Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 11. szám
Nem úgy éltél bennem,
Mint az eső vagy a nap,
Amit a fa husa magába habzsolt,
Mert vágyott rá, s mert az eső is vágyott,
S mert a nap is vágyott,
Hogy nedve s heve a fába temetve
Élje magát tovább.
Csak úgy éltél bennem,
Hogy a futó szél összesodort veled,
Mint két idegen faág levelét
Fekteti egymásra pillanatokra:
Karunk és szánk úgy vált le közönnyel
S tekintetünk, amikor bucsúzott.
Csak úgy éltél bennem,
Mint a futó szél vagy mint a lesikló holdfény,
Ami végiglúdbőrözik a kőfalon,
De mélyre nem megy, felületen marad.
Mert a kőfal nem vágyott,
Hogy a holdfényt szürcsölje,
S mert a holdfény sem vágyott,
Hogy a kőfalba élje-temesse magát.
Csak úgy éltél bennem -
De megöltek, megöltek, megöltek.
S holdfényed mögött
Most homlokomon pattan a golyó árnyéka,
Ami testeden át a kőfalat érte!
S most széttárt karomon imbolyog
Lehanyatlott árnyék-súlyod!
S szivem fölött
Meztelen mellemen
Most nedves szád
Árnyék-sebe ég!