá tört ki mellükből és vállaikra ragadták Rogant és magasra fölemelték.

Rogan beült a repülőgépbe, a riporterek hátravonultak. A motor megindult, a kerekek forgásba kezdtek, a ROGANUS nekifutamodott és elemelkedett a Földtől. Ebben a pillanatban, mint óriási fúvók zenekara, vad összhangtalanságban sípolva, huhogva és bőgve játszani kezdték zenéjüket Vondobina összes gépkürtjei.

A ROGANUS egyre emelkedett, egyre följebb és följebb szállt; egyre kisebb lett, halványodott és minden szem nézte. Senki el nem távolodott volna tőle a tekintetével, bár az izmok a folytonos fölfelé nézéstől már görcsökbe kezdtek fajulni. De a látcsövek szakadatlanul követték Rogan madarát, melyben ő maga is benne ült. Ó, milyen irdatlan magasságban járt már... és minden pillanatban enyészett, kisebb, kisebb és halványabb lett... azután már csak úgy látszott, mint parányi szürkés felhőfoltocska, aztán az is elfoszlott... végül a ROGANUS eltűnt a magasságok tájai mögött...

Még egy pillanatig ünnepélyes, elcsodálkozott és meghatott csend terült el a stadion fölött, de aztán az a hosszan elnyúlt és hegymagas test, mely egyetlen izgalomban valósággal eggyémerevedve befödte az egész tribünt, hirtelenül, mintegy robbanástól széttépve, darabokra szakadt és az emberi sokaság lezúdult a térre, ahol szinte beláthatatlan tábora terült el a népünnepélyszerű sátornak, az evés-ivás és a szórakozás gyönyörűségeit kínálva.

Ebben az általános lefelézúdulásban, mely elemi volt, mint valami tenger, egy negyvenéves férfi fölfelé tülekedett a tribünön. Szétlökte maga körül az embereket és mint őrült verekedte magát fölfelé. Az imént még ő is odalent ült és vasnyugalommal követte látcsövével a Roganust, csaknem addig, amíg eltűnt. De az egész idő alatt a fülében volt liliputi rádiója és várta saját bejegyzett hullámhosszán a vondobinai rádióposta táviratát. Azoknak a zárt hullámsürgönyöknek egyikét, melyek ellentétben az egész világba szétmenő hullámokkal, csak meghatározott felvevőkhöz mentek. Ez az ember volt a legelső, aki a tribünön fölkelt. A látcsövek egy pillanattal azután hanyatlottak le, hogy ő a tribün negyedik sorának sarkán, a középső menetben, fölállt és mint kiáltó oszlop, egyedül magasodott ki vagy egy másodpercig. Most fölfelé tiporta és törte magát és az emberek majdnem felfordították; de benne rettenetes erő volt. Az a veszély fenyegette, hogy a vad emberáradat hanyatt visszafelé veti és még mielőtt lefelé csúszhatna a sok dobogó láb közt a lépcsőkön, hogy ezáltal zúzza magát össze, már ronggyá tapossák. De ő nem hagyta magát; őrjöngése fölfelé vitte és végre háta mögött volt az egész sokadalom, mely egyre dőlt lefelé vad omlásban. Senki sem törődött vele, senki sem nézett hátra, hogy mit akar odafönn? Az pedig fölugrott a tribün harminc méter magasban vonuló párkányára és azon keresztül levetette magát a mélységbe. Odalent, az öt emeletnyi magas, meredek fal tövén feküdt összetörve, de senki sem tudott róla. A liliputi a fejébe mondta neki a chicagói gabonatőzsde árfolyamait és ettől volt az őrjöngés ereje benne. A középeurópai gabonatröszt vezérigazgatója volt, amíg élt.

John Blassordnak az az ötlete támadt, hogy a riporterek interjúvolják meg ebben a nevezetes órában Rogan feleségét, Nimfát. Valóságos hajszába fogtak utána az emberáradatban és abban a percben fogták el, melyben autójába szállt.

- Engedje meg, - kezdte Blassford - hogy a világsajtó nevében arra kérjük, nyilvánítsa véleményét férje csodálatos vállalkozásáról.

