Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 11. szám
Copyright by Athenaeum 1926
Mindennemű előadás, fordítás, felhasználás tilos
Személyek:
A halott
A menyecske
I. sirató asszony
II. sirató asszony
Tanító
A koma
Az anyós
Szín: parasztszoba, két kis ablak, fekete kendővel letakarva. Az ablakok között keresztben asztal s rajta koporsó, abban igen nagy fejű, hosszú ember, egészen rendkívüli nagyságú csizmával. A halott virágos selyemkendővel letakarva: sötét alap, élénk virágok. Jobbról-balról egy-egy ajtó. Jobbról is, balról is - az asztal két végében - egy-egy öregasszony. A halott fejénél két gyertya. Az asszonyok hallgatnak. Függöny felmegy. Hosszú csend.
I. asszony (a baloldali, nagyot sóhajt és jobb kézzel a szoknyája alól kivesz egy üveg pálinkát): A halottnak mán úgyis mindegy. (Iszik, balkézzel az üveget a másik asszony felé nyújtja. De az nem veszi el. Erre leteszi az asztalra, a koporsó közepetáján.)
II. asszony (meggondolja): A halottnak mán úgyis mindegy! (Elveszi az üveget, iszik, majd visszatesz oda, ahonnét elvette.)
Mind a ketten elbóbiskolnak.
Csend.
Kicsi kis horkolás hallatszik, amolyan kásafúvás.
(Most a halott felemeli a fejét, de csak a fejét. Kinyitja szemét, nagyot bólint, nézi a fekete kendőket, gyertyákat, felemeli az ujját.) Tyű!! (A fejét a párnára ejti, az ujja marad, elkezd szagolni, a keze megindul... és megleli a pálinkás üveget. Óvatosan megfogja, felemeli, iszik, visszateszi. Közben künn hang. A halott az üveg hatalmas papírdugóját leejti.)
Menyecske (kinn): Há maguk mér nem siratnak?
Öregasszonyok (felébrednek).
A halott (ravaszul nagy képet vág és elhatározza, hogy végignézi a következendőket. Elrendezi a kezét, stb., ahogy volt.)
I. öregasszony: Jaj, szegény boldogult jó gazdám...
II. asszony: Hogy kellett neked meghalni.
I. asszony: Minek kelletett neki ősszel meghalni.
II. asszony: Ippen szántáskor.
I. asszony: Jaj Istenem! Isteneeem! (Ásítanak.)
Menyecske (bejön, keresztet vet, síró hangon): Jánosom, kedves egy lelkem uram. (Más hangon. Pörölve.) Jobban sirassanak kemetök, mer én azér fizetök. (Sírósan.) Édes bódogságom...
Két vénasszony (egyszerre nagy lármával): Jaaaj, jaaj, jaaj, jaj, jaj, jaj, jaj, Jaj szerelmes gazdám!
Tanító (jön; asszonyok elhallgatnak): Csak a búcsúztató miatt jöttem.
Menyecske és a két asszony ( rákezdik a visítást): Jaj szerelmes jó gazdám!
(Csend.)
Tanító (szárazon): Be kell diktálni az adatokat!
A három asszony (egyszerre): Jaj teremtő szentúristen!
Tanító: Hát hány verset akar lelkem?
Menyecske: Jaaj, jaaj, jaaj, huszonhetet! Mer én huszonhétéves vagyok.
Tanító: Megérdemelné a János, hogy az ü korát vegyük tekintetbe!
Menyecske (természetes hangon, kereken): Nincs nekem annyi lisztem a kamarában.
Tanító: Hát bizony minden versért egy itce liszt. (Nyomatékosan.) Vallásos vót!!...
Asszonyok: Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj!
Tanító (írja): Három vers... (Ír.) Jó gazda vót... (Ír, csend.) Bíró is vót... (Ír, csend.)
Menyecske (jajgatva kiáltva): Ő vette a falu bikáját.
I. vénasszony (természetes hangon): Pataki komával!
A halott (felemeli az ujját és tagadólag int, aztán a mellére bök többször is, mintha mondaná, én, én. A többiek ezt persze nem látják, észre sem veszik).
Tanító: Csak rokonokat ne említsenek, aki benne akar lenni a búcsúztatóban, az fizessen.
A halott (bólint, persze nem ügyelnek rá).
A koma (jön, megáll a a koporsó előtt, keresztet vet): No János, ezt megcsináltad. (Odébb lép, a tanítóhoz.) Mer csak azér sajnálom, hogy meghótt, hogy aszonta az este, hogy nem tudom máma eladni a vásáron azt a kehes lovamat.
