Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 11. szám · / · Figyelő · / · Film-figyelő
Kezdetben a film-címek írását, illetve fordítását azok végezték, akik épp fordítani tudtak. Idővel azonban felfedezték Pesten, hogy a filmbe lehet más címet is tenni, mint az eredeti fordítását. Egy-két ilyen címeiben pestiesített filmnek sikere volt. Ez volt az új írófajta születésének a pillanata. De még nem a mai típusé. A film-vállalkozók eleinte, hogy úgy mondjam, igazi írókkal próbálkoztak. Az igazi írót azonban csakhamar súlyosnak, irodalminak találták. Valóban azért nem kellett, mert drága is volt és körülményes is. Az író nem értett a film technikai részéhez, s főként nem állította, hogy ért. Ez után a kísérlet után vonultak fel a homályból azok, akik állításuk szerint értettek a filmhez s ezek teremtették meg a mai filmcímírás sajátos hulladék-irodalmát.
Az új írófajta talált foglalkozásához egy "színes" titulust is. Ők a filmkölcsönző vállalatok dramaturgjai, azoké a vállalatoké, ahol az idegenben vásárolt filmek honosítása, a külföldi film eredeti címeinek magyar címekkel való felcserélése, illetve a magyar filmpiac igényeihez mért átdolgozása folyik. A filmek ilynemű "átdolgozását" főleg az szabja ki, amit a kölcsönző a film terjesztése szempontjából üdvösnek lát. Az "átdolgozás" e módosításait végzik a filmkölcsönzők dramaturgjai. Az idegen filmet magyar bemutatóra a dramaturg készíti elő. A filmkölcsönzőnek a dramaturg a művészi munkatársa s mert a kölcsönző főkívánalma a minél több szórakoztató, a minél több "muris" cím, ezért a dramaturg - hivatalból - nem éri be a hű fordítással, hanem változtat a címeken, vicceket és "hangulatosságokat" szór még a filmbe: "mazsolákat" egy a pesti aszfaltra került kabaré-jargon széttaposott reminiszenciáiból.
Az ilyen jellegű "átdolgozás" által az idegen film tényleg "változik". Létrejön a filmben egy kiabáló, ízléstelen címréteg, amelynek semmiféle szerves és művészi köze nincs a film képanyagához. A szó, a cím nem a hőst és szituációját adja, hanem a címíró lelkivilágát, ha lehet léleknek és világnak nevezni az erőszakolt, nem is valódi jassz-tudat e szenvelgését.
A filmcímírás e külön műfaji volta a film-műfajban ma már ott tart, hogy a film csupán alkalom, amibe címeket lehet dugni. Ma már sohase tudjuk, ki írta a film scenáriumát, sohase tudjuk, ki rendezte, ki fotografálta a filmet, de tudjuk, ki írta a lármás, vásári címeket. Tényleg megilleti a címírót az ily arányú bemutatkozás joga? Hisz olyasmiben végez másodrangú munkát, ami már kész! Az idegen filmcímekkel együtt adott értelmes egész, ahol csak tiszta és szabatos fordításról lehet még szó, elérni magyarul is a címekkel annyit, amennyit az eredetiben is szolgáltak: a játék mozgással ki nem fejezett részleteinek áthidalását, miután a cím sohasem irodalom a filmben, hanem a világosság a mozgások homályában, a játék fotografálhatatlan szava. Minden szándék, ami ezen túlmegy (s főként a pestiesítés!) hamis és filmellenes. A színész a filmben különben is csak azt játsza, amit a rendező mondatott vele s nem azt, amit X vagy Y pesti úr még a játékhoz kitalál. Az új írófajta túlhajtott tevékenysége tehát nemcsak azért rossz, mert közönséges, de rossz azért is, mert fölösleges. Viszont a film-"átdolgozás" igazi lényege szintén nem a címírásban, hanem a film megvágásában áll, abban a munkafolyamatban, mely az egész nyersállapotban levő filmet összeállítja, vagy pedig abban s ez az átdolgozás igazi esete, amidőn a már kész filmet újabb, jobb vagy más vezérlő szándék szerint, egészében vagy részleteiben, új egésszé variálja. Az átdolgozás ilyen természetű tevékenységének csak hetedrangú s még ekkor is primitív neme - a címkitalálás. Az átdolgozás igazi lényege a képanyag jeleneteinek másként való elosztásából, a képanyag rejtett lehetőségeinek kiaknázásából, a film egységesebbé, zártabbá, kiélezettebbé tételéből áll. Új címet csak az ilyen munkafolyamat involválhat. Ebben az esetben azonban az új cím besimul a képbe, a helyén van, miután kép-intuíció szülte s értelmileg is helyt áll, mert a vágás tevékenységét egy szóba önthető elgondolás vezeti a képek nyomán. A jó cím a jó vágás következménye s ahol nem tudnak vágni, ott soha sincs helyén a cím, se értelmileg, se technikailag. Ezért hemzsegnek a pesti filmek a rossz helyre tett címektől s ezért mindennapos a pesti filmekben a rosszul vágott jelenetek sora. A címírást hordozó mesterségbeli tudás hiányzik a pesti filmdramaturgból. A pesti filmdramaturg nem tud egy adott képanyaggal bánni: nincs film-hallása; egy filmellenes terület, az irodalom kalóza.
A filmmunkás e típusát külföldön nem ismerik sehol, se gyárban, se kölcsönzőnél. Nincs címíró, csak filmvágó, miután mindennemű módosításnak csak vágás lehet a feltétele. Hogy a film-vágónak - a körülményekhez képest - írnia is kell tudni, érdekesen és apodiktikusan, a rövid szentenciák dialógus élű elevenségével, - ez csak egyik oldala a filmtalentumnak, de nem a próbája, amire idővel nem is lesz szükség. A lényeg - ebben az irányban - a vágás s ez meglesz még akkor is, mikor a cím már eltűnt a filmből.