Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 11. szám · / · Barta Lajos: A Mars-repülő
Zölden riadtak ki a fák a tavaszba, a Tér világos volt és sugárzó. A fények ünnepe szüntelenül tartott. Hegyek ágaskodtak az egekbe és nagy vizek iramlottak ezüstös özönlésekben. Tengerek dagadva emelték sűrű vizeiket és mindenütt állatok nyüzsögtek, teremtő delej áradt a Világegyetemben. És ez a nagy, hatalmas Lét nem törődött semmivel, csak volt.
Naponta kétszázezer munkás ment be az EFTER világtrösztjének a Föld kerekségén széthelyezett üzemeibe. A vondobinai központi gyár egyik külön helyiségében egy keretbe kifeszített, vonalozott papír fölött egy mutató mozgott és egy cikk-cakkos görbét rajzolt arra. Egy bámulatos találmány volt ez, azoknak a találmányoknak mintájára, melyet fényt hanggá, hangot fénnyé, beszédet mozgássá, mozgást beszéddé tudnak átváltoztatni és evvel elérik a távolbalátást, hallást, írást. Így mérte le és rajzolta föl napról-napra ez a tű ott a táblán: a vondobinai gyár háromezer munkásának emberi munkateljesítményét és mindennap lehetett a fölrajzolt vonal alapján korrigálni a visszaesést, csak a visszaesést okozó munkaerőket kellett kitolni.
Negyvenezer vállalat zárkózott föl az utolsó két évben negyven trösztbe! Március első napján 1935-ben, néhány héttel azelőtt, hogy Rogan fölszállandó volt, megkezdték annak a két új vasúti vonalnak az építését, melynek egész Európát a legrövidebb úton kellett keresztülszelnie hosszában és széltében. De április első hetében a világ inaktivált szárazföldi hadseregeinek tisztjei világpuccsra készültek, hogy megvalósítsák a világdiktatúrát, mert látták, hogy egyre vesztenek jelentőségben. Csakhogy egy újságíró kipattantotta a tervet és négy órán belül a világ rádióhálózata alarmírozta az összes államokat. Ahol a puccs, éppen a leleplezés következtében mégis kitört, ott a hatalmas légi flották elbántak vele. Mert már csak a légi flották tartották magukat az igazi hadseregeknek és mindent elkövettek, hogy a régi hadseregformákat kiirtsák. Százhúszezer szárazföldi tiszt esett el ebben a harcban, Európában, Ázsiában és Amerikában, negyvennyolc óráig tartó csatában.
De egyre áradt és közeledett valami, amivel a társadalomtudomány jövő képe még alig számolt. A világtermelés, mely eddigi formájában 1930-ban már-már elveszettnek látszott, átmentette magát a krízisről krízisre való hánytorgáson és számolt most avval, ami Rogannak is elmélet volt: hogy a társadalom formája és sorsa el van döntve. A helyzet csakugyan az volt, hogy Amerika hozta Európát ezekre a vizekre. Mert a Roganum fölborította volna az amerikai ipart és értéktőzsdét is s ezért Amerika kénytelen volt ismét visszaadni Európának arányát olyan formában, hogy beletrösztösödött Európába. De Amerika egyre szállította az értelmes és mind értelmesebb gépeket is, melyek hasonlítottak az emberhez abban, hogy agyvelővel látszottak bírni, de túlhaladták az embert abban, hogy sohasem fáradtak ki és egyenletes munkát végeztek; azonkívül sohasem voltak betegek és nem lázadoztak aggkori ellátásért. Sőt túlhaladták az embert abban is, hogy egyszerre többféle munkát tudtak végezni és mindegyiket egyforma figyelemmel látták el. És ezeknek a gépeknek nem csak két karjuk volt, hanem annyi, amennyit csináltak nekik és ujjaik hasonlíthatatlanul ügyesebbek és erősebbek voltak az ember kezénél; továbbá akármikor ki lehetett akármelyik alkatrészüket cserélni. Ahogyan az automobilok kiszorították a lovat, hogy az már-már állatkerti jelenséggé válandó, úgy kezdték rohamosan kiszorítani a mind eszesebbé való, sokkarú, semmiféle szociális igénnyel nem bíró gépek s csak kétkarú és állandóan mindenféle szociális izgultságok közt hánykódó, húsból való munkást. Ez addig nemcsak saját személyével adott annyi gondot, de azonkívül még felesége is volt, gyermekeket csinált, akikre mindenféle tekintettel kellett lenni. Ezek az eszes, sokkarú gépek olyan okosak voltak, sohasem házasodtak és eszükbe sem jutott gyereket csinálni!
Még csak most láthatta a világ a szárazföldi tisztek tervezett világpuccsából, milyen az, ha addig aktív erőket egyszerűen inaktiválnak anélkül, hogy a társadalom eleven szervességébe más formákban bele tudnák iktatni őket. Az egyre nagyszerűbbé váló gépek miatt már 1923-ban és 34-ben húszmillió munkást kellett a világ minden táján levő üzemekből elbocsátani; és a világ nem tudott velük mit csinálni.