A halott (felkönyököl, arra felé fordítja a fejét).
A koma: Most gyövök a vásárról, aztán eladtam, aztán nem tudom megmondani neki.
A halott (visszafekszik).
A koma (bólogat): Ilyen vót szeginy, nem hitt. (A szemét törli, a hangja zokogás.) Itt tanálom a kedves jó barátomat. (Az orrát fújja.) Hej, János, János!
Az anyós (jön sebbel, lobbal, kihevülve, nagy fekete kendőben): Jányom, jön a rokonság a vezeklést hallani. Osztán jól vezekelj gyermekem!
A két vénasszony (rákezdi): Jaaj, szerelmes gazdám! Édes jó, kedves, szerelmes jó gazdám!
(Nagy tömeg asszony és egy pár férfi jön. Betöltik a szobát, keresztet vetnek, többen letérdelnek.)
Egy férfi (csendesen a szomszédjához): De kár ezír a szíp új csizmáér! Milyen hanyagok... Hogy nem húzzák le.
A menyecske: Lássák-e Julis néni, az én szerelmes uram, lássák Sári néni, az én egyetlen boldogságom!
A halott (nem állja, megtörli a szemét, sír).
A menyecske: Hogy meghótt ez az édes. Hogy nekem még élni kell. Jaj szerelmes uram, még a tavaszi vásáron ott vótál, inkább odamentél vóna most, nem ütött vóna meg a guta itt a házban. Mer úgy történt, hogy itt csak vége lett, jaj pedig de szép vót, mikor hozta a vásárfiát, én a szőlőbe kapáltam és te jöttél felfele a hegyen s incselkedni kezdtél velem, messziről kiabáltad, kukuccs banyus, kukuccs... És én leszidtalak, hogy minek ijesztettél meg, mer a legény ott vót, alig tudott elszaladni... édes Jánosom, Jánosom, milyen rossz vótam hozzád, mindenki tudta, csak te nem tudtad...
A halott (felkönyököl).
Menyecske: Mér is nem tudtad, mikor mindenki tudta. Neked is megvallottam vóna, de mikor olyan nyugodtan pipáztál a tornácon édes Jánosom... Jaaj, én vótam a te megölőd. Engedtem, hogy rászokjál a borra, mer azalatt én szabadabban mulathattam magam. De csak mostan látom, hogy én csak kelmedet szerettem. Mer csak kelmed vót mindig énhozzám igaz. Jaj hová legyek mán az én jó uram nélkül.
A halott (sír, bólogat, visszafekszik).
A koma: Örzsi lelkem, gyere csak idébb... Tudsz-e te arrul, ides lelkem, hogy valami adósság vóna köztem, meg a János közt?
Menyecske (természetes hangon): Tudom, hogy kigyelmed tartozik Jánosnak harminc méter búza árával.
A koma: Ippen errül van szó, ides lelkem Örzsi. Mer nem én tartozok üneki, hanem ü tartozik énnekem.
Menyecske (teljes erőből elvisítja magát): Jézus Máriám!
A halott (izeg-mozog, balkezét emeli, aztán újra leteszi. De nem néz rá senki).
A koma: Ippen azér szólok ide Erzsi, hogy míg ez az én derik János barátom a föld színin van, az ü szemibe megmondjam, hogy nem én tartozom üneki, hanem ü énnékem.
Menyecske (most először János felé nem énekelve, őszinte kétségbeeséssel): János, Jánosom! csak egy ujjad emeld fel még egyszer énértem!...
A halott (felemeli egy ujját, általános megdöbbenés).
Hosszú szünet.
Tömeg: Csuda... csuda... ez csuda...
A koma (gyöngéden megérinti az asszony karját, megilletődötten): Nem harminc mázsával, csak hússzal!
A halott (még egy ujját felemeli).
A koma (összelapulva): Tízzel!
A halott (a harmadik ujját is felemeli).
A koma: Nyolccal.
A halott (a negyediket).
A koma: Hét és féllel!
A halott (öt ujját kinyújtva, meglengeti az egész tenyerét, mintha pofont ígérne).
A koma (nagyon ijedten és szaporán): Ő tartozott, én tartozom, kvittek vagyunk. Nincs semmi baj.
A halott (felül, megcsóválja a fejét, mosolyogva): Ejnye te Jóska, te Jóska, hát így kell bánni egy szegény cethalottal?