Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 11. szám · / · Figyelő · / · Képzőművészeti figyelő
Simon János György egy élménysorozatot ad lapjain, egy motívumot variál, amellyel az utcák életét kívánja szimbolizálni. "Autour d'un bec de gaz" ez a témája karcainak s ez a cím a külső természetnek még valamelyes irodalmas átélésére vall. Egy utcai lámpás, ez a központ, amely köré csoportosítja megfigyeléseit, amelyre komponál. De a vonalak, a tömegek egymás mellé rakásában már nincs sehol az irodalmi megélés nyoma. A fehér s fekete tömegek, a nyugodt felületek s kusza vonalak egymáshoz viszonyításával akar hatni, csupáncsak festői eszközökkel: literáris élményeit a grafika fekete-fehérjébe hasonította át. A lapok mind tájkivágások, azok az elvágásaikkal oly mozgalmas s oly izgató képkompozíciók, amelyekben ez a sehol-nem-végződés véletlennek hat, de ahol, mint az impresszionizmus nagy mestereinél, mint Degasnál, ez a "véletlen" tologatások, hosszú próbák, tudatos építés eredménye. Első, oly megnyerő jelentkezése s kivált Babits-illusztrációi után, Simon János György fejlődésének Párizs ott adott ösztönzést, hogy elfogulatlan s minden doktrinerség nélkül vissza mer nyúlni most az impresszionizmus eszközeihez, hogy tiszta festőisége elé nem állítja akadályul a vonalaknak azt a még száraz sematizmusát, azt az expressionista-ízű dekorativitást, amelybe indulásakor művészetét öltöztette. S oly szabadulás ez, ami tehetségének legszebb kiérését ígéri.
Walleshausen Zsigmond mai attitűdje teljes megtagadása mindazoknak a szép értékeknek, amikkel művészi fejlődése eddig figyelmet követelt magának. Korai, femininbe lágyult hodleri dekorativitása, későbbi, primitív formákkal építő, gótikus drámaiságú neokatolicizmusa után, mai állomása egy objektív piktúra, az a mindent csendéletté látó festészet, amely Cézanne-ban gyökerezik. Holott Walleshausen nem az a szellemesfajta, problémák szorítójából könnyeden kilibbenő művész; lassúkezű s nehezen érő festő, akinek tragikus ráeszmélés lehetett észrevenni, hogy ahol tart, az nem folytatható tovább. Képeit eddig lelki tartalmak hevítették, festő, a szó szigorú értelmében, most kezd lenni; s karcain érezni ennek a kezdésnek az elfogódottságát, a birkózást magával, amely alatt a külső objektum a szemben és a kézben "képpé" lesz. Innen karcainak primitív formái, innen, ahogy nem tudja vagy nem tudja még a természetet a hirtelen tekintet fölényességével nézni, hanem tépelődve szinte félőn közeledik hozzá. Primitívsége nem stíluspróbálkozás, de ma nála egyetlen lehetséges kifejeződés. Leszorítva, elnémítva magában mindent, amit eddig művészi ideálnak tarthatott, Walleshausen nehéz út előtt áll, ahol minden eredményt magával és magából kell kiverekednie, ahol eljutni egy tiszta színig, egy biztos vonalig nagy lépés, amit mindannyiszor a tépelődés kínja előz meg, de épp ezért olyan út, amelyen a legkisebb eredmény is súlyos és a legbátortalanabb érték is joggal elismerésre vár.