- Gyávaságnak tartom. A legnagyobb fokú, történelmi lényegű gyávaságnak. Mindez nem más, mint menekülés! Felmegyünk az égbe, mert nincs bátorságunk arra, hogy lebocsátkozzunk a társadalom mélységébe és ott eligazítsuk az emberi bajokat. Érti? A világnak már alig van emberi magja; a világ civilizáció lett. Mert hiányzik ez a mag, az emberi világ kitágul, kénytelen kitágulni, mint valami gáz... végül valaki felrepül a Marsba...

Utat nyitottak autójának és Rogan felesége elhagyta a stadiont.

Már alkonyodott, mikor a stadion repülőmestere fönn a maga őrtornyáról egyetlen mozdulattal harsányan megcsengette a stadion harminc nagy csengőművét. A közönség kidőlt a térre, a látcsövek mind a magasba szegeződtek. Fönt, egészen fönt látszott egy halvány pontocska, az volt az ég madara... Az volt a ROGANUS, amint jön lefelé, csendesen szállva, isteni nyugalommal... A levegőtenger magasságainak legszélső határairól jön, onnan, ahol a madárban ülő embernek már magacsinálta levegőt kell innia! odafönt járt és a halálosan üres területeken portyázott, ahol még soha élőlény nem volt.

De nem ez adja meg lefelé való ereszkedésének értelmét. Nem a gondolati elem, hanem a szépség teszi olyan csodálatossá érkezését. A Világtér tágasságában, a magas üresség nagyságosságában földöntúlisággal jön alá a maga kicsinységének világot nyüzsgő biztonságában... A Nap éppen a Joglia-hegyek mögé hanyatlik; harsány tüzek, sötét bíborok, izzó aranyak és leheletes rózsaszínek égnek és úsznak a Joglia fölött, ahol a kékes-feketén felvetődött gerinc egy mélyedésében, mint valami szájban, ül éppen a Nap és lassan, lassan lejjebb és lejjebb csúszik ebbe a torokba... Megy, megy, vész a Nap... világküllői sugárpászmákban kidobták magukat az égre és gigászian kifeszítik az eget... ám a Nap egyre csúszik lefelé és olyan szomorú, bukott semmiség... De a másik égi jel ünnepélyes és imádatos nyugodalmasságának zavartalanságában jön onnan fölülről lefelé... és az ég csodálatos játékai neki látszanak kinyitni magukat, hogy megkoszorúzzák a Mindenség ragyogó világkoszorújával érkezését.

A sokaság nézi jövetelét és a szívverése szinte eláll. Mintha már most jönne onnan vissza, ahova csak két nap múlva lesz fölszállandó. Mintha már a Marsból jönne vissza ünnepélyes győzelemmel... Ó, micsoda mennyei üdvözlet ez! Az emberfiának távoli egekből való micsoda lebocsátkozása... Onnan jön ő! Onnan! A távoli egekből... a százmillió kilométerek távolságából... Íme itt jön! Íme érkezik! Íme egyre határozottabb lesz! Már kezdenek kibontakozni a homályos elmosódottságból körvonalai... De talán nem is ment ő ma föl? Talán az öröktől fogva való és kezdet nélküli Minden, mely egyszer a sejtből szülte fölfelé az életet, annyi millió és millió év múltán egyszerre készen kibocsátja magából az azóta elkészített szárnyas emberi lényt... Csak jön lefelé az egek csudája... Milyen malasztra nyílik a Mindenség! Hogy íme küld örökkévaló titkából valakit szárnyakon...

Asszonyok a stadion különböző pontjain elhanyatlottak ájtatos ájulatban. Mások összeborzongva édes zokogások transzába szédültek át és az előkelő bábu-nők egész csapatai, akik műveltségük finom éterei közt, testük egy pontjában látszottak hordozni létezésük értelmét, fölvonaglottak avval, az alábocsátkozó Rogan felé.

És este, mikor a csillagok megint olyan szerény sárga tüzecskék voltak a nagy firmamentumon és a gyárak egy része aludt, de más részükben a világ minden tájain az éjszakai munkásosztagok álltak a gépekhez, lángoló ablakokkal korbácsolta magát a világ termelése. És a villámvonatok emeletes mozdonyai mint üstököscsóvát rántották maguk után villanytüzekben úszó kocsisoraikat. A világlapok kivilágított palotaablakai mögött pedig, mint retortában, agyvelővel keverten főtt a társadalmi világmechanizmus.